hirdetés
hirdetés

Ipari kémkedés

A tűztől a gumiabroncsig

A tudás kikémlelése egyidős az emberiséggel. Szinte mindent loptak már: porcelánt, teát, üdítőt, szuperszonikus repülőgépet. 

hirdetés

Prométheusz elpiszmogta az időt. Pedig maga Zeusz utasította őt és testvérét, Epimétheuszt arra, hogy népesítsék be a földet. Epimétheusz az állatokat teremtette meg, Prométheusz pedig az embereket, de mire végzett, testvére az összes előnyös tulajdonságot felhasználta az állatok jellemére. Prométheusz tehát úgy döntött, ipari kémkedésre adja a fejét, és megszerzi teremtményeinek az istenek high-tech eszközét, a tüzet. Az Olümposzon édesköményágat dugott a tűzbe – amelyről tudta, hogy lassan ég –, s titokban elvitte az embereknek. Zeusz, amikor ezt megtudta, éktelen haragra gerjedt, Prométheuszt egy sziklához láncoltatta, a máját pedig egy sas marcangolta.

Szakértők között nincs egyetértés abban, honnan kéne kezdeni az ipari kémkedés történetét. Mindazonáltal a tény, hogy a mitológiában is helyet kapott, arra utal, hogy egyidős lehet az emberiséggel.

A speculatoroktól az ipari forradalomig

A Kr. e. 1. századból, a Római Birodalomból származik az első írott nyoma annak, hogy a kémkedés különböző formáit kezdték megkülönböztetni. Míg az exploratorok (exploratores/katonai kémek) csapatokban működő katonai kémek voltak, és feladatuk az volt, hogy pontos híreket adjanak az ellenség erejéről, számáról, mozgásáról, addig a speculatorok (speculatores/hírszerzők) egymagukban dolgoztak az ellenség háta mögött, s annak gazdasági erejét, tudását kellett kikémlelniük. Olyan veszélyes volt ez a tevékenység, hogy sokáig csak rabszolgákat bíztak meg vele, mert ha valakit lelepleztek, azt azonnal megölték.

Az ipari kémkedés, a szellemi tulajdon ellopása elleni védelemül hozták létre a szabadalmakat. Ez azonban már a reneszánsz idejére, Itáliába, egészen pontosan Velencébe vezet el.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

A Velencei Köztársaság kereskedői a város kiterjedt kereskedelmi kapcsolatai és hálózata révén messze földekre eljutottak, s igyekeztek az olasz városállamok vagyonosodó lakóinak igényeit kielégíteni. A reneszánsz embere a túlvilágtól a földi élet felé fordult, a megismerés, a tudás iránti vágy pedig sorra szülte a találmányokat, újításokat, amelyeket csakhamar védeni is kellett. A Velencében 1474-ben megfogalmazott dekrétumot tekintik a modern szabadalmi jog alapjának. Noha az még nem használt egységes kritériumrendszert, szigorúan büntette a tudás eltulajdonítását és felhasználását.

A tudásra az igazi igényt a nagy földrajzi felfedezések nyitották meg. Az emberiség új ismeretek birtokába jutott, és óriási kincsek és vagyonok cseréltek gazdát. Az európai királyi udvarokba érkező csodálatos újdonságokat, kelméket, selymet, fűszereket nemcsak az előkelőségek, hanem a vagyonosodó polgárság is élvezni akarta. Ki kellett tehát találni, miként lehetne ezeket Európában is előállítani, méghozzá tömegfogyasztásra alkalmas mértékben. És ezzel eljutottunk az ipari forralom, valamint a klasszikus ipari kémkedés korába.

A kínai porcelán titka

Kína Marco Polo 13–14. századi utazásai óta elbűvölte Európát, termékei méregdrágán jutottak el Európába. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy az első klasszikus ipari kémkedés a kínai porcelán szigorúan őrzött titkának kifürkészésére történt. A csodálatosan csillogó, fehér kínai porcelánt igyekeztek lekoppintani, s előállítani Európában is. A Medici-porcelán lett ezek sorában az első a 16. században, de sehogy sem sikerült a hard-paste-nek, kemény csempének nevezett anyag minőségét elérni. Az európai termékek törékenyebbek, vaskosabbak és főként fénytelenebbek lettek, mindaddig, míg a francia jezsuita François Xavier d’Entrecolles atya 1698-ban meg nem érkezett Kínába. A misszionáriusban fel sem merült az ipari kémkedés gondolata, de elbűvölte a kínai kultúra, és nagyon érdekelte az is, hogyan állítják elő a csodálatos kínai porcelánt. „Időről időre ellátogattam Csing-te-csenbe [ott gyártották a legszebb porcelánokat, ezért porcelánfővárosnak is nevezték], hogy ellássam megtért híveim lelki szükségleteit, és felkeltette érdeklődésemet a csodálatos minőségű porcelán készítési módja. Csak a kíváncsiság hajtott a kutakodásban, de azt hiszem, a technológia aprólékos leírása valamiként hasznos lehet Európában” – írta 1712-ben abban a levélben, amelyet Louis-François Orrynak, a kínai és indiai jezsuita missziók Párizsban lévő kincstárnokának írt. Orry hamarosan publikálta a porcelán elkészítési módját, és mivel D’Entrecolles még mintát is küldött az összetevőkből, ezek alapján a ma is világhírű sèvres-i manufaktúrában sikerült előállítani a keményporcelánt.

A sors iróniája, hogy szinte pontosan egy időben az atya kínai kutakodásával, a szomorú sorsú európai Johann Friedrich Böttger – akit alkimistaként Erőss Ágost szász uralkodó tartott fogságban, hogy aranyat csináljon neki – rájött a hard-paste porcelán készítési titkára. Böttger ugyan nem tudott ezüstből aranyat előállítani, de felfedezése révén elsőként Meissenben kezdődött el az európai hard-paste porcelángyártás.

A teacserje megszerzése

A történelem egyik legnagyobb ipari kémkedése Angliához köthető. A 19. század közepére Nagy-Britannia a világ ötödét uralta, mégis hiányzott valami a mindennapjaikhoz: a kínai teacserje.

1800-ra már minden brit teázott, de a Nyugat elől következetesen elzárkózó Kínából érkező teának sem az árát, sem a minőségét nem ellenőrizhették. A Brit Kelet-indiai Társaság az Indiában megtermesztett ópiumért cserébe kapta a teát, ám látván annak gyors terjedését és borzasztó hatását, a kínai császár 1839-ben betiltotta az ópiumimportot, és megsemmisítette a fellelhető csempészkészleteket. Világossá vált, ha ki akarják elégíteni az egyre növekvő brit igényeket a tea iránt, ki kell iktatni Kínát az üzletből.

A Brit Kelet-indiai Társaság székháza Londonban 1800 körül, Thomas Malton festménye
A Brit Kelet-indiai Társaság székháza Londonban 1800 körül, Thomas Malton festménye

1850 körül néhány brit üzletember úgy döntött, áthelyezik a teaipart oda, ahol irányítani tudják: Indiába. A nagyszabású akcióhoz olyasvalakit kerestek, aki egy személyben botanikus, kertész, kém, és jól ismeri Kínát: így találták meg Robert Fortune-t.

A skót Fortune szegény családból származott, a gyakorlatban tanulta ki a botanikát. Az 1840-es évek közepén két éven át kereste a mélységes titokban tartott teacserjét Kínában, s hazatérve könyvet írt kalandjairól. Ez felkeltette a kor leghatalmasabb multinacionális vállalata, a Brit Kelet-indiai Társaság vezetőinek figyelmét, és a férfit „beszervezték, hogy ne csak a legjobb helyeken lévő, legkiválóbb növényekből szerezzen palántákat, hanem keressen kínai kertészeket is, akik vállalják a növények indiai meghonosítását, és megmutatják a mesterség fogásait.

Robert Fortune
Robert Fortune
Fortune legalább 20 000 palántát vitt át az indiai Dardzsilingbe a legkülönfélébb módokon, de legjobban a Nathaniel Bagshaw Ward által kifejlesztett Ward-kalitkákat, a doboznyi méretű üvegházakat kedvelte, amelyek védték a növényeket, nedvesen tartották a levegőt, miközben átengedték a fényt. Habár a növények többsége nem élte túl a szállítást, illetve a megváltozott körülményeket, Fortune olyan sikerrel teljesítette a küldetést, hogy rövid időn belül India teatermelése meghaladta Kínáét. Fortune egyáltalán nem tartotta magát tolvajnak, úgy gondolta, ezek az emberiség növényei, azzal nem törődött, ki húz hasznot ebből.

A Coca-Cola titka

A 20. századra az ipari, technológiai fejlesztések óriási vagyonokat mozgattak meg. Az ipari kémkedés mindennapossá vált, a titkokat pedig egyre komolyabban, már-már paranoiásan kezdték őrizni. Jó példa erre a Coca-Cola esete, amelynek eredeti receptjét 120 éve rejtegetik, s a receptúrát mindig csak két cégvezető ismeri, akik biztonsági okokból soha nem utazhatnak ugyanazon a repülőgépen. A recept jelenleg egy atlantai bank páncélkazettájában van, amelyet csak az elnök vagy valamelyik legfelsőbb vezető jelenlétében lehet kinyitni.

Persze egy jó vegyész viszonylag gyorsan megtudhatja egy laboratóriumi elemzéssel, mi az üdítő összetétele, de a titok legendája ma már a márkanév része. Ezért is keltett nagy feltűnést, amikor néhány éve letartóztatták az egyik alkalmazottat, aki bizalmas iratokat és egy új fejlesztésű ital egyik mintapéldányát vitte ki az irodájából. Joya Williams nem tudta, hogy a belső kamerák minden mozdulatát rögzítik az atlantai központban, így azt is, amikor a lopott holmikat a táskájába gyömöszöli. A nőt két társával akkor tartóztatták le, amikor a rivális Pepsinek akarta eladni a titkokat. Nyolc év börtönt kapott.

Ipari kémkedés ma

Nemrégiben a francia L’Usine Nouvelle érdekes összeállítást közölt: összegyűjtötte a legérdekesebb tizennégy ipari kémügyet, amelyben persze helyet kapott a Coca-Cola-eset is. Íme néhány a többi tizenháromból:

– Tupoljev/Concorde: a szuperszonikus (Tupoljev) Tu–144 megszólalásig hasonlított a Concorde-ra, el is nevezték Konkordszkijnak, és a 20. századi ipari kémkedés alapesete lett. Amikor Szergej Pavlovot, az Aeroflot, az orosz nemzeti légitársaság párizsi irodájának igazgatóját letartóztatták 1965-ben, megtalálták nála a Concorde fontos alkatrészeinek tervrajzait.

Tu-144
Tu-144

– Volkswagen/GM: 1993-ban egy Volkswagen-alkalmazottat azzal vádoltak, hogy korábbi munkahelyéről, a General Motorstól bizalmas információkat vitt át új alkalmazójának. VW és a GM végül peren kívül egyezséget kötött, a Volkswagen elbocsátotta a férfit, majd százmillió dollárt fizetett, és egymilliárd dollár értékű anyagi eszközt adott át a GM-nek.

– Informatikai kémkedés Izraelben: 2005-ben az izraeli rendőrség letartóztatott 20 embert, akik 15 kiemelt fontosságú izraeli ipari cég vezető munkatársai voltak. Ezek a társaságok olyan számítógépes programokat használtak – persze tudtukon kívül – 18 hónapon át, amelyeket egy londoni székhelyű cég hackelt meg: a szoftverek lehetővé tették, hogy a rajtuk átfutó adatokat más társaságok szűrhessék, és az őket érdeklő ipari és kereskedelmi adatokhoz hozzáférhessenek.

– A Michelin-ügy: a világ egyik első számú gumiabroncsgyárának volt vezető munkatársa megkereste a rivális japán Bridgestone céget 2007 júliusában, ám olyan sok fontos információt adott át, hogy a Bridgestone illetékesei értesítették a Michelint, és közösen elkapták a francia férfit, mielőtt kárt okozhatott volna.

– Motorola: 2010-ben a Motorola azzal vádolta a kínai Huawei távközlési céget, hogy ellopta technológiai titkait. Saovej Pan egykori alkalmazottjuk állítólag éveken át csempészett ki információkat Zsen Cseng-fejnek, a Huawei alapítójának.

Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés