hirdetés
hirdetés

SLS

Pilótákat szállíthat a NASA következő megarakétája

A Space Launch System nevű hordozórakétát már a legelső küldetésén asztronautákkal a fedélzetén bocsáthatnák útnak.

hirdetés

Bizonyos pletykák szerint a NASA Space Launch System (SLS) nevű rakétája embereket szállíthat a próbarepülésén. Az űrügynökség terveiről szóló híreszteléseket a Popular Science számára Stuart McClung, az SLS-en lovagló Orion kapszulát kifejlesztő mérnökök egyike is megerősítette. Mostanáig a terv az volt, hogy a rakéta 2018-ban és egy üres Orion kapszulával a hátán fogja kivitelezni első bevetését (Exploration Mission 1, avagy EM1). Az emberes küldetés 2021 körül következett volna be, amikor is hús-vér űrhajósokat állított volna Hold-körüli pályára az amerikai űrügynökség.

Nem nevezhető általános jelenségnek, hogy már a rakéták első kilövésekor humán pilóták utaznak a járművön. A NASA első emberes űrrepülő programjaiban, úgy mint a Mercuryban, a Geminiben és az Apollóban az első repüléseket mindig pilóta nélkül kivitelezték. A mai űrrepülő magáncégek szintén ezt az óvatosabb megközelítést alkalmazzák. Az akciók során végül is aprólékosan megtervezett, robbanékony eszközökben küldik fel az embereket az űrbe.

Az Orion kapszula kialakítása a maga részéről máskülönben már bizonyította rátermettségét a pilóta nélküli, kozmikus tesztrepülések folyamán.

Space Launch System (koncepciórajz, fotó: NASA/MSFC)

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Popular Science)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés