Gépfelújítás

Költségmegtakarítás a régi gépek retrofitjével

Egy új szerszámgép beszerzése költséges beruházásnak számít. De mit tegyünk, ha a régi jó gyártóeszközünk felett már eljárt az idő, és nem áll rendelkezésünkre egy új szerszámgép vételára? A gép „visszafiatalítása” viszonylag kis költséggel jár, és szinte egy második élettel ajándékozhatja meg jól megismert gépünket.

hirdetés

A költségfaktor mellett még számos érv szól a felújítás mellett: a felhasználó továbbra is ugyanazt a készüléket, szerszámokat és vezérlést használhatja, ráadásul a már kialakított helyigény sem változik. Ezen túlmenően az alkalmazottak részéről jelentkező képzési követelmény is lényegesen kisebb lesz. Tisztában kell azonban lenni azzal is, hogy egy felújított gép termelékenysége nem fogja elérni egy vadonatúj gép produktivitását. De mikor érkezik el a megfelelő időpont a retrofit választásához?

Nincs pontos válasz

Rui Böningernek, a Chiron leányvállalata, a CMS ügyvezető igazgatójának véleménye szerint a kérdésre nem lehet egzakt választ adni. Figyelembe kell venni, hogy a gép milyen terheléseket kapott a mindennapos használat során. Számos ügyfél figyel a gépek állapotára, és gondoskodik azok rendszeres karbantartásáról. Ilyen esetekben – különösen két műszakos gyártás alatt – egy gép élettartamát évtizedekben is lehet számolni. Vannak azonban olyan felhasználók is, akik éjjel-nappal futtatják a gépeket, és a teljesítmény terén is magasra teszik a lécet. Ha emellett a karbantartási intervallumok betartására nem fordítanak kellő figyelmet, akkor a gép akár már négy év után is alapvető felújításra szorulhat.

Mérhető termelékenységnövekedés: egy régi megmunkálóközpontot csak az egyik oldalán újítottak fel. A gép feletti kijelzőkön összehasonlíthatók a megmunkálási idők (forrás: Rolatast)
Mérhető termelékenységnövekedés: egy régi megmunkálóközpontot csak az egyik oldalán újítottak fel. A gép feletti kijelzőkön összehasonlíthatók a megmunkálási idők (forrás: Rolatast)

„Ha a gép már nem tudja a megrendelésben előírt minőségben előállítani a kívánt terméket, akkor nincs mire várni, ideje megfontolni a retrofitmegoldást” – szögezte le Böninger. Kollégája, Fritz Unden az esztergagépeket gyártó salachi Emag cégtől is számos alkalommal találkozik a használt gépek felújításának igényével. „Előfordul, hogy felújítunk részben a 60-as évekből származó gépeket is. Különösen az USC-sorozat berendezéseit használják a koruk ellenére még most is, így időről időre megbíznak minket átfogó felújítási munkálataikkal. A VSC-sorozathoz tartozó gépek már körülbelül huszonöt éve vannak a piacon, így egy részük már a negyedik, sőt az ötödik életciklusát tölti” – mondta a szakember.

Három szinten végzik el

Az Emag szakértői számára minden retrofit kifizetődő. Nehezíti a munkát, ha a gépben található technológia már elavultnak számít. A retrofit során jellemzően cserére szorul az orsóház, a revolver, a vezetőszánok, illetve a biztonságot befolyásoló egyéb alkatrészek. A CMS a retrofit három szintjét kínálja fel ügyfelei számára: az első kategóriában funkcionális vizsgálatot végeznek, és kicserélik azon alkatrészeket, amelyek várhatóan rövid vagy középtávon meghibásodnának. A második szint már egy részleges felújítást takar az összes kopó alkatrész kicserélésével. A legösszetettebb és ezért a legdrágább választásnak a teljes felújítás számít. Ebben az esetben a gépet egészen a gépágyig teljesen szétszedik. Ezután – többek között – új vezetőszánokat és golyósorsókat szerelnek be, és teljesen felújítják a kábelezést is. A CNC-vezérlés megújítása azonban nem tartozik a körbe, mert ezzel a retrofit túl költségessé válna, és a felújítás nem lenne kifizetődő.

A retrofit során a régi gép a legkorszerűbb alkatrészekkel újítható fel: robot kezeli a munkadarabokat a munkatérben
A retrofit során a régi gép a legkorszerűbb alkatrészekkel újítható fel: robot kezeli a munkadarabokat a munkatérben

A szakemberek szerint nehéz konkrét becslést adni a retrofit megtérülésére. Az esslingeni Index Group szakértője, Roland Lederer szerint azonban, ha a retrofit ára már eléri egy új beruházás értékének körülbelül 60-75 százalékát, akkor a cégek inkább az utóbbi mellett teszik le a voksot. A vállalatok jellemzően egy új gép árának 50 százalékát költik retrofitre. Az Index Group számára a piacon megtalálható termelőeszközeik fenntartása kiemelt fontosságú, és befolyással van az újgép-piacra is. „Ügyfeleink kifejezetten igénylik az általuk megvásárolt gépek hosszú távú fenntartását” – jelentette ki Lederer. Fontos jelentőséggel bír, vajon a gyártó a berendezéseihez a jövőt illetően is tud-e upgrade- és felújítási lehetőségeket nyújtani, amelyekkel részesülhetnek a majdani technikai továbbfejlődés hozadékaiból. Ezt a véleményt osztja Böninger is, és további indokokat sorol fel, amiért egy gépgyártónak megéri a gépfelújítás: „A teljes felújításon átesett használt gépeink sokszor belépőként szolgálnak az új berendezések értékesítéséhez. Számos ügyfél, ha elégedett a gépeinkkel, a jövőben az új eszközét is inkább tőlünk vásárolja meg. A felhasználók ezenkívül bérelhetnek is tőlünk felújított gépeket. Mindez jelentősen növeli az ismertségünket, és az egész vállalat számára hasznos.”

Ellenőrző lista a retrofitmegoldásokhoz
  • Amennyiben a gépben található technológia már alapvetően elavultnak számít, nem éri meg a felújítás.
  • Viszonyítási alapként egy új gép árának 50%-a szolgálhat.
  • Ügyeljünk a gép rendszeres karbantartására, ez jelentősen meghosszabbítja az élettartamot!
  • Megmunkálás közben ne feszegessük a gép teljesítményének határait!
  • Vizsgáljuk meg, hogy kiegészítő rendszerek, például automatizálási megoldások beépítésével vajon termelékenyebbé válik-e a gép!
  • Tájékozódjunk a retrofit várható költségéről! A gépgyártók mellett független szolgáltató cégek is vállalnak felújítást.
(forrás: Rolatast/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés