hirdetés
hirdetés

Négylábú

Az MIT Mini Cheetah robotja már hátraszaltózni is tud

Nem az első mesterséges teremtmény, amely képes erre a bravúrra, de a maga nemében így is úttörőnek számít a technológiája.

hirdetés

Az MIT megmutatta Cheetah (Gepárd) fémjelzésű robotsorozatának legújabb tagját, a Mini Cheetah-t, amelynek különleges képessége, hogy már hátraszaltózni is tud.

Forrás: The Verge

A hátraszaltózó robotoknak nem Mini Cheetah az első fecskéje, az Atlas nevű android már 2017-ben képes volt a bravúrra. (Arról most ne beszéljünk, hogy sok embernek egyenesen a kisujjában van a mutatvány.) Az igazi hírérték, abban rejlik, hogy az új kreatúra „anatómiája” inkább egy kutyáéhoz hasonlítható (mind a négy végtagja láb), márpedig hátraszaltózó ebekből már kevesebb létezik a Földön.

A Mini Cheetah a tavaly prezentált Cheetah 3 kisebb verziója, a tömege 9 kilogramm, és maximum 9 kilométer per órával tud szaladgálni. Kisebb mérete miatt ráadásul az elődjénél kissé barátságosabbnak hat.

A Boston Dynamics talán egy kicsit kiforrottabb SpotMinijével ellentétben a Mini Cheetah nem kereskedelmi célra készül, csupán egy projekt.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: The Verge)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés