hirdetés
hirdetés

Mobiltechnológia

2017-ben jöhet az összehajtható kijelzőjű mobil

A hírek szerint a Samsung már egy jó ideje dolgozik az összecsukható képernyőjű telefonokon.

hirdetés

A CES 2013-as kiállítása óta azt rebesgetik, hogy a Samsung nemsokára összehajtható kijelzőjű telefonokkal fog előrukkolni, ti. a cég már ezen az expón be is mutatta az ehhez szükséges technológiát.

A dél-koreai gyártótól állítólag két modell érkezik hajlítható képernyővel. Az egyik mobil 12 cm-es kijelzője például 20 cm-esre lesz képes kitárulkozni, amellyel gyakorlatilag már a táblagépek kategóriáját nyaldossa majd.

A szerves fénykibocsátó diódákat alkalmazó telefonokat akár már 2017 februárjában is bemutathatják. Bizonyos források szerint a Project-Valley kódnév alatt futó modellek egyikéről vagy mindkettejükről a Samsung a barcelonai Mobile World Congressen fogja lerántani a leplet.

Nem először hallhatunk a Project Valley-ról hiszen tavaly előkerültek már hasonló pletykák az eszközöket illetően.

A küszöbön álló telefonok egyébként nem az elsők lesznek, amelyek hajlítható AMOLED kijelzőt használnak, hiszen a Samsung a jelenlegi „edge telefonjain” már alkalmazza ezt a technológiát. A különbség az, hogy az edge képernyő egy helyre van rögzítve, míg a Project Valley állítólag már képlékeny felülettel fogja megörvendeztetni a felhasználókat.

Összecsukható képernyőjű telefon

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: androidcentral)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés