hirdetés
hirdetés

Innovációk

9 új startuppal indul a Design Terminal őszi Mentorprogramja

A mentorprogramban 2017 óta elsősorban társadalmi kihívásra innovatív megoldást kínáló, induló vállalkozásokkal dolgozik a Design Terminal. A mentorprogram során üzleti modelljük, termékük és szolgáltatásuk fejlesztésével vehetnek lendületet a startupok.

hirdetés

A legtöbb külföldi startup a közép-európai régióból pályázott, emellett számos jelentkezés érkezett a skandináv ökoszisztémából, az Egyesült Királyságból, Indiából, illetve az afrikai kontinens több országából is. A programba beválasztott barbadosi startup alapítói a mentorprogram miatt költöznek Budapestre a következő három hónapra. 

A program erőssége a hazai és nemzetközi szakemberekből álló mentorcsapat, akik közreműködésével ebben a szemeszterben nagyobb szerepet kap a csapatok igényeire szabott egyéni mentorálás, ezek mellett workshopokon és közösségépítő programokon is részt vesznek majd a startupok. A csapatoknak közösségi iroda biztosított, ösztöndíjat kapnak, kapcsolatot építhetnek hazai és külföldi befektetőkkel, valamint a Design Terminal vállalati partnereivel.

A programba most bekerült csapatok innovációi között találunk biztonságos városi kerékpártárolást forradalmasító megoldást; városi komposztálást elősegítő rendszert; zenekarokat és előadókat összekötő applikációt, illetve szoftvermegoldást, mely megújítja a gyógyszerfejlesztést és új utakat nyit a személyre-szabott gyógyszerterápia felé. De az idei programban találkozhatunk olyan startuppal is, melynek mobilapplikációja játékos feladatokon keresztül járul hozzá a minőségi családi időtöltéshez kisgyermekes családok számára; mely az építőipari adminisztrációt és kommunikációt megújító digitális innovációt vagy személyre szabott tanulást segítő platformot fejleszt; amely az edzéshatékonyságot növelő innovatív eszközön dolgozik, vagy a biztonságos kerékpározást segíti elő LED-es irányjelző karpánja segítségével.

A Mentorprogram csapatai

Banding: A Banding egy partnerkereső platform zenekarok és DJ-k számára. A platform segítségével az előadók világ minden tájáról kapcsolatba tudnak lépni hasonló profilú művészekkel és hatékonyan tudják megszervezni cserekoncertjeiket is. A platformon jegyeladás is lehetséges közvetlenül a rajongóknak.

Block: A magyar startup célja a városi kerékpározás népszerűsítése és biztonságosabbá tétele. A Block kerékpártárolói kényelmes és biztonságos parkolást biztosítanak a városi kerékpárosoknak.

Compocity: A hazai csapat fejlesztése egy olyan városi szerves hulladékkezelő rendszert kínál, mely egy intelligens hulladéktárolóból és egy applikációból áll. A rendszer megkönnyíti a városi komposztálást, ezzel növelve az állampolgárok környezettudatosságát és elkötelezettséget a körkörös gazdaság iránt.

Cytocast: A Cytocast forradalmasítja a gyógyszerfejlesztést azáltal, hogy számítógépes modelleket kapcsol össze mesterséges intelligenciával, mely az egyének összetett biológiai folyamatait szimulálja. Megoldásuk képes előre jelezni, hogy az egyes gyógyszerek hogyan módosítják a sejtek egészségét.

Day-to-day-Kids: Készségfejlesztő játékötletek, melyek a gyerekekkel töltött minőségi időt teszik élményszerűvé és kreatívvá. A játékokkal szorosabb kapcsolat alakítható ki a szülők és gyermekük között. A mobilapplikáció segíti az óvodás korú gyermekek szüleit, hogy közös tevékenységek során támogassák gyermekük fejlődését.

A 100%-ban automata Useeme az egyik leginnovatívabb kerékpáros irányjelző megoldás
A 100%-ban automata Useeme az egyik leginnovatívabb kerékpáros irányjelző megoldás

Global Tutoring Hub: A barbadosi startup Podium megoldása egy integrált e-learning platform, amely személyre szabott tanfolyamtartalmat és felhasználói élményt nyújt a felhasználó egyéni tanulási stílusainak megfelelően.

Lokcheck: Szoftver alapú tevékenységfigyelő és automatizált jelentéskészítő eszköz építőipari vállalkozások számára. Használatával jelentősen csökkenthetőek a vállalkozások adminisztratív terhei és növelhető az egyes projekteken dolgozók közötti kommunikáció hatékonysága.

Skain: Az osztrák startup innovatív szenzorral, a Trackbarral forradalmasítja az edzést. A felvett mozgási paraméterek alapján az edzők személyre szabott, hatékony edzésterveket alakíthatnak ki gyorsan és egyszerűen.

Useeme: A magyar csapat LED-es irányjelző karpántja korlátozott látási viszonyok között is láthatóvá teszik a biciklist. A 100%-ban automata Useeme az egyik leginnovatívabb kerékpáros irányjelző megoldás.

(forrás: Design Terminál/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés