hirdetés
hirdetés

Osztrák gazdaság

Még messze a fellendülés

Az UniCredit Bank Austria előzetes számításai szerint az osztrák GDP 2020-ban több mint 7 százalékkal csökkent az előző évihez képest, ami a 2008/2009. évi pénzügyi válság idején bekövetkezett visszaesés mintegy kétszerese. 

hirdetés

Az UniCredit Bank Austria szakértői egy, a közelmúltban nyilvánosságra hozott előrejelzésükben - egy meglehetősen gyönge évkezdet után a gazdaságnak a „meleg évszak” beköszönte idejére várható élénkülését feltételezve - az év egészére vonatkozóan 3 százaléknál valamivel magasabb növekedési dinamikát valószínűsítenek. Ami aztán 2022-ben akár 5 százalékra is emelkedhet.

Ugyanezen előrejelzés szerint

  • az ipari termelés a múlt évi 9 százalékos visszaesés után az idén 4, jövőre pedig 5,
  • a magánfogyasztás a tavalyi 8,6 százalékos visszaesés után az idén 3,3, jövőre 5,5, míg
  • a beruházások volumene a múlt évi 6,5 százalékos csökkenést követően az idén 3,2, 2022-ben pedig 6,8 százalékkal haladná meg az egy évvel korábbit.

2021 beköszöntével, a koronavírus-járvány elhúzódása és az oltások vontatott beindulása nyomán azonban ebben az évben egyre húzósabbnak látszik egyik-másik, fentiekben részletezett növekedési mutató teljesíthetősége. A kereskedelmi, szálloda- és vendéglátóipari és egyéb szolgáltató vállalatok/vállalkozók tevékenységük mérséklésére vagy teljes leállítására kényszerültek, amit az ipari és az építőipari vállalatok, valamint az állam nem tudtak/aligha tudnak teljes mértékben ellensúlyozni.

A Wifo bécsi gazdaságkutató intézet 2021-re eredetileg 4,5 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált, de az idő előre haladtával és a járvány elhúzódásával, egy „harmadik lockdown”-t feltételezve ez akár két százalékponttal, azaz 2,5 százalékra is mérséklődhet. 

Szakértői vélemények szerint tehát döntő kérdés, hogy legkésőbb áprilistól megkezdődhet-e az osztrák gazdaság teljes körű élénkülése vagy pedig a koronavírus mutánsának elterjedése és az oltóanyagszállítások késlekedése további árnyékot vet a gazdaságra. Már pedig „ezek az események tovább tolhatják az élénkülést”, idézi a Der Standard Stefan Bruckbauer, az UniCredit Bank Austria vezető közgazdásza véleményét, aki szerint ugyanakor félő, hogy a korlátozó intézkedések netalán túl gyorsnak bizonyuló enyhítése magában hordozza a járvány újbóli kiteljesedésének a veszélyét.

A recesszió tartóssá válása rányomhatja bélyegét a foglalkoztatási helyzetre és az adóbevételek alakulására. Ez idő szerint a rövidített munkaidőben foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttes száma 1 millió körül jár.
Az UniCredit Bank Austria már idézett előrejelzése szerint munkanélküliségi ráta a 2020. évi 9,9 százalékról az idén csupán 9,6 százalékra, s 2022-ben – ugyancsak éves átlagban – 2022-ben 8,7 százalékra mérséklődik. A szezonális hatásoktól megtisztítva a munkanélküliségi ráta 2022 végére még mindig csak 8,3 százalékra csökkenne, továbbra is meghaladva válság előtti, 2020 elején 7,2 százalékos szintet.

Mivel az állami költségvetés hiányának a GDP-hez viszonyított aránya (az előző két év bevételi többlete után) meghaladta a 10 százalékot, az idén pedig megközelíti a 7 százalékot, az állam eladósodottsága az Unickredit Bank Austria előrejelzése szerint a GDP 2019-ban elért 70,5 százalékáról 2020-ban mintegy 85, 2021-ben pedig 88 százalékára emelkedik. (A Wifo 2021-re eredetileg 6,3 százalékos deficitet feltételezett, de ennek teljesüléséhez 4,4 százalékos gazdasági növekedésre lenne volna szükség.)

Az infláció várhatóan 2021 tavaszán fog meglendülni, s abban meghatározó szerepet fog játszani olajár emelkedése. Emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány kitörése után volt olyan időszak, amikor 30 euró alá esett a kőolaj hordónkénti ára, ami nagyban fékezte a drágulást. Most viszont ezzel ellentétes irányú változás várható, hozzájárulva az infláció emelkedéséhez.

Egy további hatás a fogyasztói keresletnek a konjunktúra élénkülése kapcsán bekövetkező emelkedése, ami serkentően hat az árak emelkedésére, főként a szállodai szolgáltatásoknál és a vendéglátásban. De „a világos fellendülési potenciál ellenére az infláció Ausztriában az éves átlagban 1,5 százalékos drágulás vélhetően a múlt évi, alacsonynak nevezhető szinten marad, de az élénkülés 2022-re jelzett tett élénkülésével az infláció mértékének 1,9 százalékra történő emelkedése várható”, fogalmazott a UniCredit Bank Austria szakértője.

Az élénkülés feltételei

„Az élénkülés további üteme és kiterjedése az oltóanyagok rendelkezésre állása és a gazdasági élet tényleges normalizálódása mellett a háztartások kiadási, illetve a vállalatok beruházási készségének függvénye. Egyrészt a megtakarítási rátának a járvány alatti megduplázódása után a háztartások bizonytalanságának tartóssága és a megtakarítási ráta mérséklődésének vontatottsága a fogyasztás csak nagyon behatárolt élénkülésére ad lehetőséget, másrészt azonban a járványtól megszabadulva nem kizárt egy olyan ünnepi hangulat kitörése, ami egy fogyasztási tűzijátékot vált ki” írják elemzésükben az UniCredit Bank Austria szakértői.

Ezzel szemben a vállalati/vállalkozói szektorban fennáll annak kockázata, hogy kötelezettségeik járvány alatti megemelkedése után beindul azok leépítésének folyamata, ami viszont a beruházási tevékenység korlátozásával párosul. Ennek viszont ellentmond annak szükségessége, hogy a kedvező finanszírozási környezetet kihasználva végrehajtsanak egyes, a járvány alatt elhalasztott beruházásokat.

„A fogyasztás és a beruházások fejlődése döntő jelentőségű a járvány utáni élénkülés dinamikája szempontjából. Abból indulunk ki, hogy a fogyasztók és a vállalatok magatartása nagyon gyorsan igazodik az élet-körülmények normalizálódásához. 2022-re a konjunktúra olyan tartósan erőteljes élénkülését várjuk, amikor a bruttó hazai termék növekedése meg fogja haladni az 5 százalékot”, véli Walter Pudschedl, a UniCredit Bank Austria szakértője.

Noha fogyasztók és a vállalatok magatartásában a fellendülés tényleges ütemét tekintve vannak bizonytalanságok, aligha kétséges a pénzügyi- és fiskális keretfeltételek kedvező alakulása. Erre biztosítékul szolgál, hogy az Európai Központi Bank 2022-ben is támogatni fogja a növekedés élénkítését, továbbá, hogy Ausztriában mind a kormányzat által biztosított segítségcsomag és a konjunktúra élénkítését szolgáló intézkedések, mind az Európai Unió 2021 és 2027 közötti időszakra érvényes költségvetése, kiegészülve a rendkívüli helyreállási programmal 2022-ben teljes körű hatást fognak gyakorolni.

Az iparszövetség derűlátó

A „lockdown“ elhúzódása és az oltóanyag-szállítások területén felmerült problémák ellenére az osztrák ipar derűlátóan tekint a közeljövőbe. A rendelésállomány alakulása alkalmat kínál a pozitív várakozásokra, mondta a január utolsó napjaiban tartott sajtótájékoztatóján Christoph Neumayer, a több mint 4,5 ezer tagvállalattal rendelkező, nagy gazdasági és társadalmi tekintélynek örvendő Ipari Egyesülés (Industrielle Vereinigung - IV) főtitkára. A szervezet legfrissebb előrejelzésében - egy százalékponttal mérsékelve egy hónappal korábbi növekedési előrejelzését – 4 százalékra becsüli az osztrák gazdasági növekedés ez évre várható mértékét, meghaladva a gazdaságkutató intézetek várakozását.

Neumayer ugyanakkor elengedhetetlennek tartja, hogy február 8-án a kereskedelem legalább egy részét újra megnyissák, mert – mint fogalmazott – „sok olyan vállalatról tud, amelyek minden segítség ellenére odáig jutottak, hogy számukra de facto nincs tovább“.

Az IV síkra száll azért, hogy mind a tesztelésbe, mind pedig az oltásnál vonják be a vállalatokat. Emellett célszerűnek tartaná, hogy az exportra termelő ipari ágazatok kulcsvezetőit mielőbb, (de természetesen a legveszélyeztetebb csoportok után), gyorsan oltsák be. „Aki gyorsabban olt, versenyelőnyre tesz szert“, mondta a főtitkár.

Christian Helmenstein, az Ipari Egyesülés vezető közgazdásza egyetért azzal a véleménnyel, hogy miután az osztrákok a járvány idején szorgalmasan takarékoskodtak, az üzletek újbóli megnyitása és a szabadságra menetel újbóli lehetővé válása serkentő hatást gyakorol majd a fogyasztás alakulására.

Emellett – és ez az IV vezető tisztségviselői optimizmusának egy további tényezője – élénk az osztrák termékek iránt a nemzetközi piacokon megnyilvánuló kereslet. Az exportőr vállalatoknak ugyanakkor nem csak a szállítói láncok zavaraival, hanem a dollár gyöngeségével is meg kell küzdeniük. Az eurónak a dollárral szembeni árfolyama ma jó 10 százalékkal magasabb az amerikai valutánál, mint egy évvel korábban, ami kétségkívül versenyhátrányt jelent az euró-övezet termelőinek. Ugyanakkor a világkereskedelem egyes, a világgazdaságban egyre markánsabb szerepet betöltő résztvevői – mindenek előtt Kína és egyes más ázsiai országok – maga mögött hagyták a koronavírust, s ezek után most már Európán a sor, hogy visszatérjen a korábban megszokott rendhez.

Végezetül az Egyesült Királysággal a brexit kapcsán kötött megállapodás, valamint Joe Biden elnökké választása az Egyesült Államokban két olyan tényező, amelyek pozitívan kell, hogy befolyásolják a vállalatok hangulatát; miután közülük sokan nagyon megszenvedték a tartós bizonytalanságot.

Az IV szakértőinek számítása a szerint a koronavírus eddig 32,5 milliárd euró értékben mérsékelte Ausztria bruttó hazai termékét; ugyanakkor a termelés és szolgáltatások válság előtti szintjét az osztrák gazdaság és társadalom leghamarabb 2022 második negyedévében fogja ismét elérni.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés