hirdetés
hirdetés

Mérnöknők

„Az előítéletek ellen intelligencia és humor kell”

Kecskés Katalin, a globális szabványosítás területén tevékenykedő GS1 nonprofit szervezet vállalatikapcsolatok-menedzsere olyan energikus reggel nyolckor, amikor találkozunk, hogy beszélgetőpartnerét is képes feltölteni. Nem csoda, hogy az egész eddigi karrierje és a magánélete is ezt tükrözi. Tervei pedig a jövőre is vannak.

hirdetés

Az a terület, amelyen tevékenykedtél a karriered jelentős szakaszában, és érintőlegesen most is, azért inkább kreativitást feltételez, mint műszaki hátteret.

Valóban fontos számomra a kreativitás, ugyanakkor a műszaki vonal is meghatározó, hiszen az egész családom ilyen irányban tevékenykedett. Az édesapám gépészmérnökként és tanárként, az édesanyám technikatanárként dolgozott, volt tehát egy családi indíttatás. Nagyon sokat rajzoltam már az óvodában is, majd egy ének-zene tagozatos általános iskolába jártam – matematika szakra. Ami nem egy véletlen választás volt, édesanyám valószínűleg látta, hogy ilyen irányú a tehetségem, gondolkodásmódom. Aztán a középiskolában a humán tárgyakat vettem fel fakultációként, és alapvetően az Iparművészeti Főiskolára készültem, ami azért hiúsult meg, mert a felvételi második fordulója előtt eltörtem a kezemet. Így végül úgy döntöttem, hogy valamilyen hasonló területet választok, így a Könnyűipari Műszaki Főiskolára – ma Óbudai Egyetem – jelentkeztem, ahol akkor frissen indult a csomagolástechnika szak, csupán egyetlen évfolyam volt felettünk. Ez egy csodálatos, mégis nehéz képzési időszak volt, mert nem nagyon voltak jegyzeteink, tankönyveink, minket alapvetően az ipar tanított, a szakemberek, tehát közvetlenül kaptuk az információt.

Mi volt számodra vonzó ebben a szakmában?

A tervezés, a kreativitás, az alkotás. Azt, hogy erre igény van, ekkortájt ismerte fel az ipar és a felsőoktatás is, ám ma is egy nagy probléma, hogy nincs delegált csomagolástechnikai oktatási hely Magyarországon, csak különböző intézményekben elszórtan bizonyos részterületek képzései. Miután végeztem, az akkor nagyon jól prosperáló Caola Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalatnál helyezkedtem el tervező technológusként, kutatás-fejlesztési területen. A feladataim közé tartozott a terméktervezéstől a gyártásfejlesztésen és a csomagolástervezésen át egészen a gyártásba tételig egy teljes folyamat felügyelése, koordinálása. Időközben kinyílt az ország, a gazdaság, és már nem csak a hazai piacra termeltünk. Ekkor csatlakozott Magyarország az európai gyártmánykódolás (European Article Numbering, EAN) szervezetéhez, és a Caola volt az első olyan gyártó vállalat, amely először kezdte el feltüntetni a termékeken a vonalkódokat. Mint fiatal csomagolómérnöknek – egy másik kolléganővel együtt – az idősebb kollégák nekünk dedikálták az ezzel járó feladatot. Ez egy nagyon izgalmas időszaka volt az életemnek.

Kecskés Katalin vállalatikapcsolatok-menedzser (fotó: Egry Tamás)
Kecskés Katalin vállalatikapcsolatok-menedzser (fotó: Egry Tamás)

Ebben a szakmában mennyire volt jellemző a nők jelenléte?

Egy termékindítás vagy próbagyártás során kevés nő volt közvetlenül a gépek beállítása mellett. Fiatal mérnöknőként, amikor megérkeztünk egy beszállítóhoz, és sokszor éjszakákon keresztül igyekeztünk beállítani a gépeket, hogy megfelelő színben, minőségben tudjuk előállítani azt a bizonyos flakont vagy aeroszolos palackot, sokszor a több évtizedes tapasztalattal rendelkező férfi szakemberekkel is szót kellett értenünk. Egy nőnek sokszor találkoznia kell az előítéletekkel, ezt azonban megfelelő intelligenciával és humorral lehet kezelni mind a két fél részéről. Volt olyan élményem, hogy éjjel kettőre állt össze az adott csomagolás, és a gépmester örömében megcsókolta a gépet, engem pedig felkapott.

Merre haladt tovább a karriered?

Időközben szerettem volna tényleges mérnöki végzettséget szerezni az üzemmérnöki diplomám mellé, így beiratkoztam a Soproni Egyetemre, ahol papíripari mérnökként végeztem. Az első igazi szakmai sikerem a diplomamunkám volt; a Hungaropack magyar csomagolási verseny különdíjasa lett az a termékem, amelyet a diplomamunkában bemutattam. Húsz év elteltével aztán szintén nagy öröm volt számomra, amikor bekerültem ugyanennek a versenynek a zsűrijébe. Ennek mind a mai napig részese vagyok, szeretem és élvezem. Visszatérve a karrierem alakulására, már hat éve dolgoztam a Caolánál, amikor megkeresett egy fejvadász cég, és áthívott a Dreher Sörgyárakhoz 1994-ben, a privatizáció időszakának legelején. Itt egy teljesen másfajta vállalati kultúra fogadott, mint általában a hazai piacon. Az eladáshelyi termékmegjelenítésért felelős (úgynevezett POS-) menedzserként) helyezkedtem el, nagyon intenzív, változatos munka vette kezdetét. Egy olyan típusú multinacionális környezet megismerési lehetőségét jelentette ez számomra, amelynek tapasztalatait a mai napig kamatoztatni tudom.

Fiatal mérnöknőként, gondolom, közben a magánélet kihívásaival is számolnod kellett.

Ebben az időszakban talált rám a család vállalásának lehetősége, és ami egészen biztos volt, hogy amellett ezt a nagyon intenzív, felelős munkát nem lehet tovább folytatni. Mivel az addigi gyakorlatban közgazdasági területen marketinggel és logisztikával foglalkoztam, szerettem volna megtanulni hozzá az elméletet is. Úgyhogy a Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztem, és elvégeztem európai uniós tanulmányok szakon egy posztgraduális képzést, miközben megérkezett a második gyermekem is. Az egyetemi tanulmányaim alatt találkoztam össze ismét a csomagolós szakma egyik szaktekintélyével. Ő kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem félállásban elhelyezkedni egy alakuló új szervezetnél, a vonalkódokkal foglalkozó EAN Magyarországnál. Minden édesanya álma, hogy két pici gyerek mellett négy órában belekezdhessen valami újba. Így elfogadtam a felkérést, és munkába álltam. Ebben az időszakban már elég sok multinacionális cég érkezett az országba, amelyek a hatékonyabb logisztika kérdéseit próbálták együttesen megoldani, és én ennek a területnek lettem a koordinátora. Ennek immár tizenhét éve. A szervezet azóta nevet változtatott, működési környezete egy egész rendszerré bővült, és szervezeti formája átalakult. Ma úgy hívják, hogy GS1 Magyarország.

Mi mindennel foglalkoztál a GS1-nél, és mivel foglalkozol most?

Hat éven keresztül a GS1 Magyarország adta a GS1 Európa titkárságát, amiben nekem is fontos szerepem volt, mert ehhez a funkcióhoz én biztosítottam a hátteret pénzügyi és adminisztrációs vonalon. Emellett az évek során feladataim közé tartozott a GS1 szabványrendszernek, a rendszerelemeknek a megismerése és megismertetése a partnerekkel, illetve a hazai szervezet irányításának és működtetésének támogatása. Most ismét egy kicsit más, kicsit új kihívás előtt állok; ez magának a GS1-nek mint brandnek, tudás- és információs rendszernek a menedzselése.

De nem teljesen szakadtam el a csomagolás területétől sem. Nemrégiben részt vehettem a Csomagolási Világszervezet idén Magyarországon megrendezett eseménysorozatának szervezőbizottsági munkájában, és háziasszonya lehettem a WorldStar Csomagolási Világverseny díjátadó ünnepségének, amely gyakorlatilag a szakma Oscarja.

Ilyen intenzív szakmai munka, karrier mellett hogyan alakul a magánéleted?

Még rengeteg célom van, úgy szakmailag, mint a magánéletben. Van egy lányom, aki kifejezetten műszaki vénájú, és egy fiam, aki inkább közgazdasági irányultságú, mindketten gimnazisták. Nagyon szeretném támogatni őket, hogy sikeresek legyenek azon a területen, amelyet választanak majd a további tanulmányaik során. Szerencsés vagyok, mert amióta nagyobbak a gyerekek, magamra is tudok némi időt szakítani. Igyekszem kicsit többet sportolni, hetente egyszer úszom, kerékpározom, néha még a munkába is elkerekezem. Egy új hobbiba is belekezdtem, egy tűzzománc-alkotókörbe járok, és tanulgatom a különféle technikákat. Egyszer talán lesz egy saját kiállításom is.

Kárpáti Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés