hirdetés
hirdetés

Mérnöknők

„A hibátlan minőséghez a tesztelés kulcsfontosságú”

A Lányok napja elnevezésű rendezvényen készült az interjú Horváth Őri Virággal, a Ustream tesztelési vezetőjével a cég budapesti központjában. Tucatnyi diáklány azért érkezett, hogy a szervező Nők a Tudományban Egyesület jóvoltából bepillantást nyerjen a vállalkozás életébe, megismerjen olyan munkákat, amelyeket egyelőre jellemzően férfiak végeznek.

hirdetés

A lányok kérdeznek, és Virágra is várni kell; egy nagyon lelkes leendő tesztelővel beszélget. Ezek a tinédzserlányok kíváncsiak a menő startupra, és némelyik kérdésből már látszik, hogy tudatosság is van mögötte. Nagyon valószínű, hogy mire munkába állnak, a jelenlegi viszonyok jelentősen változnak, és a mostani százból nyolc nő arány sokat javul majd a gyengébb nem javára a Ustreamnél is.

A te gyerek-, tinédzserkorodban az informatikai terület nemhogy a lányok, de még a fiúk számára sem volt egyértelműen jövőkép.

Édesapám előrelátóan gondolkodott, ennek köszönhetem ezt a pályaorientációt. Volt azért érzékem is a műszaki területhez; édesapám nagyon szeretett barkácsolni, és a számítástechnika, informatika is érdekelte, olyan tízéves korom körül ebbe már én is bekapcsolódtam, próbáltam segíteni neki.

Amikor a középiskola-választásra került a sor, ismét szülői tanácsra a GIMSZ, a szombathelyi Gépipari, Informatikai és Műszaki Szakközépiskolát választottam azzal az elgondolással, hogy így lesz egy szakmám akár már 18 évesen, amellyel el tudok kezdeni dolgozni, ha úgy alakul. De lesz érettségim is, és mehetek továbbtanulni, ha akarok. Számomra nagyon fontos volt, hogy minél előbb a saját lábamra állhassak, ezért is volt ideális választás a szakközép. Egyébként már a középiskolában is végig dolgoztam.

Ez elég tudatos hozzáállásnak tűnik. Mégis, mi motivált ilyen fiatalon erre?

Nekünk a nővéremmel nem volt zsebpénzünk, így tizennégy éves koromtól egy csárdában dolgoztam hétvégenként konyhai kisegítőként. Ami azon kívül, hogy mindig volt zsebpénzem, arra is jó volt, hogy tudjam, mit nem szeretnék később csinálni.

Fotó: Egry Tamás
Fotó: Egry Tamás
A középiskola után elvégeztem még az egyéves technikusképzést, majd elmentem egy rövid időre dolgozni, és hamarosan jelentkeztem a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára, számítástechnika, technikatanári szakra. A harmadik év végén jöttem fel először Budapestre egy nyárra, egy telefonközpontban voltam adósságkezelési asszisztens. Megismertem kicsit Budapestet, és rájöttem, hogy Szombathely nem a „világ közepe”.

Hogyan alakult az életed a főiskola után?

Már a nyári munka hatására eldöntöttem, hogy felköltözöm a főiskola után Budapestre. Munkát szereztem egy cégnél, amely bedolgozott a Nokiának. Akkor még nem voltak okostelefonjaik, a Symbian operációs rendszert fejlesztettük. Hogy felvegyenek a céghez, szerintem a személyiségemen kívül az is számíthatott, hogy a főiskola alatt néhány csoporttársammal üzemeltettünk egy weboldalt Informatikus Hallgatók Társasága néven, feltöltöttük az összes tananyagot, ami fellelhető volt az évfolyamon.

Mi volt a feladatod az első munkahelyen?

Voltak olyan tesztelésre készített, épített telefonok, amelyeken volt kijelző, billentyűzet, de még csak nem is hasonlítottak egy telefonra. Erre töltöttük fel a jövendőbeli telefon szoftverét. Többek között azt teszteltem, mi történik, ha megszűnik a lefedettség, mi van, ha van lefedettség, de képbe jön egy másik hálózat, átvált-e a készülék. Az ott töltött másfél év alatt nagyon megszerettem a tesztelést.

Egyébként pontosan mit jelent maga a tesztelés a gyakorlatban?

Egyrészt vannak konkrét tesztesetek, nagyon sok ilyet meg lehet határozni. A tesztelőnek az a dolga, hogy ezeken végigmenjen, illetve ha valami hiányzik, akkor ezt hozzáírja, kiegészítse a listát. Ha talál bármilyen hibát – és nagyon sok hibát találni –, akkor rögzítse azt. Ha nem sikerül valamit megoldani magának a programnak, akkor erről egy részletes riportot kell készíteni, le kell írni pontosan, hogyan lehet előidézni a hibát, és ennek alapján a fejlesztő könnyen megtalálhatja, hogy hol kell javítani. És ha azt akarjuk elérni, hogy az elkészült végtermék hibátlanul működjön, akkor a tesztelés kulcsfontosságú. Ez területenként eltérő jelentőségű, hiszen vannak a biztonság szempontjából kritikus rendszerek, mint például egy autó üzemeltetése. A tesztelés során egyébként mindig meg kell próbálni a lehető legrosszabb esetet figyelembe venni.

Bármilyen területet képes volnál ma már tesztelni?

Valószínűleg igen. Domain tudásnak nevezzük az adott terület ismeretét, ami nagyon fontos, mert ha nem vagy tisztában az iparági jellemzőkkel, nem tudod az eshetőségeket sem. Erre nekem is szükségem volna, de alapvetően magát a tesztelést bármely iparágban el tudnám végezni a tapasztalataimnak köszönhetően.

Mit jelentett számodra a váltás, az első munkahelyed után ez a jelenlegi cég, állás?

Amikor hét éve ide kerültem, olyan pezsgés, olyan kihívások vártak, amelyekkel korábban nem találkoztam. Az előző munkahelyemen először szépen odaültettek valaki mellé, aki mindent elmagyarázott. Itt bedobtak a „mély vízbe”, elém raktak egy Macet, amelyet életemben akkor láttam és használtam először, hogy ez lesz a gépem, és ezen kell dolgoznom. Nem volt senki, aki velem foglalkozott volna. Leültettek, és csak annyit mondtak, hogy teszteljek, de úgy, hogy azt sem tudtam, mit hol lehet elérni. Oda kellett mennem emberekhez, kérdezgetni, megpróbálni felcsipegetni az információkat tőlük. Olyan jól sikerült, hogy két hónap alatt kiderült, hogy sikerült annyi hibát találnom, hogy ezeknek a javításoknak az újratesztelésére már nem volt idő, fel kellett még venni embert. A kezdeti időszakban 10-12 óránál kevesebbet nem dolgoztam.

Mi változott az elmúlt nyolc évben a munkádban?

Nagyon sok minden, hiszen tesztelőként kezdtem, ezzel foglalkoztam teljes munkaidőben. De ahogy kezdett kiépülni a csapatom, fokozatosan terhelődött át a napi munkavégzésem arra, hogy a hétfős csapatot menedzseljem.

Hogy tanultál bele a vezetői szerepbe?

Nehéz volt, hiszen semmilyen vezetői tapasztalatom nem volt korábban. A legtöbb embert én képeztem ki, én tanítottam meg őket a szakma alapjaira. Menet közben próbáltam meg lépést tartani, és valószínűleg eleinte kevésbé voltam jó főnök. A visszajelzések alapján azonban ma a csapatom kedvel, és a többi csapatvezető is szeret velem, velünk dolgozni.

A mai viszonyok között hét év egy fiatalnak egy munkahelyen elég sok idő. Mi motivál még?

Ez a munka folyamatos kihívást ad, mindennap fejlődik az ember, hiszen fejlődik az iparág, a technológia, és nekünk lépést kell tartanunk vele. Sőt, be is kell előzni, hogy mi mutassunk valami újat. Sokan mondják, hogy a tesztelés unalmas, de mi nagyon sokféle terméket fejlesztünk, ez a munka egyáltalán nem untat. A legnagyobb kihívás nekem az ezen a közegen belüli megújulás. Próbálok minél többet olvasni, végiglátogatunk külső, akár konkurens cégeket is, ők hogyan fejlesztették tovább a tesztelést. Mivel ez egy hiányszakma, a szakmai közösségen belül nincs „fúrás”. A szakmai rendezvényeken, a meetupokon találkozunk, folyamatos a tudásmegosztás. Egymást fejlesztjük.

Nálatok nincs munkaidő, te hogyan élsz ezzel?

A kötetlenség ellenére igyekszem minél többet bent lenni az irodában, hiszen ahhoz, hogy jó termékeket hozzunk össze, nagyon sok kollaborációra van szükség, amelyhez a legeslegjobb, ha itt vagyunk egymás közelében. Azért odafigyelek az egyensúlyra; vannak húzósabb napok, hetek, ezt követően beiktatok lazább időszakot.

Ilyenkor mivel foglalkozol?

Nagyon sokat ülünk a gép előtt, ezért legalább heti háromszor eljárok egy cross fitre hasonlító edzésre. Nagyon szeretem a lakásomat is, sok mindent saját kezűleg készítek el az ajtó lecsiszolásán keresztül a galéria megtervezéséig. Múlt héten a párommal vízcsövekből készítettünk egy lámpát. Miközben folyamatosan fejlődöm, alapvetően nagy szabadságot ad a munkám, így a szabadidőmben is élhetek úgy, ahogyan szeretnék.

Kárpáti Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés