hirdetés
hirdetés

Jövőre gombnyomásra érkeznek a norvég kikötőkbe az önvezető kompok

Az önjáró elektromos kompot még 2018-ban fejlesztették a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói a Trondheim csatornáján átívelő híd alternatívájaként. Akkoriban a prototípus már önmagában is nagy sikert aratott, ezért egy évre rá projektjük köré egy kis céget alapítottak, és azon kezdtek dolgozni, hogy mielőbb forgalomba állíthassák a kontinens első elektromos, önvezető kompját, amely az utasok igénye szerint közlekedik. Bár az ötletgazdák csak egy ígéretes kalandnak szánták a Zeabuz-járművet, valójában annak a 21. századi mozgalomnak része, amely azt kutatja, hogyan lehetne minél több vízi utat használni a fenntarthatóbb közösségi közlekedés megteremtése érdekében.

hirdetés

Az elmúlt években talán a klímaválság pozitív hozadékaként említhető, hogy egyre több nagyvállalkozó és tudós, kutató fog össze azért, hogy minél több új, emissziómentes közlekedési és szállítási megoldást találjanak a világ gyorsan növekvő városai számára. Különösen igaz ez a növekedés a vízpart melletti településekre, ahová egyre többen költöznek, és ahol egyre nagyobb az igény a vízi utak használatára, de a szolgáltatórendszer még nem készült fel a folyamatosan növekvő számú városlakók kiszolgálására. Két évvel ezelőtt a Norvég Tudományos Műszaki Egyetem csapata ezért szervezte kutatási eredményeit egy gazdasági cégbe, ahol intelligens, környezetbarát mobilitási megoldásokat tervezhetnek és építhetnek ki Zeabuz néven, írja cikkében a CNN utazási melléklete. 

Amíg utasokra vár, addig tölti magát

Bár Norvégiának eddig is úttörő szerepe volt az elektromos kompok gyártásában, hamarosan megjelennek a vízen azok önvezető változatai is. Mégpedig először a már középkorban is kikötőként használt, ma leginkább a színes, csatornaparti házairól híres Trondheim városában. A vikingek egykori fővárosában (Olaf Tryggvason norvég király alapította 997-ben Nidaros néven – a szerk.) 2021-től szállítja majd önvezető komp az utasokat a Trondheim-fjord partszakaszával párhuzamosan futó csatorna egyik partjáról a másikra – és teszi ezt kizárólag az utasok igénye szerint, a hét minden napján, a nap bármely órájában.

Ezt a kívánság szerinti közlekedést szolgálja a folyami kompoktól eltérően az önjáró hajó kis mérete, amely egyébként pont úgy működik majd, mint a lift – utalt Erik Dyrkoren, a hajót építő és üzemeltető Zeabuz vezérigazgatója arra, hogy az utasoknak mindössze egy gombot kell megnyomniuk a kikötőben, ha át akarnak kelni a folyó túlsó partjára. Persze, üres állapotában sem tétlenkedik a hajó: amíg a dokknál várakozik, addig folyamatosan töltődik. Egyszerre 12 utas fér el rajta kerékpárokkal együtt, és kevesebb mint egy perc alatt teszi meg azt az utat, amely a csatornán átívelő hídon gyalogolva 15 perc lenne. 

Vissza a folyókra!

Európán belül Norvégia egyébként is jó ideje élen jár az elektromos kompok használatában; 2015-ben itt indult el a világ első, utasokat és autókat is szállító elektromos kompja az ország legnagyobb fjordja, a Sogne-fjord vizén. Azóta folyamatosan kísérleteznek új technológiákkal és zöld üzemanyaggal, a Zeabuz önvezető, elektromos kompja pedig a folyamat következő lépését jelenti, amely újabb, energia- és költséghatékony alternatívát kínál a szárazföldi szállításhoz. Az automatizálás mellett optimálisabb működést biztosít, kevesebb energiát használ fel, és mivel a kompon nincs személyzet, több hely jut az utasoknak.

Mindig lesz ember, aki a gépek felett áll

Nagyjából ezzel a gondolattal utal a CNN cikkében Erik Dyrkoren napjaink egyik leggyakoribb kérdésére: ha a korábban emberek által vezérelt gépekkel, járművekkel szereljük fel mindennapjainkat, a teljes autonómia vajon nem jelent-e veszélyt ránk, ha a folyamatból teljesen kihagyjuk az embert? Dyrkoren hangsúlyozza, hogy mindig lesz ember a kompjaiknál, aki felügyel minden megtett centimétert és mozgást.

Kapitány tehát nem lesz a fedélzeten, ezért érzékelőkkel ellátott kamerákkal szerelték fel a kompot, hogy minden esetleges akadályt ki tudjon kerülni a vízen. A hajó sebességének és helyzetének folyamatos monitorozásához hasonló navigációs rendszert használnak, mint amelyet tengeralattjárókban és repülőgépekben is alkalmaznak. Az adatokat pedig 5G-n keresztül továbbítják egy irányító központba, ahol mindig ül egy ember, aki felügyeli a működést, és vészhelyzet esetén segítséget hív.

Trondheim városában jövő évtől tehát már ilyen komp szeli a csatorna vizét, amely ráadásul teljesen ingyenes szolgáltatásként fog működni. És már nemcsak más norvég városok, köztük Tønsberg, Sandefjord és Haugesund érdeklődik a Zeabuz önvezető kompja iránt, hanem olyan metropoliszok is, mint London, Hamburg vagy Párizs. 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cik[262684] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés