hirdetés
hirdetés

InfoTech

Az okostelefonos fizetés elterjesztésén dolgoznak

Innovációs bemutató keretében jelentette be együttműködését a Simple és a Samsung. A közös kezdeményezések között szerepel, hogy a magyar mobilfizetési megoldáson dolgozó csapat a koreai gyártó legújabb készülékére, a Magyarországon decemberben debütáló Gear S okosórára is fejleszt majd.

hirdetés

Ezen felül bejelentették, hogy a Simple alkalmazás még idén újabb szolgáltatásokkal bővül: parkolhatunk, autópálya matricát vehetünk, taxizhatunk és a szórakozóhelyek aktuális programjaiba is beleshetünk majd a mobilunkkal. A már eddig is működő mozi funkciót használva pedig elsőként nézhetjük meg az év végi időszak leginkább várt közönségsikerét, az Éhezők Viadala – A Kiválasztott I. című filmet. A Corvin Moziban tartott közös Innovációs bemutató középpontjában a mobileszközök és alkalmazások jelene és jövője állt.

Az innovációs bemutató középpontjában a mobileszközök és alkalmazások jelene és jövője állt
Az innovációs bemutató középpontjában a mobileszközök és alkalmazások jelene és jövője állt

– Napjainkra az elektronikus fizetés újabb korszakába léptünk, hiszen nemzetközi és hazai szinten is érezhető igény alakult ki a jelenleginél kényelmesebb és gyorsabb fizetési megoldásokra. A kialakulóban levő igény a mobiltelefonon keresztüli fizetés irányába mutat, azonban még számos olyan technológiai kérdés áll nyitva, amely alapvetően határozhatja meg a végleges irányokat. Mi hiszünk abban, hogy az OTP Mobil által fejlesztett Simple egy olyan korszakalkotó megoldás, amely egyszerűségével és sokoldalúságával képes lesz a nyitott kérdések megválaszolására. A Simple jóval több, mint egy fizetési megoldás! Egy olyan vásárlási szolgáltatásokat integráló mobil alkalmazás, amely lefedi az egész vásárlási folyamatot a termék kiválasztásától a vásárlási folyamat legvégéig, megkönnyítve és élményszerűvé varázsolva a mindennapi vásárlásainkat – mondta el Kovács Antal, az OTP Mobil Felügyelő Bizottságának elnöke, és az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A Simple alkalmazással eddig a mozi és jegyvásárlás, az éttermi és online ételrendelés és fizetés, valamint italautomatás fizetés állt rendelkezésre
A Simple alkalmazással eddig a mozi és jegyvásárlás, az éttermi és online ételrendelés és fizetés, valamint italautomatás fizetés állt rendelkezésre

Piller Gábor, a Samsung vállalati üzletágának vezetője és Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője közösen jelentették be, hogy a Samsung és az OTP Mobil stratégiai partnerként működik együtt a mobiltelefonos fizetés elterjesztésében. Piller Gábor elmondta, hogy a Samsung és a Simple együttműködésének keretében elsőként azt vizsgálják, hogyan vonható be az okosóra a mobillal történő vásárlási folyamatba. A Simple és a Samsung partnersége további lehetőségeket is hordoz magában, melynek köszönhetően az okos eszközök még több funkciója és tudása válik hamarosan elérhetővé a mobil fizetési és vásárlási folyamatokban.

– Minden felhasználó számára hasznos funkció, ha parkolásának pillanatnyi állásáról, vagy a hívott taxi érkezéséről az okosóráján kap értesítést, amit így folyamatosan figyelemmel tud követni – adott ízelítőt az órára tervezett Simple funkciók fejlesztési irányairól Benyó Péter. Elmondta továbbá, megtisztelő, hogy a mobillal történő fizetés és vásárlás folyamatát, biztonságát és funkcióit új szintre emelő megoldások fejlesztésében a Simple csapata együtt dolgozhat a Samsunggal.

A Simple meglévő öt funkciója mellett további négy új szolgáltatás bevezetését is bejelentette Benyó Péter. A Simple alkalmazással eddig a mozi és jegyvásárlás, az éttermi és online ételrendelés és fizetés, valamint italautomatás fizetés állt rendelkezésre. Emellett decembertől parkolódíjat és autópálya matricát is vehetünk és rendelhetünk taxit, amit egyedi újdonságként az alkalmazásból ki is fizethetünk! Ezen autós szolgáltatások mellett új színfolt lesz a party szolgáltatás, amellyel aktuális szórakozóhelyek programjában böngészhetünk a mobilunkkal.

A Simple meglévő öt funkciója mellett további négy új szolgáltatás bevezetését is bejelentette Benyó Péter
A Simple öt funkciója mellett további négy új szolgáltatás bevezetését is bejelentette Benyó Péter

Az esemény záró bejelentése szerint a Samsung támogatásával készült világsikerű mozifilm, Az Éhezők Viadala – A kiválasztott 1. részét a Simple egy különleges premier előtti vetítésen mutatja be a Corvin Mozi összes termében egyszerre. Míg a filmet világszerte november 21-én kezdik el vetíteni a mozik, addig itthon már november 19-én megtekinthetik a Simple felhasználók. Az alkalmazásban november 3-tól kedvezményes áron lehet jegyet vásárolni a vetítésre a készlet erejéig.

Nyéki Zsolt, az OTP Mobil kereskedelmi és fejlesztési igazgatója kiemelte: – A Simple alkalmazásban ezt követően egy széleskörű nyereményjáték veszi kezdetét a film kulcsszimbólumát, a Mockingjay-t, azaz a fecsegő poszátát magán viselő, egymillió forintos egyenlegű bankkártyáért. A fődíj különlegességét fokozza, hogy a bankkártya egyetlen példányban készül. Ezen túl három Samsung ajándékcsomag is kisorsolásra kerül, melyek Samsung S5 telefont és egy Samsung Gear S okosórát rejtenek. A játékban mindneki részt vehet majd, aki megnézte Az Éhezők viadala – A kiválasztott I. filmet, és regisztrálja mozijegyét a Simple alkalmazásban.

Mi az a Simple?

Egy olyan, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely a mobilfizetés mellett számos olyan funkciót tud, amivel egyszerűbbé teszi az életet. A mobilszolgáltató és bankfüggetlen alkalmazás szinte minden androidos és iphone okostelefonra ingyenesen letölthető az Apple Store-ból, vagy a Google Playből.

(forrás: GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[158818] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés