hirdetés
hirdetés

Az ellátási lánc alakítására van szükség

Logisztika a kibertérben

Tájékozottá és egyben türelmetlenné teszi az internet a fogyasztókat, igényeik hamar változnak, miközben a kiszolgálásra egyre kevésbé készek várni. A szállítóknak ezért a keresletre okosan és gyorsan válaszoló, integrált hálózatokká kell alakítaniuk teljes ellátási láncukat, amihez a dolgok internetjétől kezdve a mesterséges intelligencián át a robotokig feljövő technológiák sorára lesz szükségük. Biztató, hogy ezek már hazai fejlesztésű megoldásokban is megjelennek.

hirdetés

Eleve nem egyszerű az anyagok, alkatrészek, félkész és kész termékek, információk és személyek vállalaton belüli és vállalatok közötti áramlásának felügyelete, a hagyományos ellátási láncok többrétegű, integrált hálózatokká alakítása pedig még jócskán fokozza is az összetettséget, és a területért felelős vezetők ebben látják a transzformáció egyik legnagyobb kihívását – állapította meg tanulmányában (Digital Supply Chain Management 2020 Vision) az SAP Business Transformation Services. Az alapul szolgáló, iparágakon átívelő felmérés szerint a vállalatok egyrészt a rálátás javításával igyekeznek enyhíteni a problémát, innovatív megoldásokat keresnek, amelyekkel komplex folyamatok futtatása mellett is növelhető az átláthatóság, másfelől a folyamatok és a termékek szabványosításával és moduláris felépítésével is próbálnak egyszerűsíteni az ellátási lánc működtetésén.

German Bionic: exoszkeleton-teszt az IKEA logisztikai központjában
German Bionic: exoszkeleton-teszt az IKEA logisztikai központjában

Hasonlóan nagy kihívással szembesíti a szállítókat, hogy az ügyféligények gyors változása miatt a kereslet alakulását egyre nehezebb előre jelezni. A vállalatok ezért szorosabb együttműködést keresnek üzleti partnereikkel, hogy rövidebb átfutással, gyorsabb piacra lépéssel rugalmasabban válaszolhassanak a kereslet ingadozásaira. Az ellátási lánc átalakításához azonban a digitális technológiák lehetőségeit kiaknázó, új üzleti modellekre is szükségük lesz, amelyekben – például szolgáltatások hozzáadásával – tovább növelhetik termékeik értékét, és arra is fel kell készülniük, hogy ügyfeleiket az általuk kedvelt, digitális csatornák mindegyikén következetesen ki tudják szolgálni. A feladat összetettségét jól érzékelteti, hogy az SAP elemzői szerint az ellátási lánc átalakítása az ügyfelektől kezdve a gyártáson, a beszállítókon, a logisztikán és a készletkezelésen át a fejlett technológiáig, informatikai megoldásokig, valamint az emberi erőforrás kezeléséig és a teljesítmény méréséig összesen hét tartományra terjed ki.

Ellátási lánc 4.0

A McKinsey elemzésében (Supply Chain 4.0 – the next-generation digital supply chain) megállapította, hogy az új generációs digitális technológiákat alkalmazó vállalatok működési költségeiket akár 30 százalékkal, raktárkészletüket és az elvesztett vevők számát pedig egyaránt 75 százalékkal csökkenthetik két-három év távlatában, miközben ellátási láncuk agilitását is jelentős mértékben növelni tudják. A teljesítménymérő számok alakulása ráadásul szoros összefüggést mutat – a kereslet változásaihoz jobban idomuló készlet egyszerre emeli a szolgáltatás színvonalát és csökkenti a költségeket. 

Vásárlás legtöbbször a kiválasztott cikk elérhetetlensége vagy a szállítási határidő elmulasztása miatt hiúsul meg, és az ügyfél elvesztéséhez vezethet, ha az csalódottan más márka felé fordul. A vállalatok az ügyféligények és a változásukat befolyásoló tényezők mélyrehatóbb megismerésével, megfelelő készletezéssel, a korábbinál lényegesen jobb tervezéssel elejét vehetik ennek, azonban elemzéseikhez minden elérhető értékesítési és ügyfélkapcsolati adatot fel kell használniuk, és előrejelzéseik pontosságát 90 százalék fölé kell feltornázniuk.

Vera: a Volvo robot-nyergesvontatója a göteborgi kikötőben
Vera: a Volvo robot-nyergesvontatója a göteborgi kikötőben


Az ellátási lánc költségeinek 30 százalékos csökkentését nagyrészt a szállítmányozás és a raktározás alapköltségeinek kiszámításához használt fejlett módszerekkel, valamint a teljes hálózat működésének optimalizálásával érhetik el a vállalatok a McKinsey szerint. Választ kell találniuk arra, hogy minél kevesebb beavatkozási pont érintése és kilométer megtétele mellett miként érhető el és tartható fenn a szolgáltatás, az ügyfélkiszolgálás kívánt szintje. További 15 százalékot faraghatnak le költségeikből a vállalatok a fuvarozás dinamikus útvonaltervezésével, a szállítmányozás „uberizálásával”, azaz alkalmi futárok bevonásával, önvezérlő járművek – pl. drónok – alkalmazásával, és ahol ez lehetséges, a gyártást helybe hozó 3D-nyomtatással.

Sok vállalatnál még ma is idő- és munkaigényes, manuális folyamat az értékesítés, a gyártás és a készletezés tervezése, amely azonban fejlett technológiák – például mesterséges intelligencia – támogatásával 80-90 százalékban automatizálható. Gyorsabbá, egyben pontosabbá tehető ilyen szoftvermegoldásokkal a tervezés, a vállalat például heti ciklusokra válthat, és olyan forgatókönyvekre építheti a döntéshozatal folyamatát, amelyeket akár valós időben frissíthet, mutatott rá a McKinsey. A tervezés terén elért gyorsaság, pontosság és részletesség a szolgáltatások színvonalára, az ellátási lánc és a készletezés költségeire is kedvezően hat. A kínálat és a kereslet pontos előrejelzése, a bizonytalanság minimalizálása feleslegessé teszi a „bespájzolást”, így lehet akár 75 százalékkal karcsúbb a raktárkészlet. 

Okosfuvarozás magyar fejlesztéssel

Mindezek a technológiák – a dolgok internetjére csatlakozó érzékelők, amelyekkel valós időben követhető a termékek útja az ellátási láncban, a szenzorokról érkező adatfolyamokat elemző, gépi tanulásra és mesterséges intelligenciára támaszkodó analitikai alkalmazások, önvezérlő járművek és robotok, valamint az emberi munkavégzést megkönnyítő, viselhető eszközök – már ma is elérhetők. Az Amazon például júniusban jelentette be a PrimeAir továbbfejlesztett változatát azzal, hogy – az Egyesült Államokban – hónapokon belül megkezdi a drónos kézbesítést. Bár e sorok írásáig erre nem került sor, ez inkább szabályozási, semmint technológiai nehézségekre vezethető vissza. A teljesen elektromos meghajtású és önvezérlő drónok hatósugara egyébként 24 kilométer, és a cég szerint a 2,2 kilogrammnál kisebb tömegű csomagokat 30 percnél rövidebb idő alatt juttatják majd el az ügyfelekhez.

PrimeAir: az Amazon csomagkézbesítő drónja
PrimeAir: az Amazon csomagkézbesítő drónja

Júniusban a Volvo Trucks a göteborgi kikötőben viszont már munkába állította hálózatba kapcsolt, önvezérlő, elektromos teherautóját, a Verát. A vezetőfülke nélküli robot-nyergesvontató távoli felügyelet mellett legfeljebb 40 kilométer/óra sebességgel és nagy pontossággal hozza-viszi fáradhatatlanul a konténereket a dán DFDS hajózási társaság logisztikai központja és a kikötői terminál között.

A Microsoft HoloLens okosszemüvegére a cég weboldala szerint jelenleg 147 partnercég fejleszt kevert valóságra épülő alkalmazásokat, amelyek a raktárban például az árukiszedést segíthetik a lencséken megjelenített információkkal és a kéz nélküli használatot biztosító hangvezérléssel. Dortmundi logisztikai központjában pedig az IKEA teszteli július óta a German Bionic külső erővázát (exoszkeletonját), amely a lapra szerelt bútorok mozgatásában segíti a raktári dolgozókat, akiket a munkahelyi egészségkárosodástól és balesetektől is véd.

Innovatív logisztikai megoldásért azonban nem kell feltétlenül külföldre mennünk. A világ ötven országába szállító Hell Energy üdítő- és energiaital-gyártó szikszói logisztikai bázisán az itelligence Hungary az új magasraktár teljes automatizálását valósította meg, amelyben az SAP-alapú raktármenedzsment-rendszert harmadik féltől származó köztesszoftveren keresztül kapcsolta össze a raktárban dolgozó robotokat irányító rendszerrel. A Hell Energy fuvarozó partnerénél az itelligence Hungary saját fejlesztésű megoldását is bevezette a szállítmányozás folyamatainak teljes körű menedzselésére. Az it.Forwarding alkalmazás eredetileg a BHS Trans igényei szerint készült, de azóta önálló termékké fejlődött, és a német anyacég, az itelligence AG iparági megoldásai között világszerte elérhető.

Kis Endre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés