hirdetés
hirdetés

Atom

Atombalesetek a nagyvilágban

Csernobil neve egyet jelent a nukleáris vészhelyzettel, pedig akadtak olyan incidensek, amelyek legalább olyan súlyosak voltak, mint az 1986-os katasztrófa. Még Paksnak is jutott egy komoly üzemzavar.

hirdetés

Amíg Nyugat-Európában a környezetvédők folyamatosan napirenden tartják az atomenergia használatának környezeti problémáit, Magyarországon igazán az elmúlt pár hétben kaptak nyilvánosságot a technológiával kapcsolatos félelmek. Az Oroszországgal kötött, némiképp váratlan megállapodás ugyanis egyértelművé teszi, hogy itthon nem a nukleáris energia leépítése, hanem épp ellenkezőleg, annak bővítése lesz a következő évek programja. A paksi erőmű fejlesztésével megbízott orosz állami vállalat, a Roszatom azzal próbálja megnyugtatni az aggódókat, hogy ígéri: a korábbiak alapján, de jóval fejlettebb biztonsági rendszerekkel épül majd a két reaktor a Tolna megyei székhelyen.

Az első incidensek egyike

Az Oroszországban és külföldön is számos atomerőművi blokk megépítésével megbízott cég tulajdonában van a Majak Vegyi Kombinát is, ahol a csernobilinél súlyosabb atomkatasztrófa történt 1957 szeptemberében. Az Ural keleti oldalán található, a Szovjetunió katonai és polgári nukleáris programjának központjaként működő komplexumból kétmillió curie radioaktív anyag került a légtérbe egy vegyi robbanás következtében.

A katasztrófára utaló első jelek már 1956-ban jelentkeztek a létesítményben: a nukleáris fűtőanyag termelésekor és feldolgozásakor visszamaradó veszélyes anyagokat tartalmazó tartály egyikének hűtése leállt. A következő év szeptember 29-én a tartályban kikristályosodott nitrátsók egy elektromos szikrától berobbantak, és stroncium, cézium, valamint plutónium szabadult fel. A katasztrófát a korabeli média és a politikai vezetés is eltussolta, így csak a nyolcvanas években ébredhetett rá a világ közvéleménye, hogy mi történt valójában az Urálnál.

Az akkori szovjet sajtó északi fényről cikkezett a több száz kilométerről is észlelt robbanásról, amelynek következtében a felszabadult radioaktív felhő 400 kilométerre észak-keleti irányba szállította a szennyezést. Az esemény utólag a nukleáris balesetek rangsorolására létrehozott hétfokozatú INES-skálán a hatos, vagyis a „súlyos baleset” minősítését „érdemelte ki”.

Az amerikai Csernobil

Nem sokkal a rejtélyes majaki incidens után Nyugat-Európa is megtapasztalhatta a nukleáris energia veszélyeit. Október 7-én ugyanis a Nagy-Britanniában található windscale-i plutóniumtermelő reaktorban tűz ütött ki, és radioaktív anyagok jutottak a levegőbe; 13-an meghaltak, további 260-an sugárfertőzést kaptak. A reaktor környezetében egy 500 négyzetkilométeres területen a tejet emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősítették és elkobozták, mivel benne a 131I izotóp koncentrációja meghaladta a megengedett értéket.

A világ legközelebb 1979 márciusában kapta fel a fejét, amikor az amerikai Three Mile Island-i, a Susquehanna folyó szigetére telepített atomreaktorban konstrukciós és emberi hibák következtében súlyosan megsérült az egyik blokk aktív zónája. Noha a reaktor központjának fele megolvadt, a környezetbe csodával határos módon nem került ki radioaktív szennyeződés. Ennek ellenére nem véletlenül nevezték utólag az incidenst az amerikai Csernobilnak, bár hatása nem volt olyan romboló és hosszan tartó.

Kísérleti alanyok

Amíg a szerencsés kimenetelű amerikai atombaleset nem követelt emberáldozatot, sőt a környezetbe sem került radioaktív szennyeződés, hét évvel később az Egyesült Államok sem úszta meg a csernobili katasztrófa sugárzó felhőjét. A Kijevtől 110 kilométerre lévő erőmű több mint 2 millió ember áramellátását biztosította, és a Szovjetunió ipari, valamint technikai erejének szimbólumának számított, így az 1986-ban bekövetkezett baleset az egész országot megrázta.

1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás rázta meg és vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait
1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás rázta meg és vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait

A négy atomreaktorból álló komplexum három évvel a katasztrófa előtt készült el, de a tragédia idején is még két reaktor építésén dolgoztak. A reaktorok hatalmas kazánok módjára működtek: az urániumrudak forralták fel a vizet, az így keletkező gőz meghajtotta a turbinákat, és áram termelődött. 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás rázta meg és vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait.

A felrobbant reaktorban tíz napig égett a tűz, és óriási mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe - több százszor annyi, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után. Mint utóbb kiderült, tervezési hiba és egy felelőtlen kísérlet okozta a csernobili katasztrófát. Az április 25-én, késő este kezdődő teszten az egyébként tapasztalatlan személyzet azt akarta kipróbálni, hogy teljes áramkiesés esetén a lassuló turbinák maradványenergiája elegendő-e a tartalék hűtőrendszer átmeneti üzemeltetésére, amíg a dízelgenerátorok működésbe lépnek.

A probléma elsősorban abból adódott, hogy a reaktor teljesítményét az előírásokat figyelmen kívül hagyva a tiltott, alig ellenőrizhető és instabil 20-30 százalékra nyomták le, ráadásul kiiktatták a biztonsági automatikát és a vészhűtő rendszert is. A majaki katasztrófától eltérően a csernobili esetről szinte azonnal információhoz jutott szovjet vezetés nem tudta elhallgatni a következményeket.

Arról, hogy pontosan hányan vesztették életüket a katasztrófa következtében, ellentmondásosak az adatok. A hivatkozási alapnak tekintett ENSZ-jelentés szerint a balesetnek 47 közvetlen halálos áldozata volt, és mintegy 600 ezer embert ért erős sugárzás, melynek következtében mintegy négyezren halhattak meg különböző daganatos betegségekben. Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívül a baleset még kéttucat európai országot érintett.

Legnagyobb fokozat

Csernobilhez hasonlítható nukleáris incidens történt Japánban is, amelyet az INES-skála legfelsőbb, vagyis 7-es fokozatával minősítettek. A „nagyon súlyos” kategóriába való besorolást a Tokiótól 250 kilométerre fekvő Dajcsi erőműben keletkezett robbanássorozat és leállás indokolta, a 2011. március 11-i földrengést követő szökőár hatására ugyanis elvesztették az üzemeltetők a kontrollt az erőmű felett. A 9-es erősségű földmozgást még jól vészelte át a komplexum, és a vészhelyzetnek megfelelően mind a három akkor működő reaktor automatikusan leállt.

A japánok vesztét az 55 perccel később érkező 10 méteres cunami okozta, amely tönkretette a fűtőelemek hűtéséhez szükséges aggregátorokat. Több nappal a kettős természeti csapás után is robbanások rázták meg Fukusimát, ahonnan több alkalommal is jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe és a tengerbe.

Zavar a térben

Magyarország sem úszta meg nukleáris incidens nélkül. Az 1969 és 1987 között épült paksi erőműben 11 évvel ezelőtt 30 fűtőelem-kazetta hevült túl és sérült meg, amely radioaktív anyag kibocsátásával is járt; a kibocsátási szint meghaladta az engedélyezett napi és havi értékeket is.

A végül súlyos üzemzavar kategóriába sorolt eset műszaki hátterének teljes feltárása még mindig várat magára. A megsérült kazettákat még őrzik az atomerőműben, de a tervek szerint idén Oroszországba szállítják méghozzá Majakba, ahol 1957-es atomkatasztrófa történt.

Benke Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Kedves Ágnes! A negatív oldalról most igen nagy divat írni. Ez a cikk is alapvetőn egyoldalúan mutatja be az adott kérdéskört. Balesetek, természeti katasztrófák sajnos
mindig is voltak és mindig is lesznek. Az atomenergia történetében is voltak balesetek, de ezek következtében nagyságrendekkel kevesebb ember halt meg, mint bármely más
baleset, ipari vagy természeti katasztrófa következtében. A cikk vajon miért nem említi meg, hogy az atombalesetek mellett vannak/voltak nagy ipari belesetek, földrengések,
szökőár okozta katasztrófák, közlekedési balesetek, vagy éppen, hogy évente Kínában hány ember hal meg bányaszerencsétlenségben? Ezek nagyságrendekkel nagyobb
számokat eredményeztek volna.

Azt se felejtsük el, hogy a fukushimai atomerőmű-balesetben az erőmű kibírta a földrengést, a rendszerek működtek, de sajnos olyan hatalmas cunamira senki sem
számított. Hozzátéve, hogy a falvakat, vagy városokat sem védte 10-15 méter magas cunami-védőfal, így ott olyan hatalmas károk keletkeztek, hogy falvak és emberek
tűntek el, emberek százezrei haltak meg.

Az orosz típusú 3+ generációs atomerőművi blokk az AES-2006 típusra épül, kiegészülve számos új biztonsági követelménnyel is, ezért a blokk maximálisan megfelel
mind az orosz, mind a nemzetközi biztonsági követelményeknek. E típus képes ellenálli a külső behatásoknak, mint a repülőgép rázuhanás, földrengés, szőkőár,
külső robbanás, hó- és jégterhelés, valamint szélterhelés. Emellett a blokkot felszerelték hidrogéneltávolító rendszerrel és úgynevezett „olvadékcsapdával“
is. A blokktípus a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 20 vizsgálatán ment át. A NAÜ a világ első olyan blokkjaként ismerte el ezt a típust, amely megfelel a 3+
generációs követelményeknek.

Ha Ön vagy bárki többet szeretne erről tudni ajánlom figyelmébe a következő oldalt: http://atomenergiainfo.hu/tudastar/uj-orosz-3-generacios-reaktorok

Tisztelettel, Kiss Ádám
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés