Gyártásautomatizálás

Robotokkal készülnek az alumínium keréktárcsák

A székesfehérvári Arconic-gyár területén évente több százezer alumínium keréktárcsa készül. A kereskedelmi és szállítmányozási termékeket egyedi technológiával gyártják, Európa és Észak-Amerika legnépszerűbb kerekei születnek a cégcsoport magyarországi gyárában – Fanuc robotok közreműködésével. 

hirdetés

A 90-es években alapított gyár területén 1996-ban indult a kerékterméküzem telepítése. Egy évvel később kezdődött meg a termelés az egységben, három fő termékre specializálódva. A 2000-es évek elején a piaci igények növekedésével a termékkör és az üzem is bővülésnek indult.

A gyár egyik sikere a 2005-ben megjelent keréktípus, amelyet a Michelinnel közösen fejlesztettek a magyarországi mérnökök. Az innovatív megoldással a vontatók hátsó tengelyén alkalmazott, egymás mellett elhelyezett dupla kerék helyett egyetlen abroncs használható. Ebben az időszakban indult el a megmunkálóterület gyártósorainak automatizálása.

2007-ben és 2008-ban további fejlesztések kezdődtek a cégen belül. Beindult a Dura Bright üzem, ahol speciális felületkezelést kapnak a kerekek, ami a tisztíthatóságot nagymértékben megkönnyíti, és hosszú ideig újszerű megjelenést biztosít az elemeknek. A présterületen három új prés telepítésébe és egy régi prés felújításába kezdtek. Az utóbbi berendezés egyfajta helyettesítő szerepet lát el, így biztosítják, hogy a termelés a karbantartási időszakban is fennakadás nélkül folytatódjon, ugyanis az üzemben szinte egy pillanatra sincs megállás.

2012-től folytatódtak a kapacitásnövelő beruházások, abban az évben és 2016-ban két új megmunkálósort, 2014-ben új felületkezelő és polírozó egységet helyeztek üzembe. Jelenleg is egy nagy projekten dolgozik a cég, zöldmezős beruházásban új gyárat építenek, amellyel a jelenlegi kapacitásukat jelentősen emelhetik.

Folyamatos automatizálás

Az első automata gyártósort 2005-ben telepítették, amelyen robotok szolgálták ki a megmunkálóközpontokat, tehermentesítve a gyárban dolgozó gépkezelőket. A robotokkal a nehéz, megterhelő és monoton fizikai munkák zöme kiváltható, ezzel együtt növelhető a kibocsátási teljesítmény és a folyamatképesség is.

A robotok célja az emberi munkaerő kiváltása a veszélyes, monoton munkafolyamatokban (forrás: Fanuc)
A robotok célja az emberi munkaerő kiváltása a veszélyes, monoton munkafolyamatokban (forrás: Fanuc)

A citromsárga Fanuc robotokkal több gép mellett is találkozhatunk az üzemben. A cél pedig nem más, mint helyettesíteni az emberi munkaerőt a rakodással járó, veszélyes környezetben végrehajtott munkafolyamatokban. Az automatizálási törekvés eredménye, hogy az egymás után létesített megmunkálósorokon folyamatosan egyre kevesebb gépkezelőre van szükség, amely dolgozókat átképzéssel magasabb hozzáadott értéket képviselő munkákhoz alkalmazhatják.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a termelésnek nincs szüksége humán munkaerőre. A karbantartói és a beállítói létszám a robotok megjelenésével párhuzamosan emelkedni kezdett. Az egyre kifinomultabb gyártóeszközök megbízható üzemeltetéséhez, a folyamatos gyártás mellett a rendszeres karbantartási feladatok ellátásához emelt létszámra van szükség. Szintén hatással van a létszámra, hogy a programozáshoz is megfelelően képzett szakemberekre van szükség. Ma már több ilyen mérnök és technikus erősíti a magyarországi Arconic csapatát.

Az egész térségben jellemző szakemberhiányt az Acronic üzemében is érzékelik. Nemcsak mérnökökből, hanem technikusokból és az egyéb területeken tevékenykedő szakemberekből is hiány van. Az űr betöltésére több kezdeményezés is indult, a duális képzésből pedig a keréktermékeket gyártó vállalat is kiveszi a részét.

Valós idejű felügyelet, azonnali beavatkozás

A piacvezető gyártónak a termékminőség és a kibocsátott mennyiség garantálása érdekében megfelelő termelésfelügyeletet kell alkalmaznia. Ahhoz, hogy a munkafázisok a feszített ciklusidő mellett is hibátlanul végbemenjenek, valós idejű adatokra, és ha kell, azonnali beavatkozásra van szükség.

A Fanuc széles robotválasztéka számtalan ipari alkalmazásban nyújt hatékony megoldást
A Fanuc széles robotválasztéka számtalan ipari alkalmazásban nyújt hatékony megoldást

Ezt garantálja a gyárban kiépített informatikai rendszer, amellyel nemcsak a megmunkálóközpontok munkáját, hanem a robotokat, a logisztikai rendszert, illetve a termékeket is felügyelik az egyedi azonosítók alapján. A visszakövethetőség pedig ugyancsak biztosított ilyen körülmények között.

A jövőben a termelésfelügyeleti rendszer fejlesztéseként olyan megoldás kiépítését tervezik, amely a karbantartásra vonatkozó utasításokat is automatikusan képes kezelni. Tehát a rendelkezésre álló adatok elemzésén keresztül a rendszer dönthet arról, hogy mikor milyen karbantartási művelet elvégzésére van szükség. Ezzel termelékenyebbé válhat az üzem, illetve a tervezett karbantartásokhoz képest kevesebb leállásra lenne szükség.

A további automatizálási feladatok között szerepel a jelenleg még emberi munkaerővel végzett fázisok átalakítása, ehhez a jövőben újabb Fanuc robotok beszerzését tervezi a vállalat.

Nincs váratlan leállás
A Fanuc és a Cisco közös fejlesztését, a Zero Downtime (ZDT) gyártástámogató szoftvert világszerte több tízezer roboton használják már a váratlan leállások megelőzésére. Az üzemekben, ahol a meghibásodás miatti leállás akár több ezer vagy tízezer eurós kiesést jelenthet percenként, kritikus jelentősége van annak, hogy a karbantartásokat valós, a termelésből származó adatok alapján időzítsék. A szoftver egy sor adatot gyűjt a robot működési tulajdonságáról – például figyeli a motor nyomatékgörbéit, a hajtómű és a kenőanyag állapotát, a hibaüzeneteket –, hogy valós adatot szolgáltasson a robot állapotáról, és a karbantartást időben lehessen ütemezni, megelőzve a meghibásodást.
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés