Arburg Technológiai Napok 2019

A jövő a digitalizációjé a műanyagiparban is

„Road to Digitalisation” szlogennel rendezte meg március közepén éves technológiai napok rendezvényét a műanyagipari fröccsöntő gépek egyik világvezető gyártójaként ismert német Arburg.

hirdetés

Már húsz éve kerül megrendezésre az Arburg Technológiai Napok. 1999 és 2019 között a rangos iparági esemény több mint 93 ezer meghívott vendéget vonzott a világ minden tájáról. Idén március 13-tól 16-ig több mint hatezer látogató érkezett 54 országból a vállalat székhelyére, Lossburgba. Az Arburg 660 alkalmazottja és gyakornoka vett részt aktívan, hogy a cég technológiai napjai különleges eseménnyé váljanak. A tematikus fókusz a „Road to Digitalisation” volt, amelyen keresztül a vendégek átfogó tájékoztatást kaphattak az Arburg digitális építőköveiről a hatékony műanyag-feldolgozás tekintetében.

Több mint ötven gép és kulcsrakész rendszer került bemutatásra, valamint a Hatékonysági Aréna nevet viselő szekció és egy különleges szervizes bemutató is látható volt. A legfontosabbak között szerepelt az AM Factory és az arburgXworld ügyfélportál, illetve az aktuális trendekről szóló szakértői előadások és irányított gyárlátogatás tette végül teljessé a kínálatot.

Csak az ügyfélcentrumban 35 kiállítási darab volt látható (forrás: Arburg)
Csak az ügyfélcentrumban 35 kiállítási darab volt látható (forrás: Arburg)

Az Arburg Technológiai Napok koncepciója már 1999 óta bizonyít, és a világ legnagyobb házon belüli rendezvényévé nőtte ki magát a műanyagipari ágazaton belül. A külföldi vendégek aránya az évek során folyamatosan nőtt, idén 44 százalékot tett ki. A legnagyobb tengerentúli csoportok mintegy 140 és 110 résztvevővel Észak-Amerikából és Kínából érkeztek. A legtöbb európai vendéget a francia (megközelítően 200), a svájci (190), az olasz (160), a cseh (110), a holland és az osztrák (100-100) leányvállalatunk hozta a bemutatóra.

Digitális megoldások érthetően

„A Fakuma 2018 vásár óta a Road to Digitalisation szellemében tartunk a K 2019 vásár felé – mondta Michael Hehl, az Arburg ügyvezető tulajdonosa. – A technológiai napjainkon ügyfeleink a gyakorlatban tapasztalhatták meg, milyen eszközöket tudunk biztosítani a kibővített és a virtuális valóság segítségével annak érdekében, hogy a képzés és a szerviz a jövőben sokkal könnyebb legyen. Mára valósággá vált az új ügyfélkapcsolati portálunk, az arburgXworld, amely applikációival praktikus előnyöket nyújt gépparkunkhoz, szervizünkhöz és az alkatrészrendeléshez, és az év végéig világszerte elérhető válik. Több mint ötven alkalmazással bizonyítottuk, hogy a fröccsöntött és az additív gyártású alkatrészek hatékonyan előállíthatók.

A „Road to Digitalisation” mellett az Arburg megmutatta, hogy a vállalat milyen úttörő szerepet nyújt az okosgépek, az okosgyártás és az okosszolgáltatások tekintetében. Az egyik kimagasló újdonság az arburgXworld ügyfélportál volt, amelynek applikációit (Gépközpont, Szervizközpont, Shop és Naptár) a német ügyfelek azonnal ingyenesen használhatják a regisztrációt követően. Az Arburg a digitális szolgáltatásait ezen a szervizpiacon keresztül kapcsolja össze a felhőben. Az alkalmazások éjjel-nappal gyors áttekintést nyújtanak a gépparkról, interaktív navigációval lehetővé teszik az alkatrészek egyszerű megrendelését és a Service-Tickets létrehozását.

A digitalizálás témakörében az Arburg OPC-UA-megoldásokat is bemutatták, és hogy hogyan lehet ezeket használni a magasabb szintű rendszerek és a digitális szolgáltatások folyamatinformációinak online segítségnyújtására.

Egy új digitális Arburg-fejlesztés az arburgXworld ügyfélportál
Egy új digitális Arburg-fejlesztés az arburgXworld ügyfélportál

Az Allrounder gépek úgynevezett IIot- (Industrial Internet of Things) átjáróval voltak ellátva. Ez nagyfokú rugalmasságot kínált az Arburg Remote Service (ARS), az Arburg kulcsrakész vezérlőmodul (ATCM), az arburgXworld és az Arburg vezérszámítógépes ALS-rendszer programozásához, amivel az összes alkalmazást hálózatra kapcsolták.

Az ügyfélközpont minden Allrounder gépe tartalmazta az Arburg hat támogatási csomagját. Aktívan segítették a felhasználót, hogy könnyebbé tegyék a gépen való munkavégzést az adott gyártási igénynek megfelelően a kezdetektől a beállításon, az optimalizáláson, a gyártáson és a felügyeleten keresztül egészen a szervizig. Az Allrounder 920 H hibrid gép működés közben bizonyította be, hogy a Gestica vezérlőrendszerbe integrált töltési szimulációban milyen potenciál rejlik. Első ízben vált láthatóvá szerszámkitöltöttség a csigaút függvényében.

A kibővített valóságtól a prediktív karbantartásig

A Hatékonysági Arénában az Arburg-szakértők a kibővített valóság témakörében AR-adattáblákon és videótelefonokon keresztül egy fröccsegység virtuális karbantartását mutatták be. Ez lehetővé teszi a bonyolult karbantartási munkák biztonságos elvégzését és a hibák gyors azonosítását és kijavítását. Ahhoz, hogy a megszakításokat és a nem tervezett leállásokat elkerülhessük, a kopásnak kitett alkatrészek állapotfigyelése és a prediktív karbantartás valós idejű ellenőrzése jó lehetőséget ad.

Fröccsöntési csúcstechnológia

Az autóipari és a könnyűipari ágazatban innovatív alkalmazásként tekinthetünk a szervoelektromos hajtóművek rotortárcsáinak fröccsöntésére a ProLemo kutatási projekten belül, a hosszú üvegszállal megerősített könnyű komponensek előállítására (Faser-Direct-Compoundieren, FDC) és a Profoammal történő fizikális habosításra. Emellett az autóipar ügyfelei is bemutattak néhány alkalmazást. A legnagyobb alkatrészt – egy ABS-ből készült elülső autórácsot – a Gestica-vezérléssel ellátott hibrid Allrounder 1120 H gyártotta, amelynek záróereje 6500 kN.

A Hatékonysági Arénában a látogatók áttekintést kaphattak az Arburg digitális építőköveiről
A Hatékonysági Arénában a látogatók áttekintést kaphattak az Arburg digitális építőköveiről

Ezzel szemben az orvosi technológiára szánt filigrán mikro-adagolószelepek mindössze 0,038 grammot nyomtak. Ennek a gyártócellának a szíve és a lelke egy elektromos Allrounder 270 A gép volt, amely 5-ös mikrobefecskendező egységgel, LSR-feldolgozással és tisztateres levegőmodullal volt felszerelve. Egy további innovatív alkalmazás volt az orvostechnológia területén a labs-on-a-chip gyártása szerelő-fröccsöntési technológiával. Egy elektromos kétkomponensű Allrounder 520 A gép a Weber cég 2+2 fészkes szerszámával készített (több lépcsőben) két lemezt folyadékbevezetésekkel, majd kettőt pedig folyadékcsatornákkal. Ezután a szerszám elektromos meghajtással 90 fokkal elfordult, aminek következtében a két különböző lemez közvetlenül egymás tetejére került, így a következő befecskendezési eljárás során kohéziósan összetapadt. Ily módon egy komplett, vastag falú lab-on-a-chip készült csupán mintegy 35 s ciklusidő alatt.

A PVC-U-ból készült keresztcsatlakozókat, amelyek dialízistömlők csatlakozóiként használhatók, egy rozsdamentesacél Allrounder 370 A gép gyártotta az Arburg ISO 7-es osztályú tisztateres helyiségében.

Népszerű kulcsrakész megoldások

A kulcsrakész megoldások területe nagyon népszerű volt a kilenc kiállított alkalmazáson keresztül. Ezek közül kettő az új SCADA ATCM-rendszerrel volt ellátva. Például az elektromos Allrounder 470 A gépen, amely vízmértéket gyártott, láthattuk, hogy hogyan gyűjti és vezeti össze az ATCM a folyamat- és a vizsgálati adatokat, és hogy hogyan képes megjeleníteni vizuálisan a teljes gyártási cella fontos funkcióit.

A kulcsrakész megoldásokat kilenc kiállítási darabon lehetett megtekinteni a digitalizálás témakörében
A kulcsrakész megoldásokat kilenc kiállítási darabon lehetett megtekinteni a digitalizálás témakörében

Egy hibrid Allrounder 470 H gép fémérintkezőket készített PBT-vel (GF30) az autók érzékelőinek csatlakozóihoz, amelyet 100 százalékos folytonosság-, nagyfeszültségi és vizuális ellenőrzés követett, mielőtt a jó alkatrészek kiszállítási állapotba kerültek volna.

A fröccsöntő gép, a szerszám és az automatizálás optimális összehangolásával a lehető legjobb hatékonyság elérését az elektromos Allrounder 470 A demonstrálta. Két 30 ml-es, egyszer használatos PP-edényt készített, körülbelül 2,9 másodperces ciklusidőben.

Additív gyártás

Hét Freeformer 200-3X gép gyártott additívan funkcionális darabokat minősített szabványos granulátumokból és különleges eredeti anyagokból, köztük olyanból is, amely az FDA által az orvosi technológiára vonatkozó jóváhagyásnak megfelel. A csúcsot az új Freeformer 300-3X jelentette, amely három formázófejjel is rendelkezik. Ez az első gép, amely additív módon képes három komponensből rugalmas hard-soft kötésű elemet gyártani. Az ügyfélközpontban a kiállításon került bemutatásra a mozgó megfogók gyártása ABS-ből, TPE-ből és hordozóanyagból – egy lépésben és további szerelési erőfeszítések nélkül.

Csak az ügyfélcentrumban 35 kiállítási darab volt látható (forrás: Arburg)
Csak az ügyfélcentrumban 35 kiállítási darab volt látható (forrás: Arburg)

Az AM Factory világpremierjén láthattuk, hogy milyen értéktöbbletet képvisel a Freeformer 300-3X a teljesen automatizált és informatikai hálózatokon alapuló gyártási cellákkal. A komplex kulcsrakész rendszer bemutatta az egyénre szabott eljárást a sakkfigurák mozgatásához használható vákuummegfogók hat különböző változatának példáján. Egy hattengelyes robot végezte a fogólemezek kezelését, a Freeformerbe való behelyezést és a kész darab funkcionális tesztjét. A QR-kód használatával az adatok bármikor lekérhetők egy termékspecifikus weboldalon.

Keretprogram: szerviz, előadások és üzembejárás

A szerviz egyedi bemutatójának középpontjában az Arburg digitális megoldásai álltak. Ide tartozik az új arburgXworld ügyfélportál és az Arburg Remote Service (ARS). Ezt egy hidraulikus Allrounder 320 C gép mutatta be. Az ügyfélportál számára a szakértők gyakorlati módon szemléltették, hogy milyen előnyökkel jár (például alkatrészek keresése és rendelése, Service Ticketek létrehozása és kommunikáció a szerviztechnikusokkal). A német és angol nyelvű Arburg-szakértői előadásokra az autóipar, a Freeformer, a csomagolás és a „Road to Digitalisation” témakörében idén több mint 1400 résztvevő látogatott el. Emellett több mint 1900 vendég vett részt a több mint kétszáz üzembejárási túrán. Számos külföldi csoport volt, amelyeket saját országuk nyelvén vezettek körbe az üzemben.

(forrás: Arburg/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés