hirdetés
hirdetés

Artemis

Kis cégeket is bevon Hold-missziójába a NASA

Küszöbön álló, nagy lélegzetvételű projektjének sikeres végigviteléhez az amerikai űrügynökség a legkülönbözőbb területeken jártas, ám kicsi cégek segítségét is igénybe veszi.

hirdetés

Többek között sok kicsi cég fejlesztéseinek is hasznát veheti közelgő Hold-missziójában (Artemis-program) a NASA. Saját technológiájuk „továbbérleléséhez” ezúttal négy vállalkozásnak nyújt némi pénzbeli támogatást a hivatal.

Ugyan a cégek számára biztosított 17 millió dollár ma már nem számít orbitális összegnek, lélektanilag biztos jót tesz az amerikai lakosságnak, hogy egy kicsit „össznépi” projektként tekinthetnek a küldetésre. Az igazsághoz emellett hozzátartozik, hogy az újabban támogatott cégek korábban egy rostán már sikeresen átjutottak. A technológiájuk megalapozásához és bemutatásához abban a fordulóban már szintén elnyertek valamekkora financiális segítséget a hivataltól. A cél tehát mostmár a fejlesztések csiszolgatása lesz.

Forrás: NASA

A legutóbb kiválasztott négy cég és a feladatuk:

•            Fibertek: optikai kommunikációs megoldások kifejlesztése a Föld és a lunáris leszállóegységek közötti adatok közvetítését végző űreszközökhöz

•            Qualtech Systems: autonóm felügyeleti és hibamegelőző rendszerek létrehozása például egy, a Hold körüli keringésre kárhoztatott (potenciálisan megépített) űrállomáshoz, illetve más járművekhez vagy lakhelyekhez

•            Pioneer Astronautics: a Hold felszínét beborító regolitból oxigént és acélt előállító hardverek gyártása

•            Protoinnovations: az önjáró, illetve személyzettel működő roverek kezelését megkönnyítő kipörgésgátlók előállítása

Az Artemis program keretében egyébként 2024-ben egy női és egy férfi űrhajós lesznek a következő emberek, akik a Hold felszínére leteszik a talpukat. A NASA és a partnerei csak egy kicsit később fognak hosszabb időre berendezkedni a bolygón.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: SlashGear)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[256862] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés