hirdetés
hirdetés

Világgazdaság

Robotizáció és foglalkoztatás

A robotok elterjedésének a munkaerőpiacra gyakorolt hatása állandó és egyben erősen vitatott téma a világ mérnökei és közgazdászai körében. Egyes vélemények szerint a robotok számának erőteljes növekedése a belátható jövőben a munkanélküliek számának emelkedéséhez fog vezetni, mások szerint nincs többről szó, mint a szakképzett munkaerő hiányának mérsékléséről.

hirdetés

Hal R. Varian, a Google vezető közgazdásza a német nyelvű közgazdászok szövetsége szociálpolitikai egyesülete szeptember elején a dél-németországi Freiburgban tartott éves kongresszusán elmondott előadásában úgy fogalmazott, hogy az emberek és a robotok között fejlődő munkamegosztás inkább megnyugvásra ad okot, mint aggodalomra. 

Kétségtelen, sokakat izgat az automatizáció, a számítógépek és a robotok munkahelyek tömeges megszűnését kiváltó hatása, Varian szerint azonban ezek a félelmek túlzóak. A munkahelyek számának alakulásával kapcsolatos derűlátó előrejelzések és a demográfiai helyzet várható alakulását mérlegre téve a Google-hoz 2002-ben csatlakozott matematikus-közgazdász professzor arra a következtetésre jutott, hogy a munkaerőhiány tartósan jellemző marad és – mint fogalmazott – a robotizáció térnyerésével sem kell majd sokaknak kényszernyugdíjba vonulnia.

Az elmúlt időszakban gyakran idézték Carl B. Frey és Michael Osborne oxfordi kutatók azon előrejelzését, amely szerint az Egyesült Államokban a számítógépek és robotok térnyerése nyomán az összes munkahely akár 47 százaléka is megszűnhet. Véleményük szerint az irodai munkahelyek nagy része racionalizálható, azaz megszüntethető lesz a közigazgatásban, a bankoknál és biztosítótársaságoknál és a gazdasági élet számos más területén. Ugyanakkor számos más tudós differenciáltabban tekint a foglalkoztatási piac jövőjére, és jóval kevesebb munkahely megszűnésére számít, mint a két oxfordi kutató. Így például a mannheimi székhelyű Európai Gazdaságkutatási Központ (ZEW) tanulmánya szerint Németországban minden tízedik munkahely kerülne veszélybe; igaz – figyelembe véve, hogy a németországi munkavállalók száma 2018 második negyedévében megközelítette a 45 milliót – ez is 4,5 millió állás megszűnését jelentené.      

 Hal Roland Varian matematikus és közgazdász professzor, a Google vezető közgazdásza (forrás: faz.net)
Hal Roland Varian matematikus és közgazdász professzor, a Google vezető közgazdásza (forrás: faz.net)
   

A jelenlegi munkaadójához kerülése előtt sokáig a kaliforniai Berkeley elitegyetemén oktató Varian felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett ipari országokban jó ideje egyre kevesebb fiatal jelenik meg a munkaerőpiacon, és a munkavállalók korösszetétele mindinkább a nyugállományba készülő idősebbek javára változik. Egyes borúlátó becslések szerint a digitalizáció, a komputerek és a robotok térnyerése révén a munkahelyek 1,8 százaléka szűnik meg, aminek megítélésénél célszerű figyelembe venni, hogy az Egyesült Államokban a foglalkoztatottaknak a teljes lakosságban betöltött részaránya ettől erőteljesebben, 2,7 százalékkal mérséklődik.

Németország: a demográfiai kilátások még drámaiabbak

Németországban a lakosság elöregedése gyorsabb az amerikainál, a születő gyermekek száma pedig rendkívül alacsony. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy ez idő szerint azokban az országokban a legerősebb a lakosság elöregedése – Japán, Dél-Korea és Németország –, amelyek a legtöbbet fektetik be a robotokba.

Az elmúlt évtizedekben számos országot a babyboom időszakában született, azaz nagy létszámú korosztályok munkavégzése jellemezte, ráadásul a hölgyek is jóval nagyobb számban jelentek meg a munkaerőpiacon, mint amennyire az a korábbi generációkat jellemezte. Ezen jelenségek hatása a jövőben nyilvánvalóan mérséklődni fog. „Számos, a korábbi évtizedekben a foglalkoztatási piaccal kapcsolatos feltételezésünkkel le kell számolni” – mondta Varian, hozzátéve, hogy az emberek által betöltött munkahelyek számítógépekkel és robotokkal való kiváltása is lassúbb lesz annál, mint azt sokan feltételezik. „Egy foglalkozás csak akkor automatizálható, ha a foglalkozás során megoldandó összes feladat automatizálásra kerül, ami viszont ritkán történik meg” – hozzátéve, hogy a belátható jövőben a technika egyelőre csak egyes feladatok elvégzését fogja megkönnyíteni.

Nagy a bizonytalanság, hogy a robotok térnyerésével mennyi munkahely szűnhet meg (forrás: 123rf.com)
Nagy a bizonytalanság, hogy a robotok térnyerésével mennyi munkahely szűnhet meg (forrás: 123rf.com)
   

Kétségtelen, az emberek hosszú idő átlagában kevesebbet akarnak dolgozni, és ebben a technika is segíti őket. A gépek sok rutinjellegű tevékenységet átvesznek, de amint speciális problémák lépnek fel, továbbra is emberi közreműködésre lesz szükség. Már pedig az így megmaradó munkahelyek érdekesebbek és sokoldalúbbak lesznek, mint a korábbiak, mondta a digitális gazdaság összefüggéseiről szóló freiburgi tanácskozáson a munkahelyek nagyszámú megszűnésével kapcsolatos félelmeket eloszlatva a Google vezető közgazdásza.

Csúcstalálkozó a digitális változás szociális szerepéről

Egy, a freiburgi tanácskozás napján a szövetségi kormány mesebergi vendégházában a kormány, a nagy gazdasági szervezetek (azaz az ipari, a kamarai, a munkaadói és a kézműves szövetség), valamint a szakszervezetek vezető tisztségviselői részvételével a jövő kihívásairól rendezett tanácskozáson (Meseberger Zukunftsgespräch) a digitális változásnak a munka világában betöltött szerepe került napirendre. A tanácskozáson Jan Marco Leimeister, a kasseli egyetem professzora a munka új formáiról, Hasan Allak, a Németországban 62 ezer főt foglalkoztató Continental AG üzemi tanácsának június végén megválasztott elnöke pedig a továbbképzésnek a digitalizáció időszakában betöltött szerepéről tartott előadást.

A tanácskozáson Angela Merkel kancellár ígéretet tett egy, a nemzeti továbbképzést szolgáló stratégia még az idén ősszel megvalósuló kidolgozására, amely – többek között – a digitális változás által érintett olyan, jellemzően kis- és középvállalatok támogatását tenné lehetővé, amelyek digitális továbbképzést indítanak a munkavállalóik számára.

A kancellár és a berlini kormány féltucatnyi minisztere részvételével megtartott találkozó után Olaf Scholz alkancellár, szövetségi pénzügyminiszter hangsúlyozta: „Szakítanunk kell a technikának a szociális jogok leépítésében játszott szerepe misztifikálásával.” A technika lenyűgöző, „de ez nem jelenti azt, hogy az országunknak kevésbé kellene szociális jelleget öltenie” – mondta az SPD vezető politikusa.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés