hirdetés
hirdetés

Mérnöknők

„Ha látják a hozzáértést, kialakul a tisztelet”

Sokszor a terveink teljesen másként valósulnak meg, mint ahogyan elképzeltük. Horváth Gabriella építészmérnök már egészen fiatal korától tapasztalja, hogy a tervezetthez képest egy másik út sokszor mégis jobb lehet, mint az eredetileg elgondolt.

hirdetés

Ön ma egy nagy fővárosi kórház műszaki osztályának csoportvezetője, építésze, ami kifejezetten összetett és bizonyára a napi nehézségektől sem mentes feladatot jelent. Lennie kell valamilyen gyermekkori vonzódásnak, irányultságnak mindehhez.

Biztosan számít az, hogy a családban három lány közül én voltam a fiú. Villamosmérnök, matematikus édesapámmal együtt szereltünk meg mindent a ház körül, rengeteget bütyköltem, de mindenféle kisebb átalakítást is már nagyon korán megcsináltam otthon. Kicsit az asztalosszakmába is beletanultam a nagyapától. A kézügyességem okán rajzvonalon szerettem volna tanulni, már az általános iskolában ez volt a legfontosabb érdeklődési terület a számomra.

A továbbtanulást a nyolcadik osztály után így is terveztem, azonban szó szerint lecsúsztam a középiskolai felvételiről, egyszerűen nem értem oda időben, mert összekevertem az utcákat, egy másik kerületbe mentem. Ennek következtében teljesen véletlenül bekerültem egy matematikai irányultságú osztályba a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, ami a későbbiekben meghatározó volt. Az osztályomba a mindenhonnan kimaradt gyerekek jártak, de valahogy elképesztően jól sikerült a véletlen „válogatás”, annyira jó osztály jött össze, hogy sokunknak mára két diplomája lett.

Ha már a matematika irányába indult el, gondolom, a folytatás is eszerint alakult.

Valóban szerettem volna olyan területen tanulni, ahol használhatom a matematikát. A Kertészeti Egyetemre szerettem volna bekerülni kert- és tájépítő szakra, ez azonban nem sikerült. Akkor még nem tudtam, hogy összesen hat embert vettek fel, és több mint százan jelentkeztünk. Ez nem tántorított el attól, hogy mégis az egyetem közelében maradjak; kitaláltam, hogy ott szeretnék dolgozni, és jelentkeztem is.

Meglepetésemre sikerült a tervem, és egy műszeres vegyi laborban kezdtem dolgozni, a beérkezett növényi mintákat elemeztük. Az csak egy évvel később derült ki, hogy egy félreértés következtében vettek fel, azt hitték, hogy valakinek a hozzátartozója vagyok. Ám addigra már megszolgáltam a „véletlen” bizalmat, és menet közben pedig arra is rájöttem, hogy nekem mégis inkább a titkolt és elérhetetlennek tűnő építészmérnöki álmaimat kell megvalósítanom.

Hogyan lett az elérhetetlenből valóság?

Mikor megfogalmazódott bennem, hogy azért is megpróbálom, jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára. Sajnos azonban „csak” a főiskolára vettek fel, és amikor megkaptam erről az értesítést, megfogadtam, hogy elvégzem az egyetemet is. Akkoriban még nem volt lehetőség a főiskola után, ráhúzva pár évet, másoddiplomát szerezni, így elvégeztem a főiskolát, és utána a nulláról elkezdtem a hatéves egyetemet estin, munka mellett. Minden este ott voltunk az egyetemen, kedd kivételével. Kivételesen szívóssá tettek ezek az évek.

Milyen területen helyezkedett el a főiskola után?

Amikor az első diplomámat megszereztem, a felújítóiparba egy kivitelező céghez mentem dolgozni művezetőnek. Büszke voltam rá nagyon, hogy – kis fiatal 23 évesként 48 kiló voltam „szobabútorral együtt” – sok egyéb szép műemlék épület mellett részt vehettem a Martinelli téri (ma Szervita tér) templom felújításában. Eleinte nagyon nehéz volt, majd ötven főt kellett irányítanom, de belejött az ember, és nagyon sokat meg lehetett tanulni a szakmáról.

Hogyan kanyarodott innen az egészségügy felé?

Hiába volt nagyon tanulságos szakmailag ez az időszak, egyetem mellett, úgy, hogy még esetleg családot is szeretett volna az ember, nem lehetett bírni. Amikor már az egészségem rovására ment mindez, először a kivitelező cég tervezői részlegében dolgoztam egy-két évet, majd amikor elvégeztem az egyetemet is, a Köztibe (Középület-tervező Vállalat) kerültem. Ez akkoriban a legkomolyabb tervezőiroda volt, roppant büszke voltam, hogy a kor nagy tervezőivel dolgozhattam egy szobában. Egy idő után viszont láttam, hogy a kiviteli tervek készítése, amit a tapasztalataim miatt bíztak rám, hosszú távon nem elégít ki, nem ezért tanultam. Ráadásul azt is megtapasztaltam, hogy egy ilyen irodában nincs nappal és éjszaka; a családi élet emellett nem volt megvalósítható. Ekkor kaptam egy lehetőséget a fővárosi Bajcsy Zsilinszky Kórházban, ahol építészt kerestek. Elvállaltam a munkát, és azóta eltelt huszonhét év.”

Mit jelent az építészi pozíció egy kórházban?

Fontos, hogy minden területhez értsen az ember; van itt beruházás, karbantartás, felújítás, tervezés is, azaz fontos a széles körű tapasztalat. Amikor ide kerültem, akkor kezdődött a mosoda, az új energiaközpont, az élelmezési blokk, a gyógyszertár, majd az új diagnosztikai és műtéti tömb építése. Komoly tényező volt az évek alatt a technológia változása, más lett a műtőblokk, de a szobák komfortfokozata is. Ezeket kellett lassanként, lehetőleg optimálisan kialakítva, a helyeket kicentizve kivitelezni. Összeszervezésük nagy empátiát és odafigyelést igénylő dolog.”

Ezek olyan készségek, amelyek talán kifejezetten a nők erősségei. Azért ebben a szakmában sok-sok férfival dolgozva biztosan akadtak kihívások.

„Nagyon érdekes, hogy a kivitelezések során a munkásokkal mindig is jól tudtam „bánni”. Az a tapasztalatom, hogy ha látják a hozzáértést, kialakul a tisztelet. Sokszor elég néhány perc, pár kérdés, amelyek alapján felmérik, értem-e, ismerem-e a szakmát.

Mi jelenti a kikapcsolódást?

Nos, azt fontos megjegyezni, hogy a kórházi munkám mellett egy saját kis céget is vezetek. Itt inkább családi és társasházakat tervezek, külső szakértőként dolgozom más kórházak és vállalkozások számára, illetve műszaki ellenőrzési, vezetési feladatokat vállalok. Fontos volt mindig is, hogy megvalósítva az álmaimat, házakat tervezzek, újítsak fel, illetve szükségszerűség is volt ugyanez, hiszen az egészségügy mellett kiegészítő jövedelemre is szert tudtam tenni. Számomra így kerek a karrierem. Azért időnként jutott idő egy-egy hobbira is; például elvégeztem egy Tiffany-üveg-készítő tanfolyamot. Sok időt fordítottam a családra, hiszen van egy egyetemista lányunk és egy gimnazista fiunk. Az előbbi sokoldalú tehetség; az Operaházban és neves kórusokban énekel, és a Szent István Egyetem építész karára jár, a fiam még keresi az útját.

Itt van aztán a saját házunk is, amely korábban Kőbánya csendőrparancsnokáé volt. Az elmúlt tizenöt évben egyre fejlődik, mindig szépítgetjük, alakítjuk, bővítjük.

Kárpáti Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés