hirdetés
hirdetés

Big data

Az analitika magyar csillaga

A nagy adathalmazok kezelésével és elemzésével foglalkozó Starschema a leggyorsabban növekvő európai vállalatok közé tartozik. A Fortune 500-as listán szereplő cégek közül többet tanácsadóként segít, és nevéhez fűződik egy adatvirtualizációs megoldás kifejlesztése is. 

hirdetés

Immár második alkalommal, a múlt évhez hasonlóan idén is felkerült a budapesti székhelyű Starschema Kft. az amerikai Inc. magazin által kiadott 5000-es listára, amelyen a leggyorsabban növekvő európai vállalatok szerepelnek. A cég a mezőny egyetlen, üzletiintelligencia- és big data (nagy adat) technológiákra szakosodott magyar tagja, tavalyi eredményén 65 pozíciót javítva ezúttal az 1535. helyezést érte el. (A cég felkerült a Deloitte CE Technology Fast 50 közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásai közé is.)

A lista összeállításakor az Inc. magazin a megelőző három évben felmutatott gazdasági teljesítményük alapján értékeli a cégeket. A Starschema 2015-höz képest tavaly mintegy 67 százalékkal növelte bevételét, amely elérte a 2 milliárd forintot. A fejlődés erőteljes ütemét mutatja az is, hogy a cég alkalmazottainak száma az egy év leforgása alatt közel megháromszorozódott, 57-ről 150-re bővült, hazai viszonylatban ma már az egyik legnagyobb, adatelemzésre és adatvirtualizációra specializálódott szakembergárdával rendelkezik.

Látványos összefüggések

Forrás: 123rf
Forrás: 123rf
Tanácsadóként a Starschema a világ legnagyobb vállalatait segíti az üzletiintelligencia- és analitikai projektek megvalósításában (lásd a keretes szövegrészt). Az elemzésekbe bevont adattömeg robbanásszerű növekedése, valamint az adatforrások és -formátumok változatossága rendkívül bonyolulttá teheti az analitikai kezdeményezéseket, miközben a vállalatok arra törekednek, hogy az üzleti betekintést adó információkhoz az alkalmazottak széles körét gyorsan és közvetlen módon juttathassák hozzá.

A globális piaci verseny nem hagy ugyanis időt arra, hogy a megfogalmazott igények alapján a vállalat informatikai osztálya vagy egy külső szolgáltató elkészítse az üzleti oldalnak a kért jelentéseket. Mire ez megtörténne, addigra a körülmények és az alapul szolgáló adatok is olyan mértékben megváltoznának, hogy az egész erőfeszítés értelmetlenné válna. Napjainkban az analitikát valós idejűvé és önkiszolgálóvá kell alakítani.

Olyan technológiákat és eszközöket használ ehhez a Starschema, mint a Tableau, a Talend és a Hadoop. A Tableau adatvizualizációs és analitikai eszközeivel, amelyeket a Gartner a piacvezető megoldások közé sorol, az összefüggések gyors áttekintését és megértését segítő, interaktív műszerfalak készíthetők.

A Talend nyílt forráskódú adatplatformja grafikus eszközökkel és varázslókkal könnyíti meg a különböző adatforrások integrálását, bevonását a nagy adat típusú, összetett elemzésekbe, legyenek azok házon belüli adatközpontban, hagyományos szolgáltatási modellben üzemelő – például vállalatirányítási, tranzakciós – rendszerek, a nyilvános felhőben elért, különböző szolgáltatások, akár közösségi hálók, vagy a kettőt ötvöző, hibrid környezetek. 

Ugyancsak nyílt forráskódú a Hadoop big data keretrendszer, amely egyszerű programozási modellel támogatja a nagy adatkészletek elosztott tárolását és feldolgozását a számítógépfürtök (klaszterek) között. Egyetlen számítógéptől több ezer gépig könnyen és rugalmasan méretezhető környezeteket alakít ki ezzel a technológiával a Starschema, amely az alkalmazásrétegben észleli és kezeli a hardver meghibásodását, így bár a fürtökben egy-egy gép leállhat, a szolgáltatás magas rendelkezésre állását ez nem érinti, az adatok valós idejű elemzése zavartalanul folyhat tovább.

Adatvirtualizációs spin-off

Tanácsadói tapasztalataira építve a Starschema 2014-ben kifejlesztette saját, adatvirtualizációs megoldását. A VirtDB a különböző rendszerekben, naplófájlokban, dokumentumokban, webes és mobilalkalmazásokban, közösségi hálókon, gépek által generált adatfolyamokban és publikus adatkészletekben elérhető adatok és információk felkutatását, összegyűjtését és integrálását, együttes elemzéshez történő előkészítését segíti valós időben.

Pénzügyi szolgáltatókhoz beérkező panaszok elemzése Tableau eszközökkel készült vezetői műszerfalon
Pénzügyi szolgáltatókhoz beérkező panaszok elemzése Tableau eszközökkel készült vezetői műszerfalon

A VirtDB különlegessége abban rejlik, hogy a vállalatok meglévő adatbázisukra telepíthetik, ami a valós idejű adatvirtualizáció igen költséghatékony módja. Más megoldások ezt a funkciót jellemzően egy különálló, összetett rendszerben valósítják meg, amely egy sor más képességgel is bír, ennélfogva akár háromnegyed részben átfedésbe kerülhet a meglévő adatbázisokkal és üzletiintelligencia-eszközökkel. A vállalatok így szükségtelenül sokat fizetnek azért, hogy összetett elemzéseket végezhessenek, vagy azokat egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. A VirtDB bevezetése viszont már kisebb, 2-3 fős adatkutató vagy -elemző csoport esetén is kifizetődik.

Minthogy a tanácsadói és a termékfejlesztési projektek életciklus-kezelése eltér egymástól, a Starschema tavaly különálló cégbe szervezte utóbbi tevékenységét.

A spin-off vállalatként létrehozott VirtDB Zrt. jelenleg az SAP vállalatirányítási megoldásaiban elérhető adatokat Tableau és más üzletiintelligencia-eszközökkel összekapcsoló megoldásokat kínál. Indulása után pár hónappal a cégben egymillió-kétszázezer dollár összegű kockázati tőkét helyezett el az MFB-csoporthoz tartozó Corvinus Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. A befektetés célja a big data és üzletiintelligencia-rendszerek adatelérését segítő VirtDB Zrt. technológia- és üzletfejlesztési folyamatainak felgyorsítása. Ez az eddigi egyik legnagyobb értékű kockázatitőke-befektetés ezen a területen a magyar piacon, így a többi, innovatív technológiafejlesztő cégre is ráirányíthatja a figyelmet, és újabb lendületet adhat fejlődésüknek.

A cégről

A 2006-ban alapított, budapesti székhelyű Starschema Kft. évi 50-100 százalékkal növeli árbevételét, megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik.

Ügyfelei között olyan óriáscégek találhatók, mint az Apple, a Cisco, az ExxonMobil, a Tesla és a Walt Disney. A Facebook szintén a budapesti cég algoritmusaival felügyeli adatvizualizációs szervereit, és a világ legnagyobb streamingszolgáltatója, a Netflix is a magyar szakemberek segítségével jut hozzá a nézettség, a sorozatöregedés és a folytatási hajlandóság valós idejű mutatószámaihoz.

Magyarországon az elvégzett feladatok volumenét tekintve a Mol, az Audi és a Vodafone emelkedik ki a Starschema referenciái közül.

Kis Endre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés