hirdetés
hirdetés

Művelt Mérnök

Őfelsége csatahajója

A magyar történelem egyetlen modern hadihajójának sem a megépítése, sem pedig a vízre engedése nem zajlott zökkenőmentesen, csatahajóként pedig mindössze egy napot funkcionált, és pár óra alatt süllyedt el. Mégis az SMS Szent István máig a magyar ipar egyik legnagyobb teljesítményének számít.

hirdetés

Az SMS az Osztrák-Magyar Monarchia idején is közismert volt, bár nyilvánvalóan akkor még nem a hordozható telefonok üzeneteit értették alatta. A három betű minden hadihajó neve előtt szerepelt, ezzel fejezve ki az uralkodó iránti tiszteletet, lévén, hogy a Seiner Majestät Schiff („Őfelsége hajója”) jelentette a német betűszó rövidítésének feloldását.

Ez virított a Szent Istvánon is 1914 januárjában, amikor a horvátországi Fiumében vízre bocsátották. Bár a mai napig a magyar ipar egyik legnagyobb teljesítményének tartják, megépítésének körülményei és működése miatt nem éppen történelmünk diadalmenetei közé sorolható – erre is rávilágít az SMS Szent István 100 évvel ezelőtti vízre bocsátásáról megemlékező kiállítás a Közlekedési Múzeumban.

Már akkor vészjósló jelei voltak a sikertörténetként induló vállalkozásnak, amikor a 13 ezer tonnás monstrum a több tonna szappannal és disznózsírral bekent, Fiume-Bergudiban lévő sólyáról lassan, majd egyre gyorsabban csúszva először érintette az Adria sós vízét. A hajó két ledobott horgonya közül ugyanis az egyik rosszul rögzített lánca lefutott, halálosan megsebesítve az orrfedélzeten egy munkást. A másik horgony azonban megállította a hajót, így az nem tarolta le a bámészkodókkal teli vitorlás bárkákat.

Kell egy magyar

Noha államalapításban Szent István megelőzött mindenkit, a magyar hadihajó-gyártásban Zrínyinek sikerült beelőznie első királyunkat. A törökverő hadvezérről elkeresztelt csatahajó 1911-es szolgálatba állításával a Monarchia felvette a britek által diktált fegyverkezési ritmust. Nagy-Britannia a Dreadnoughttal egy korszakalkotó hajót bocsátott vízre 1906-ban, és a nagyhatalmi státusz megtartásának érdekében Bécsnek is mutatnia kellett valamit.

A szerényebb teljesítményre képes Radetzky-osztály három csatahajója (köztük a Zrínyi) olyannyira beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hogy a Monarchia haditengerészetének vezetése új és nagyobb csatahajóosztály megépítését vette célba. A tervezők ezúttal nem fogták vissza magukat, és megalkották a Wilhelm von Tegetthoff tengernagyról elnevezett hajóosztályt, amely a háromlöveges lövegtornyaival a konkurencia elismerését is kiváltotta.

A négy hajóból álló új flotta tetemes költségeit nem lehetett a haditengerészet büdzséjéből biztosítani, ezért rendkívüli hitelhez kellett folyamodni, amelyhez a magyar kormány engedélyére is szükség volt. A Khuen-Héderváry Károly vezette kabinetnek feltételei voltak: a Radetzky-osztályhoz hasonlóan a tegetthoffok között is bocsássanak vízre egyet, ami magyar nevet kap, és azt egy magyar gyárban építsék meg.

Amíg az új flotta többi tagja Triesztben, addig az akkor még a VII-es számú hadihajóként emlegetett Szent Istvánt a budapesti Danubius gyár fiumei üzemében kezdték összerakni 1911 áprilisában. A vízre bocsátáshoz hasonlóan a gyártás sem volt problémamentes. A sólya építése a fiumei sziklás talaj miatt csak lassan haladt, és nem is készült el teljesen, amikor 1912 januárjában ráfektették a hajógerincet. A daruk egy része sem készült el időre, ráadásul a gyár alkalmazottai is tapasztalatlanok voltak egy ekkora hajó megépítésében.

A korabeli sajtó sem nézte jó szemmel, hogy miközben a flotta testvérhajóinak építése a tervek szerint haladt Triesztben, a magyarok Fiumében még a csúsztatópálya felállításával is hadilábon állnak. A negatív kampányt egy, a Neue Freie Presse-ben megjelent, magas rangú tengerésztiszt által jegyzett cikk indította el, amelyben a szerző azt hangoztatta, hogy a Fiuméban építendő csatahajó sohasem fog elkészülni.

Bár a jóslat nem vált be, a Szent István jelentős csúszásokkal készült csak el. Nemcsak a tapasztalatlan szakembergárda, hanem a beszállítók is késleltették a munkát: sem a turbinák, sem pedig a lövegek lőszerfelvonói nem érkeztek meg időben Budapestről. Azért, hogy minimalizálják a veszteséget, a haditengerészet úgy döntött, hogy bár a Szent István még csak hatvan százalékban épült meg, vízre teszik és ott folytatják a munkálatokat.

Testvérharc

A magyarokat amúgy sem nagyon szívelő Ferenc Ferdinand trónörökös valószínűleg azért is maradt távol a majdnem tragédiába fulladt ünnepségtől, mert nem nézte jó szemmel a magyarok különcködését: azt, hogy az SMS Szent István (amelynek nevére végül az uralkodó, Ferenc József bólintott rá) a flotta többi tagjával ellentétben külön épül. A szeparálódás a műszaki adatokban is tükröződött: az István tengelyei 20 méterrel hosszabbak és 13 tonnával nehezebbek lettek, mint testvérhajóié. A legnagyobb látható különbséget a másfél méterrel megmagasított kémények és a parancsnoki híd tetejének magasságába emelt fényszóróplatform jelentette.

Hiába maradt el építésben a flotta többi tagjától, a Szent Istvánt építő csapat fel tudott mutatni olyan gyártási bravúrt, amire a trieszti gyár dolgozói is elismeréssel csettintettek. A tengelyek kenésénél a Danubius egy újítást vezetett be: a zárt rendszerű, pumpából, tartályból és vízhűtőből álló kenőolajozó rendszert, ami kiküszöbölte a kívülről bekerülő szennyezés veszélyét.

A Szent István teljesítményben is felülmúlta testvéreit. A magyar építésű hajót 12 db Babcock-Wilcox-kazánnal szerelték fel, amelyekkel bár 48 tonnával nehezebb lett, jobb hatásfokkal működtek, és a Triesztben készült csatahajók kazánjaival ellentétben elegendő gőzt szolgáltattak a turbinák maximális teljesítménye mellett, és ezzel 48 órán át tudta tartani az akár 20,5 csomós sebességet is.

Talált, süllyedt

Bár a Szent István már 1915 novemberétől szolgálatban állt, az I. világháború kezdeti szakaszát jórészt Pola kikötőjében töltötte, leeresztett horgonnyal. Első és egyben utolsó küldetésére egészen 1918. június 9-ig kellett várnia: egy kötelék tagjaként futott ki azzal a céllal, hogy feltörje az Otrantói-szorosban lévő tengerzárat. Horthy Miklós ellentengernagy merész akciója kudarcba fulladt, miután egy nappal később olasz torpedónaszádok felderítő motorcsónakjai lefülelték a Szent Istvánt.

A halálos döfést az MAS-15-ös jelzésű hajó két torpedója adta, amelyek a vízvonal alatt öt méterrel találták el a Szent Istvánt, megsebesítve két kazánt. A torpedók áttörtek egy válaszfalat is, így a víz elöntötte a hajó belsejét. A Szent István konstrukciós hibái – alacsony vízkiszorítás, magas súlypont és viszonylag nehéz lőtornyok – következtében hamar megdőlt és mindössze három óra alatt az Adriai-tenger mélyére süllyedt és lett kilencven tengerésznek a hadisírja. Hiába érte sok kritika a Szent Istvánt, presztízsét jól jelzi, hogy Olaszországban június 10-ét jelölték ki a haditengerészet napjává.

Benke Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Hozzászólások (3 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
A közölt kép Horthyról és beosztottjairól nem a Szent Istvánon készült, hanem a Novara cirkálón, annak parancsnoki hídján!
#
A képen látható személyek egyébként: balra elől a kormánynál Gabara kormányos matróz, mellette Witkovski sorhajóhadnagy másodtiszt, leghátul Schober matróz
Jobbra elől Horthy sorhajókapitány parancsnok, Pany fregathadnagy tüzértiszt és legszélen Mayerweck korvetthadnagy.
válasza hozzászólásához
#
Tisztelt szabojgy2

köszönöm a pontosítást és a hasznos kiegészítést.

DL
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés