hirdetés
hirdetés

Demokratikus technológia

Blokklánc az egészségügyben

A 2008-ban kifejlesztett blokklánc-technológiával kapcsolatos hírek tavaly árasztották el a mainstream médiát, és a jóslatok szerint nem is a pénzügyi világban, hanem az egészségügyben válik először széles körűvé a technológia alkalmazása, forradalmi változásokat eredményezve az egészségmegőrzésben és a gyógyításban egyaránt.

hirdetés

Idén nyáron rázta meg a világot az a hír, miszerint több százezer gyermeket oltottak be Kínában hamisított vakcinával az országban érvényben lévő oltási program keretében. A leleplező írást, amely először a legnagyobb kínai közösségi hálón, a WeChaten jelent meg, a cenzúra néhány órán belül eltüntette a kínai internetről. A cikk azonban, mint arról a magyar nyelvű Kriproakadémia beszámol, egy blokkláncalkalmazáson, az Etherumon talált menedéket: az ott elhelyezett cikk ezután eredeti és megmásíthatatlan formájában bárki számára olvasható marad, amíg akár csak egyetlen számítógép (node) futtatja az Ethereum hálózatát.

Gyógyszerellátásilánc-menedzsment és minőségkontroll 

A kínai vakcinabotrány egy másik szempontból is felhívja a blokklánc-technológia fontosságára a figyelmet: bár az országban gyakoriak a gyógyszerhamisítási ügyek, az egyik legnagyobb várost, Sanghajt az elmúlt években elkerülték a botrányok, mivel a város vezetése szerződést kötött egy olyan céggel (VeChain), amely blokklánc-technológia és IoT-eszközök alkalmazása révén biztosítja a város vakcina-ellenőrző rendszerének működését. Eszerint minden doboz egyedi vonalkódot kap, ezt minden tranzakciónál nyomon követik, az adatok nem megváltoztathatók; nagy érzékenységű szenzorokkal folyamatosan mérik pl. a vakcinák minőségbiztosítása során alapvető fontosságú hőmérsékletet; a termék teljes életútját a végfelhasználó telefonos applikációjával maga is ellenőrizni tudja. A VeChain a kreatív ötletek internetes terjesztésére létrehozott Medium.com blogplatformon számolt be a megállapodásról, miszerint a cég a sanghaji eredmények után 2020-ra az egész országban kialakítja a gyógyszerek nyomonkövethetőségét.

Sanghajban blokklánc-technológiával biztosítják a vakcina-ellenőrző rendszerek működését
Sanghajban blokklánc-technológiával biztosítják a vakcina-ellenőrző rendszerek működését

A hamisított gyógyszerek a nyugati világban is nagy problémát jelentenek, az egészségügyi károkozáson kívül a gazdasági életben is: az Európai Unióban a gyógyszergyártók éves szinten 10,2 milliárd euró veszteséget szenvednek el miattuk, ami forgalmuk 4,4%-át jelenti, és 40 000 munkahely megszűnését kötik hozzá (Igor Radanović és Robert Likić: Opportunities for Use of Blockchain Technology in Medicine; Applied Health Economics and Health Policy). A blokklánc-technológia használatának egyik legnagyobb egészségügyi ígérete a gyógyszerhamisítás kivédése.

A 2008-ban kifejlesztett, nyílt forráskódú blokkláncot először az első kriptovaluta, a Bitcoin működtetésére használták, majd rengeteg egyébre is alkalmazni kezdték a copyrightvédelemtől kezdve szexuális beleegyezés adására alkalmas applikációig (LegalFling). A Transparency Market Research szerint a globális blokkláncpiac értéke 2024 végére a 2015-ös 316 millióról eléri majd a 20 milliárd dollárt; az IBM kutatói szerint a technológiát az üzleti világnál is gyorsabb ütemben alkalmazzaaz egészségügy, olyannyira, hogy ma már ez a szektor vezeti a blokkláncforradalmat. A forradalomban az IBM-hez és a Microsofthoz hasonló nagyvállalatok mellett százával vesznek részt kriptovaluta-alapú, közösségi finanszírozású startupok is.

Radanović és Likić meghatározása szerint a blokklánc egy olyan decentralizált adatbázis, amely a hálózatba kötött számítógépeken kriptográfiával védett, biztonságos és megváltoztathatatlan formában tárolja a különböző jogosultságok és tranzakciók nyilvántartását. A blokklánc előtti világban a pénzügyi transzfereket, a tulajdoni viszonyokat vagy az egészségügyi adatokat még olyan digitális adatbázisokban tartják számon, amelyekben az adatbiztonságot egy központi hivatal – bank, biztosító, kormány – garantálja, azonban a blokklánc használata feleslegessé teszi ezeknek a közvetítőknek a használatát, és olcsóbb, hatékonyabb, biztonságosabb és demokratikusabb működést tesz lehetővé. Az általa kialakított legfontosabb változás az egészségügyben talán az lesz, hogy a beteg végre a rendszer középpontjába kerül.

Intézményközpontú helyett betegközpontú adatmegosztás

A szakértők az egészségügyi rendszer blokklánc-technológia általi megváltozását három fő területen várják. A technológia a gyógyszerellátási lánc menedzsmentjén felül lehetővé teszi az elektronikus adatnyilvántartás formai egységesítését és azt, hogy a betegek maguk váljanak adataik birtokosává: ők dönthessék el, hogy kinek milyen adatukhoz mennyiért biztosítanak hozzáférést. Ez sok egyéb mellett azt is biztosítja, hogy ha valaki külföldön betegszik meg, egészségügyi adatait ott is az őt kezelők rendelkezésére bocsáthatja. Ez utóbbi területen napjainkban egy magyar startup ér el nagy sikert: az Etheal a magyar és a nagy lélekszámot biztosító brazil változat kifejlesztése után egy blokkláncalapon működő világméretű orvoskereső és -értékelő platformot akar létrehozni, ami megreformálja az orvosi szolgáltatások igénybevételét, és hátteret biztosít az egészség-, illetve gyógyturizmusnak.
A rendszer az egészségügyi adatok tárolása mellett önfenntartó, decentralizált közösséget fog kialakítani, az árajánlatot kérők versenyeztethetik a szolgáltatókat, a hasznos értékeléseket írók jutalmul a rendszeren belüli fizetőeszköznek számító tokeneket kapnak (mikroösztönzés), és cégeknek is lehetőségük lesz pl. arra, hogy kiválasztott fókuszcsoporton belül anonim módon kérdőíves vizsgálatot végezzenek.
A tőkebevonást a már említett kripto közösségi finanszírozással (Initial Coin Offering/ICO) oldják meg, és 2020-ra telemedicinával, gyógyszerkutatási lehetőséggel akarják kibővíteni. A startup Észtországban is aktív, amit az indokol, hogy az ország több mint egymillió lakója 2017 óta az észt eHealth Hivatal és a Guardtime nevű cég együttműködése révén blokklánccal kezeli egészségügyi, köztük genetikai adatait. A blokklánc anonimizált betegadatai lehetővé teszik a pontosabb közegészségügyi tervezést is.

A blokklánc-technológia három fő területen eredményezhet forradalmi változást az egészségügyben
A blokklánc-technológia három fő területen eredményezhet forradalmi változást az egészségügyben

A harmadik nagy egészségügyi terület, amelynek megreformálását a blokklánc lehetővé teheti: a gyógyszerkutatás. Jelenleg a kutatások 80%-a esetében a publikált eredmény a kutatás során elkövetett különböző hibák miatt nem reprodukálható (Roman-Belmonte és munkatársai: How blockchain technology can change medicine; Postgraduate Medicine). Amikor a gyógyszerkutatásban áttérnek majd a blokkláncalapú adatkezelésre, a technológia révén biztosított lesz, hogy a gyártó számára kedvezőtlen adatokat nem lehet kihagyni a számításból, az adatokat nem lehet meghamisítani, és az adatok valódiságát anélkül ellenőrizheti bárki, hogy magához a bizalmas betegadathoz hozzáférne. A technika lehetővé teszi a vizsgálatok jobb megtervezését: előre rögzíthető a későbbiekben, az esetleg kedvezőtlen eredmények fényében nem megváltoztatható vizsgálati protokoll és statisztikai elemzési terv, ez utóbbi birtokában az elemzés automatikusan végrehajtható. Csak ha minden előírt lépés megtörtént a megfelelő metodológia használatával, akkor lehet továbblépni a következő vizsgálati fázisba. A protokoll megsértése a vizsgálat automatikus leállását eredményezi, ami nemcsak nagyfokú információs biztonságot eredményez, de a vizsgálat más kutatók általi reprodukálhatóságát is biztosítja.

A tudományos eredmények publikációja során alkalmazott blokklánc-technológia az eredmény szakmai értékelését is segítheti, és a tokenrendszer a tudományos presztízs mérésére is alkalmassá tehető – 2015 óta már működik is egy blokkláncalapú tudományos folyóirat (Ledger). Az oktatásban a tudás evolúciójának nyomon követésén felül blokklánccal nyomon követhető lesz az akadémiai előremenetel, és az egyéb kényelmi szolgáltatások mellett pl. a diplomák mobiltelefonon is bármikor hivatalosan bemutathatók lesznek (a digitális diploma 2017-ben már debütált a Massachusetts Institute of Technologyn).

Limitációk és világmegváltó remények

Bár a szakértők forradalmi változásokat jeleznek előre, és nyilvánvalóak a blokklánc jövőbeli hatalmas lehetőségei, jelenleg még számos korláttal bír a technológia, ráadásul ezek közül csak néhányat ismerünk (pl. szűk adatátviteli keresztmetszet, látencia, kis kapacitás), a legtöbb az alkalmazások fejlesztése közben fog kiderülni. Azonban, mint a digitális tudás köreiben is óriási népszerűségnek örvendő történész, Yuval Noah Harari kifejti a napokban megjelent The Atlantic-cikkben (Why Technology Favors Tyranny): elképzelhető, hogy a blokklánc-technológia lesz az az ellenerő, amellyel a hatalom és az információ 21. századi koncentrációja ellensúlyozható lesz.

Yuval Noah Harari szerint elképzelhető, hogy a blokklánc-technológia menti majd meg a demokráciát
Yuval Noah Harari szerint elképzelhető, hogy a blokklánc-technológia menti majd meg a demokráciát

A történész szerint, mivel az AI-forradalom a diktatúrák gazdaságilag hatékonyabb működését is lehetővé teszi, a centralizáció a mesterséges intelligencia segítségével a polgárok teljes ellenőrzését megvalósító digitális diktatúrák kialakulását eredményezheti. A veszélyeztetett demokráciák az információfeldolgozás és a döntéshozatal decentralizált módszereinek kidolgozásával védekezhetnek.

Hararai arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben meg akarjuk akadályozni a vagyon és a hatalom további koncentrálódását, megfelelően kell szabályozni az adatok tulajdonviszonyait, hiszen a 21. században nem a termőföld vagy a gyárak és a gépek, hanem az adat birtoklása lesz a politikai küzdelmek középpontjában. A bennünk rejlő humán potenciál kiteljesítésén felül úgy járulhatunk hozzá leginkább a demokrácia megőrzéséhez, teszi hozzá a történész, ha megakadályozzuk, hogy túl sok adat koncentrálódjon túl kevesek kezében, és megtaláljuk annak a módját, hogy a centralizáltnál újra hatékonyabbá váljon a decentralizált adatfeldolgozás. A blokklánc-technológia pedig éppen a hatékony decentralizációt segítheti.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés