hirdetés
hirdetés

Karrier

Új képességek most

Új tanulmányt mutatott be az Accenture: az anyag a digitális gazdaság kihívásaira keresi a választ.  

hirdetés

A ma iskolát kezdő gyerekek 65 százalékának olyan munkaköre lesz, amilyen most még nem létezik, miközben az OECD országokban a munkahelyek közel egytizedét veszélyezteti az automatizálás. Ezek a tények egyértelműen jelzik, hogy egyre sürgetőbb feladat pontosan előre jelezni a digitális gazdaság hatását a munkaerőpiacra. Mindeközben pedig aktívan készülni kell a munkaadói és munkavállalói oldalnak is arra, miként alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz.

Ezeket a kihívásokat figyelembe véve publikálta az Accenture tanácsadó és technológiai szolgáltató a kutatását „Új képességeket most” (New Skills Now) címmel, amely digitális gazdaság kihívásait és lehetőségeit összegzi. A projektet komoly háttérmunka előzte meg: több mint negyven gyakorló szakembert és véleményvezért kérdeztek meg, az idegtudomány, a vállalati tanulás, a tehetségmenedzsment, az oktatás, a szociológia és a kognitív pszichológia területeit is érintették. Mindezek mellett több mint 130 millió álláshirdetést elemeztek és áttekintettek ezer munkaerő-fejlesztési programot. A tanulmány és a projekt célja az összegyűlt tudás keretbe helyezése, iránymutatás, valamint egy előre mutató vitaindítás arról, hogy milyen tennivalók állnak előttünk.

A kutatás során az alábbi kérdéseket tanulmányozta az Accenture:

  • Milyen képességek elsajátítására van szükség a digitális gazdaságban?
  • Hogyan lehet ezeket a képességeket fejleszteni és hatékony programokat kialakítani ezek alapján?
  • A digitális gazdaságot alakító erők hogyan definiálják újra a munka jövőjét a kiszolgáltatott és marginalizált munkaerő esetében?

 

Képességek a digitális gazdaságban

2024-re a digitális képességeket igénylő pozíciók száma 12 százalékkal nő. A kutatás szerint minél korábban fejlesztik ki az egyének tanuláshoz kapcsolódó képességeket és alakítják ki a támogató szemléletet, annál nagyobb a siker valószínűsége. A jövő generációk arra számíthatnak, hogy többször munkakört váltanak, és ezek között számos olyan lesz, amelyet még fel sem találtak. A növekedési szemlélet – amelyet az ellenállóképesség, az alkalmazkodóképesség és a tanulás iránti szeretet jellemez – az alapja minden más képességnek, amelyre a munkakeresőknek és vállalkozóknak szükségük van, hogy sikeresen eligazodjanak a munka változó világában.

A digitális képességeket igénylő pozíciók száma rohamosan nő (forrás: 123rf)
A digitális képességeket igénylő pozíciók száma rohamosan nő (forrás: 123rf)

Hogyan segíthetünk a kiszolgáltatott kiszolgáltatott és marginalizált munkaerőnek?

Az Accenture már 2010-ben elindította a „Képességek a sikerért” című programját. Abban az időszakban történt ez, amikor a globális gazdaság éppen egy súlyos recesszióból lábalt ki, sok országot magas munkanélküliségi ráta jellemzett, különösen a fiatalok körében. A program támogatásával az elmúlt közel hét évben több mint 1,7 millió embert vértezett fel a cég és partnerei olyan képességekkel, amelyek segítségével munkát találhatnak vagy üzleti vállalkozást indíthatnak. A projekt tapasztalatai alapján a résztvevő szakemberek gyakorlati know-how-ját is megosztották – többek között ez is szolgált a publikált tanulmány alapjául.

Melyek a legsürgősebb tennivalók?

A projektalapú munka a 2015-ös 28 százalékról 2020-ra 66 százalékra fog növekedni, és nagyon fontos lesz majd a rugalmasság. Ehhez kapcsolódóan lényegesek lesznek az interaktív képességek, hogyan alakítsunk ki kapcsolatokat, amelyek segítségével hatékonyan tudunk dolgozni másokkal: akár személyesen, akár virtuálisan. Ezen kívül fontos lesz a problémamegoldás kreatív megközelítése – az empátia és az újszerű gondolkodás képességének elsajátítása, valamint a helyi piaci és iparági igényeknek megfelelő releváns képességek tanulása.

A legfontosabb tehát a jövő munkavégzéséhez kapcsolódó képességek elsajátítása, illetve a megfelelő gyakorlati tudás megszerzése ahhoz, hogy kezelni tudjuk a technológiai megoldásokhoz kapcsolódó kihívásokat.

A felmérés eredményeit összegző infografika itt tekinthető meg.

(forrás: Accenture/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fileok

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés