hirdetés
hirdetés

Mi lett az ipari ingatlanokkal?

Az indusztriális épületek múltja és jelene

A 20. század közepéig épült ipartelepek – ma már hasznosítatlanul – a legtöbb esetben városok ölelésében találhatóak meg. Az egykori üzemépületek, gyárak funkcióváltása mára Magyarországon is elfogadottá vált – mindez izgalmas kihívás az építészek, urbanisztikai szakértők számára.

hirdetés

Régi gyárépületek, ipari területek számos esetben műemlékvédelem alatt állnak, de nem csak ez bonyolítja az újrahasznosítási lehetőségeket. Ez összetett feladat, hiszen ismerni kell az épület múltját, az ott korábban végzett gyártási folyamatokat, az épület ipartörténeti, építészeti jelentőségét, hogy hol helyezkedik el a városban, milyen szerkezeti és alapanyag-összetétele van az épületnek – csak mindezek után lehet megfogalmazni az újrahasznosítás módját. A privatizáció során elaprózódott hazai tulajdonosi szerkezet, az ipari területek gigantikus mérete, ezeknek a feldarabolása és a társadalmi, urbanisztikai szempontokkal sokszor szemben álló politikai érdekek jelentősen megnehezítik ezeknek a barnamezős területeknek a reaktiválását.

Funkcióváltás

Zsolnay negyed (Fotó: Cseri László)
Zsolnay negyed (Fotó: Cseri László)
Közös tulajdonnál a tulajdonosok eltérő fejlesztési elképzelése, a tulajdonostársak kivásárlása okozhat problémát. Újpesten, a Baross utca 99. alatt található ipari terület – korábban szövetgyár – esetében is ez a helyzet. Az egyik tulajdonos, Szlávik Juli jelmeztervező elmondta: a terület osztatlan közös tulajdonban van, így sokszor a közös területek karbantartása, de még az ingatlanok értékesítése sem sikerül. Így fordulhatott elő az is, hogy egy jelentős méretű – bár funkcióját tekintve nem gyártásra használt – épületet jóval áron alul meg tudtak szerezni. Az előző tulajdonos már évek óta hirdette az ingatlant, de a telek osztatlan közös tulajdonjoga végett az igen nehezen talált gazdára. Az ipari termelés virágzása idején a gyártelep kultúrháza és ebédlője volt az 1936-ban épült, a telken centrális helyet elfoglaló, szinte hibátlan állapotban lévő Bauhaus épület. Új tulajdonosai funkcióváltást terveznek a Spora Architects felújítását követően, jelmezraktárnak használnák, kialakítanának egy közösségi teret, amelyet a próbák, filmekre való előkészületek során vennének birtokba filmipari munkások. Újpest gazdag indusztriális telepekben. A piaci szereplők a kiürült ipari épületekben az ingatlanpiac történelmi jelentőségét látják – ezek a fejlesztések hatással vannak egy-egy negyed fejlődésére, de a városirányítás szempontjából is stratégiai kérdés ezen épületek megmentése.

Két évszázad

Az 1800-as évek elejétől a globális ipari forradalom hatása hazánkban is megmutatkozott: fejlődött a gyártás, új iparágak jelentek meg, a könnyűipar mellett beindult a nehézipari gyártás is, sorra épültek az öntödék és a gépgyárak. Ekkor még Pest, Buda és Óbuda külső területein űzték az ipart, amelyek mára belvárosi területekké váltak. A mai Budapest északi területein voltak a nagy kiterjedésű gyártelepek, a Váci út mentén húzódott az egyik legjelentősebb ipari terület. Újpestnek, ennek az indusztriális városrésznek a kialakulását segítette kedvező földrajzi fekvése – a Duna közelsége –, domborzati viszonyai, és hogy 1866-tól lóvasút kötötte össze a legszűkebb értelemben vett belvárossal, a mai Kálvin térrel. A kiegyezés után az ipari forradalom még inkább kibontakozott, és az ipari fellendülést követte a városszerkezet változása is. A bűzös gyárak számára új területeket jelöltek ki, jellemzően a mai VIII., IX. és X. kerületben, valamint Budán a Fehérvári út és a Duna-part közötti részen. 1880–1920 között az állami ipartámogatás, a technikai fejlődés, a villamos- és a vegyipar ugrásszerű fejlődése a fővárost jelentős ipari központtá tette. Az első világháborút követő békeszerződések, területi veszteségek ellenpont nélkül hagyták Budapestet, erősödött az ipar centralizálása. A második világháborúig gyenge, majd a gazdasági világválság után erőteljes ipari fellendülés volt tapasztalható, legjobban a textil-, energia- és gyógyszeripar fejlődött. Beszédesek azok a számok, amelyek a budapesti ipartelepek számát jelzik: 1925-ben 939 ipartelep volt a fővárosban, 1930-ban 1137, de a második világháború kitörésekor már 1555 ipari területet számolhattak össze, sőt, ez a szám még a háború alatt is tudott növekedni.

Ebben az időszakban – pontosan 1912-ben – épült Újpest szimbóluma, a víztorony, amelynek építészeti terveit Dümmerling Ödön, szerkezeti terveit dr. Mihailich Győző egyetemi tanár, hídépítő mérnök készítette. Ez a korai magyar vas- és vasbeton-építészet kimagasló alkotása, amelynek 1500 köbméteres Intze-rendszerű vasmedencéje van, a medence 15 méter átmérőjű, megtöltve 40 méter magasra emelkedik a víz.

Az újpesti víztorony
Az újpesti víztorony

A víztorony alapozása vastag betonlemezből történt, a torony alsó – fő teherhordó – része téglafal. Hatalmas méreteinek megfelelően a kapacitása óriási volt: képes volt ellátni egy 100 000 fős várost úgy, hogy a fejenkénti vízfogyasztást 150 literben határozták meg napi szinten. Újpest várostól a Fővárosi Vízművek az 1950-es években vette át üzemeltetésre a tornyot, amely 2003 februárjáig a környékbeli gyárak ipari vízellátását biztosította, amikor is használaton kívül helyezték. Még ma is ékes jelképe a kor ipari miliőjének a víztorony, amelynek a 100. évében újpesti patrióták kezdeményezték reaktiválását. A lakosok a kerület üde színfoltjaként képzelik el a vízipari épület jövőjét múzeumként, étteremként vagy kilátóként.

Budapest, Budapest, te csodás gyár

Bár az iparosodás kultuszának megszületését világszerte az 1945 utáni időszakra teszik, Magyarországon már a harmincas évektől kezdve építészeti és mérnöki csodák épültek. Ilyen az 1930–32 között, Münnich Aladár tervei alapján épült élelmiszer-ipari csarnok a város déli részén, a Csepeli-Duna-ág és az Alföldről a fővárosba vezető utak csomópontjánál. A Nagyvásártelep néven ismert épület 1932-ben az ország legnagyobb területű fedett tere volt, amelyet két kikötő és húsz vasúti vágány szolgált ki. Münnich megvalósult tervei monumentálisak voltak: az épületkomplexum központja a csarnok volt, amely 247 méter hosszan és 42 méter szélességben terült el, 17 méteres belmagassággal.

Nagyvásártelep (forrás: Fortepan)
Nagyvásártelep (forrás: Fortepan)

A csarnok mellett egy hétszintes irodaépület található, amelyben a kontinens első páternosztere vitte fel s le a postai, vasúti vagy épp vámhivatal ügyintézőit és kuncsaftjait. A Nagyvásártelep volt az ország legjelentősebb élelmiszer-centruma, ahonnan a nagybani kereskedés mellett az exportot is irányították. Ide érkeztek be vidékről a termények, az állatok, a kor élelmiszer-ipari termékei, és innen mentek tovább a kiskereskedőkhöz és külföldre. A telepet a második világháború után államosították, mára a régi épületeket szinte teljesen lerombolták. Európában ez volt az első Zeiss-Dywidag rendszerű csarnok: a vasbeton héjtetős rendszer ívei alatt mindkét főfal teljes hosszán gigantikus osztott ablaksoron árad be a fény. Akárcsak az újpesti szövetgyár kultúrházát, ezt is a kor modern stílusának megfelelően az art deco és a Bauhaus jegyében alakították ki. Az épületet 2004-ben emelték műemlékké, a grandiózus Duna City-terv egyik különleges felújítási projektje lehetett volna a terület, de időközben ez a városfejlesztési elképzelés leállt.

A hároméves terv

Az 1947-ben indult hároméves terv célja a háború utáni újjáépítés volt, konzerválta azokat a hibákat, amelyek a városszerkezetet előnytelenül érintették: a háborús támadások során 90%-ban károsodott vagy elpusztult épületeket nem telepítették ki a külső körzetekbe, hanem eredeti helyükön újították fel, építették újjá. A sürgető politikai döntések zsúfolt ipari területeket eredményeztek Budapest belső részein. A Rákosi-éra alatt kezdődött az a viszonylag rövid időszak a magyar építészettörténetben, amikor az óriási léptékű ipari létesítmények megalkotói a világ vezető építészei, mérnökei között voltak. Az ipari építészet heroikus szakaszát a hatvanas évek rekesztette be, amikor a gazdasági válság, a technológiai továbblépés, az előre gyártott elemekből történő építkezés és az egyéni megvalósítások helyett a gazdasági potenciál bizonyult elsődleges szempontnak – ebben a magyar építéstechnika – a gazdasági és az irányított politikai érdekek miatt – alulmaradt. Hiába volt páratlan sikertörténet mérnökeink teljesítménye, az irreális elvárásokat, a gigaberuházásokat Magyarország gazdasága nem bírta el, és a súlyos gazdasági-politikai válság kialakulásával ezeknek a lenyűgöző indusztriális produktumoknak is leáldozott.

Példák, de jók?

Fotó: Cseri László
Fotó: Cseri László
A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretén belül történt meg a pécsi Zsolnay-gyár reaktiválása. Zsolnay Vilmos 1865-ben vette át a csőd közelbe került kőedénygyár vezetését bátyjától, Zsolnay Ignáctól. Folyamatosan fejlesztette vállalkozását és termékeit, ennek köszönhetően az 1878-as párizsi világkiállításon elnyerte a nagy aranyérmet, amely után hirtelen megugrott a kereslet a validált Zsolnay-termékek iránt, és a rendszerváltásig ívelt a termékek sikerszériája. A gyár rehabilitációjának a céljai között szerepelt, hogy szolgálja és bővítse a város, a régió lakosságának közművelődési lehetőségeit és a kulturális turizmus termékkínálatát, továbbá kitüntetett jelentőségű városépítészeti-városfejlesztési célokat valósítson meg.

2012-re megtörtént a történeti Zsolnay-gyár öthektárnyi területén üresen álló vagy alacsony intenzitással hasznosított, műemléki védettség alatt álló épületegyüttes, a park és díszudvar felújítása. A komplexum számos funkciót betölt: a Zsolnay-kultusz ernyője alatt megvalósultak a turisztikai célok, kialakították a termelőtevékenység korszerű feltételeit. A gazdálkodási körülmények javítása, kulturális-művészeti intézmények életre hívása, Pécs város kulturális-művészeti élete, idegenforgalma számára új területi egység kijelölése történt meg. Bár a gyár területére ingyenes a belépés, ezzel is ösztönözve a helyieket, hogy használják ezeket a gyönyörű indusztriális tereket, sajnos ennek ellenére sem a helyiek, sem a turisták, sem a külföldről érkezők nem érdeklődnek annyira a város iránt, mint egy-egy termálfürdővel, wellnesshotellel tarkított kisváros iránt. Pécs az EKF és a Zsolnay negyed felújítása ellenére nem került be a tíz legvonzóbb magyarországi turisztikai célpont közé az elmúlt években.

A régi ipari ingatlanértékek megőrzésének első pontját a civil és szakmai érvek mentén való építkezés jelentené, ami előfeltételezhetné a későbbi optimális kihasználtságot. Jelenleg elmondható, hogy az ipari műemlékek speciális helyzetben vannak: különböző érdekek és értékek keresztmetszetében állnak. A sikeres beruházások nemcsak nyereségesek, de munkahelyeket teremtenek, hatásuk szerteágazó. Jellemzően a felújítás célja háromféle lehet: a közösségteremtés, a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a városrehabilitáció elvei pedig civil kezdeményezések esetén kapnak szerepet. Gazdasági, turisztikai, politikai érdekek, a város versenyképességének növelése önkormányzati fejlesztéseknél kerül előtérbe, míg a magánbefektetők az ingatlanpiaci folyamatok szerint cselekednek.

Külföldi példák

Tate Modern

A londoni Tate Galéria a híres Tate Britain múzeumán kívül még három kisebb intézetet is magában foglal: a Tate Liverpool, a Tate St. Ives és a Tate Modern a Tate St Ivesen kívül régi indusztriális épületekben, funkcióváltást követően nyitottak meg. A Tate Modern egy egykori olajtüzelésű erőműben, London szívében található. 1981-ben az áramszolgáltatónak már nem volt szüksége az erőműre, és bezárta azt, így a főépület alkalmas lett az orbitális méretű modern műtárgyak bemutatására. Liverpoolban egy hatalmas raktárt, az Albert Docksot alakították át múzeummá, a kakukktojás a St. Ivesben lévő Tate részleg, amely egy 1928-as művésztelepen jött létre. 

Millenáris Park

Ganz, Mechwart, Zipernowsky – csupán három név a magyar tudománytörténetből, akiknek közük volt a Millenáris néven ismert kulturális célokat szolgáló épületegyüttes, a régi Ganz Villamossági Részvénytársasághoz. 1897-ben épült fel a világszínvonalon álló elektrotechnikai gyár Lövőház utcai épülete, ahol akkor már kétezernél is többen dolgoztak. A gyár az 1990-es években elköltözött a területről, elkezdődött a terület rehabilitációjának a tervezése.

Ma a régi Ganz művek területe modern épületeivel 30 000 m2 parkot ölel körbe. Az 1911-ben épült két gyárépület részleges lebontásával, és a kettőt összekötő épület hozzáadásával alakult ki a kiállítócsarnokok (B és D épület) impozáns együttese. A D jelű a legidősebb épület ma már emelkedő nézőtérrel és beépített színpadtechnikával rendelkezik. Az E épület, a grandiózus Teátrum, a régi és új stílusokat ötvöző, szerelőcsarnokból átalakított épület.  Még 2013-ban is az volt a terv, hogy megmarad a Millenáris felújítása során kimaradt épületek felújítása, az Új szerelőcsarnoké és a Melegpörgetőé, mely utóbbi az elmúlt évtizedben parkolóházként funkcionált, illetve helyt adott néhány avantgárd rendezvénynek - ez volt a Szélkapu néven ismert projekt. Egy 2014 decemberi rendelet azonban kivette az épületeket a műemléki védettség alól és mostanra el is bontották. 

Trapp Henci
a szerző cikkei

hirdetés

kapcsolódó cikkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[173104] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés