hirdetés
hirdetés

Karrier

Stratégiai együttműködés az SZTE és a Hobré BV között

A kibővített kooperáció célja, hogy a partnerek kölcsönösen segítsék egymást az innovációs és oktatási tevékenységeikben, közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. A holland vállalat emellett részt vesz a duális képzésben is. 

hirdetés

A Szegedi Tudományegyetem és a Hobré kapcsolata évekkel ezelőtt kezdődött, melynek eredményeként a társaság ma már több egyetemi szellemi tulajdont is hasznosít. A 35 éve működő holland Hobré BV leányvállalata a szegedi székhelyű Hobré Laser Technology Kft., amely fotoakusztikus műszereket gyárt és fejleszt elsősorban a földgáz-előállítás során keletkező egyéb gázok kénhidrogén, vízgőz és széndioxid tartalmának folyamatos és automatikus mérésére.

A most megkötött öt éves megállapodás értelmében az SZTE és a cég – a közös érdeklődési körükbe tartozó tudományos területekre eső projektek megvalósítása érdekében – együttesen pályáznak az állam, illetve az Európai Unió és/vagy más hazai, vagy nemzetközi szervezetek, illetve szervek által kiírt pályázatokra. Az egyetem vállalta, hogy a pályázati lehetőségekről folyamatosan tájékoztatja a vállalatot.

A megállapodást Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora, Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellára, Marc de Leeuw, a Hobré Instruments BV vezérigazgatója és Pozsonyi Zsolt a Hobré Laser Technology Kft. ügyvezető igazgatója írta alá
A megállapodást Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora, Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellára, Marc de Leeuw, a Hobré Instruments BV vezérigazgatója és Pozsonyi Zsolt a Hobré Laser Technology Kft. ügyvezető igazgatója írta alá

A jövőben a Hobré emellett szakmai gyakorlati helyet biztosít a szegedi egyetem hallgatóinak, gyakornoki programmal támogatja szakmai fejlődésüket, és – többek között ösztöndíjak és az egyetem által szervezett középiskolai tanulmányi versenyek támogatása révén – bekapcsolódik az SZTE tehetséggondozó programjaiba is.

Az egyetem a cég számára kiemelten fontos területeken, így például az alkalmazott lézer spektroszkópia, a kémiai tudományok és a műszerfejlesztés területén biztosítja a hallgatóinak és oktatóinak a tudományos diákköri témák és szakdolgozatok meghirdetését. A partnerek hosszú távú célja, hogy az együttműködésük keretében duális képzést indítsanak.

(forrás: SZTE/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés