hirdetés
hirdetés

Interjú Köves Alexandrával

„A technológia nem önmagában jó vagy rossz. A cél, amiért használjuk, az lehet jó vagy rossz, fenntartható vagy fenntarthatatlan.”

A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás napjainkban gyakran emlegetett fogalmak. Az, hogy globális problémákkal kollektíven kell szembenéznünk, új megközelítést, új hozzáállást kíván egyéni és szervezeti szinten is: a cégek számára pedig lehetőséget biztosít az újjászerveződéshez. A nemnövekedésről, valódi felelősségvállalásról, a nagyvállalati szektor, illetve az ipar szerepéről Köves Alexandrával a Budapesti Corvinus Egyetem docensével, illetve a Zöld Egyenlőség podcast szerkesztő házigazdájával beszélgettünk.

hirdetés

GyártásTrend: Kutatásaiban a fenntartható és felelős vállalatok tulajdonságait vizsgálja. Ezek működése jelentősen eltér a megszokottól. Hogyan működik a „nemnövekedés”?
Köves Alexandra: Ökológiai közgazdászok egy csoportjával, a kutatásokban arra keressük a választ, hogyan teremthető meg a megfelelő átmenet az ideális vállalati működéshez a mostani, fenntarthatatlan modellből. A nemnövekedés ugyanis nem kényszerű csökkenést jelent, - amely ugyanolyan káros lenne, mint a kényszerű növekedés -, hanem egy olyan, fenntartható alternatív gazdasági megközelítés, amely tiszteletben tartja az ökológiai korlátokat az emberiség igazságos jóllétének figyelembevétele mellett. A közgazdaságtan eddigi feltételezése – miszerint a növekedés végtelen lehet – egyértelműen ellentmond a tapasztalatainknak. Ezért is szükséges új, fenntartható modelleket keresnünk.

A kutatásokban azt a módszert alkalmazzuk, hogy a meglévő paradigmák helyett az ideális, elérni kívánt állapotot fogalmazzuk meg, majd az ennek eléréséhez vezető utat igyekszünk felvázolni. Így csökkenthető a jelenlegi fejlődési utak bezáruló hatása és újszerű modelleket készíthetünk. Ha elképzeljük, hogy milyen vállalatokat szeretnénk 2050-re, megfogalmazhatjuk, hogy milyen lépéseket kell megtennünk addig.

 A nemnövekedés a korlátokon belüli fejlődést jelenti úgy, hogy kivesszük a kényszerű növekedés követelményét az egyenletből.

Az innovációt és a fejlődést most elsősorban a profit és a pénzügyi célok határozzák meg. Ezen a növekedési modellen azonban mindenképpen változtatnunk kell.

Köves Alexandra a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Zöld Egyenlőség podcast házigazdája. Műsora elérhető az ismert podcast lejátszókon.
Köves Alexandra a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Zöld Egyenlőség podcast házigazdája. Műsora elérhető az ismert podcast lejátszókon.

GyT: Tehát a kényszerű növekedés semmiképp sem fenntartható. Hogyan képzeljük el azt a világot, amelyben a vállalati célok átalakulnak, megjelenik bennük az elköteleződés és a felelősségvállalás?
KA: A szakértők – vállalati, tudományos és civil szféra képviselőiből álló testület – bevonásával létrehozott modellben az ideális világban a profitmaximalizálás elvét felváltja a felelősségvállalás. Az ügyközpontú működés lényege, hogy a cég elköteleződik egy társadalmilag is fontos ügy mellett és teljes működésével ezt szolgálja.

Ez a felfogás szintén ellentmond a klasszikus közgazdaságtani felfogásnak, mely szerint a vállalatok önálló entitások. Ideje felismernünk, hogy a vállalat is egy társadalmi képződmény, nem kezelhetjük tehát teljesen függetlenül. Így egy teljesen új logika mentén kell megszervezni a vállalatok működését, ami természetesen számos egyéb területre is hatást gyakorolhat, ahogy a többi terület is hatással van a cégek működésére.

GyT: Napjainkban ezt a működésmódot mennyiben közelítik meg a vállalatok?
KA: Mivel nincs erre vonatkozó szabályozás, illetve döntően a profitmaximalizálás hajtja a vállalatokat, így a CSR, a vállalati felelősségvállalás gyerekcipőben jár és sok esetben félmegoldásokból épül fel. A jelenlegi CSR logika szerint a vállalatok a profitjuk egy részét fordítják jótékony vagy társadalmi célokra, azonban a valóban fenntartható és felelős vállalat a teljes ciklust egyben tekinti – így teljes működésével kiáll az általa választott ügy mellett. Ennek eredményeképp sokkal magasabb szintű az elköteleződés és a vállalt fenntarthatósági célok megvalósítása is hatékonyabb.

GyT: Mi az egyéni tudatosság szerepe a vállalati felelősségvállalás fejlődésében?
KA: A változás jelenleg főképp egy dolgon múlik: ahogy nő a vásárlók, az ügyfelek környezettudatossága vagy társadalmi érzékenysége, úgy próbálnak a cégek reagálni erre. Viszont, azt hozzá kell tenni, hogy ez soha nem oldja meg a problémát, mert így nagyon lassú a társadalmi átalakulás. Ez nem lehet tisztán egyéni felelősség, hanem kollektíven kell foglalkoznunk vele, hiszen az emberiség jövőjét határozza meg. Ha arra várunk, hogy mindenki elég tudatos legyen, akkor nincs elég időnk.

Nem fair lenyomni az egyének szintjére ezt a problémát. Igazságtalan azt mondani, hogy nem fenntartható termékeket termel egy gyártó egészen addig, amig arra van fizetőképes kereslet és megveszik. Ez nem hoz kollektív megoldást, ugyanakkor tovább mélyíti azokat a problémákat, amelyek ellen közösen kellene küzdenünk, illetve dolgoznunk a megoldásukon.

Az egyéni tudatosság növelheti a kollektív tudatosság létrejöttének esélyét, ugyanakkor önmagában nem elegendő. Mégis, minden egyéni döntésnek súlya van és fontos – a sok kicsi sokra megy elv itt is érvényesül.

GyT:Az ipari szereplők és a vállalati szektor felelőssége tehát egyértelmű. Mit tehetnek a közös célokért?
KA: A környezetvédelemért szerintem az ipari szereplők tudnának a legtöbbet tenni. A vállalatok, akik kiszolgálják a fogyasztókat, üzleti döntéseikkel hozzájárulhatnak a klímaválság kezeléséhez, de további célok mellett is kiállhatnak – erre pedig egyre inkább szükség van.

GyT: Gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy miért gyártunk még mindig olyat, ami nem fenntartható és van alternatívája?
KA: Fontos lenne, hogy a problémákat ne úgy oldjuk meg, hogy közben más problémákat okozunk vele (problem shifting). Jó példa erre a lebomló műanyagok esete, amelyekből továbbra is nagy mennyiségben egyszer használatos eszközöket gyártunk. Ahelyett, hogy fenntartható, sokszor használható, de legalább újrahasznosítható megoldást keresnénk az adott szükségletre.

Érthető, hogy ez pénzkérdés, de az emberek a legtöbb esetben nyitottak lennének az új megoldásokra.

GyT: Mi a helyzet a robotizálással és az automatizálással?
KA: A robotizálás és az automatizálás lehet a fenntarthatóság egyik lépcsője. Ezek önmagukban nem rossz vagy jó dolgok, hanem valamilyen célt, társadalmi víziót szolgálnak. És ez utóbbi lehet jó vagy rossz, fenntartható vagy fenntarthatatlan.

Innen lehet megfogni: amikor azt mondjuk, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztünk a szemétválogatásra, akkor azt mondjuk, hogy a lehető legrosszabb munkákat robotizáltuk. Így segíti a fenntarthatóságot, mivel pontosabban szelektál, de amikor nem vesszük észre, hogy ennek társadalmi vetülete is van, hibázunk. Hiszen így kizárólag a robottechnológia tulajdonosához áramlik a pénz – azok helyett, akik korábban elvégezték ezeket a munkákat és gyakorlatilag a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot jelentik.

Nem az a megoldás, hogy nem használjuk ki a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, hanem az, hogy ezek társadalmi problémáit is kezeljük. Fel kell ismernünk, hogy az emberiség eljutott egy olyan állapotba, ahol a technológia kihasználható, ezzel egy időben viszont meg kell oldani például az újraelosztást is. Nem igazságos, hogy néhány ember kezébe áramolna mindaz a haszon, amelyet az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésének köszönhetünk.

Egyelőre a hatékonyság a fő cél és nem egy új társadalmi vízió fejlesztése. Azonban ideje túllépni a haszonmaximalizálásra való törekvésen.

Illetve át kell gondolnunk azt is, hogy mi az, amit érdemes és szükséges automatizálni és mi az, amit értelmetlen. Ez az automatizálás fenntarthatóságának alapkérdése. Meg kell határoznunk, hogy milyen célra és hogyan használjuk ezeket a gépeket, és mérlegelni, hogy ez valóban fenntartható megoldást jelent-e.
Mindenképpen összefüggéseiben, a teljes képet érdemes néznünk: gondoljunk a robotok előállításához szükséges anyagokra ugyanúgy, mint az energiaigényre vagy éppen annak a terméknek vagy feladatnak a szükségességére, amit ellátnak. Lehet, hogy egy teljesen fenntarthatatlan és szükségtelen iparágban törekszünk velük még magasabb termelékenységre.

GyT: Hogyan változtatta meg az egyének és a társadalom hozzáállását a járványhelyzet? Mit gondol, mutatkozik bármilyen eltérés a felelősségvállalás mértékében a pandémia hatására?
KA: Majd később tudunk rá választ adni, de optimistának tartom magam. Teljesen egyértelmű, hogy a környezeti problémák háttérbe szorultak. Míg 2019 a klímakatasztrófáról szólt, a tavalyi évben a járvány miatt erről kevesebbet beszéltünk. Ugyanakkor talán azt elértük, hogy észrevegyük mind a fogyasztásainknak, mind a gyártásainknak a kitettségét. Érzékelhetővé vált, hogy a globális termelési láncok milyen sérülékenyek és egy hasonló helyzetben – amit már környezeti problémák válthatnak ki - szinte teljesen lebénulhatnak. Relokalizálni kell a gazdaságokat, koncentráltabban, helyben kellene tudni előállítani bizonyos termékeket.

A járványhelyzet megmutatta továbbá azt is, hogy mik a valódi szükségleteink, nyilvánvalóvá vált, hogy mire nincs szükségünk. Fontos, hogy ezeket a tapasztalatokat felhasználva folytassuk az életünket akkor is, amikor már nem érezzük a vírushelyzet hatásait a mindennapokban. Ez pedig segíthet abban is, hogy ne csak egyéni szinten gondolkodjunk felelősebben.

Kun Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés