Év Gyára 2017

Megvan az ország legjobb 9 gyára!

Kihirdettük az Év Gyára 2017 díjakat május 11-én a Larus Étteremben. Kéziszerszámgyár, autóipari beszállító és műanyagfröccsöntő üzem nyerte a három összetett díjat.

 

Harmadik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend Magazin, és az azt kiadó PPH Media az Év Gyára versenyt, amelynek versenyidőszaka fél évet ölelt fel. Minden hazai termelőüzemmel rendelkező cég pályázhatott a meghirdetett 9 kategóriára, az összetett Év Gyára díjat pedig az a cég nyerhette el, amely több kategóriában a shortlistre került és legalább az egyikben az első helyen végzett. Árbevétel szerint három összetett nyertest hirdettek, idén is külön osztottak Év Gyára díjat a 3 milliárd forint alatti, a 3-10 milliárd forint közötti, és a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cég körében.

Ha ma csak 10 perce van, ezt a cikket olvassa!

-

GyártásTrend - Az iparról minden nap - Kövessen bennünket a Facebookon is!

Impresszum

-
© 2009 - 2018, GyártásTrend