hirdetés
hirdetés

Képzés

Duális szakképző központ nyílik Zalaegerszegen

Az önkormányzat, az iskolák, a városban működő vállalkozások együttműködésével Zalaegerszegen, uniós támogatásból nyílik meg az első duális szakképző központ. 

hirdetés

A zalai megyeszékhelyen épülő duális szakképző központ építésének projektindító rendezvényén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, hogy az épülő központ lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok a tanulmányaik alatt a tudás mellett gyakorlati ismereteket is szerezzenek. A 2014-ben létrejött duális képzési rendszer a nagyvállalatokra épült és hozzátette, hogy a duális képzésben a kisvállalkozások is részt vesznek, de nem tudnak olyan feltételeket biztosítani, mint a nagyobb vállalkozások. A zalai megyeszékhelyen a duális szakképző központban viszont a helyi gazdasági szereplők az önkormányzattal együttműködve tudják majd a duális képzést megvalósítani. Kifejtette, hogy a duális szakképző központokra a jól képzett munkaerő biztosítása miatt is nagy szükség van. A magyar gazdaságot az ipar a high-tech tartalma vihetné előre, a magas technológia viszont jól képzett szakembereket igényel, képzésüknek pedig a zalaegerszegi szakképző centrum lesz az egyik fontos eleme – a kormány tervei szerint.

Balaicz Zoltán, a város polgármestere elmondta, hogy a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán pénteken adják át az 1 milliárd forint ráfordítással elkészült innovációs és kutatóközpontot. Az 1400 négyzetméter alapterületű szakképzési központ a Széchenyi 2020 program keretében, az egykori laktanya irodaépületének helyén épül fel. A 600 millió forint európai uniós támogatással megvalósuló beruházást az önkormányzat 46 millió forinttal támogatta. Az üzemcsarnokban gépi forgácsoló-, hegesztő és lakatos műhelyeket és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. Az új épület lehetőséget ad az ipari tanulók szakmai gyakorlati képzésére is – tette hozzá. A projekt keretében a működéshez szükséges infrastrukturális feltételeket az önkormányzat teremti meg, míg a betelepülő termelő cégek a szükséges eszközöket, gépeket biztosítják.

(forrás: MTI/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés