hirdetés
hirdetés

Német gazdaság

Kerek évforduló a járvány és a válság árnyékában

Három évtizeddel az egykori NDK területén újjáalakult tartományoknak a szövetségi köztársasághoz való csatlakozása után érdemes (terjedelmi okokból kétségkívül legfeljebb vázlatosan) visszatekinteni az egyesülési folyamat egyes eredményeire és azokra a kihívásokra, melyek megoldása a 2020 utáni időszakra húzódott. 

hirdetés

Németországban október 3-án két, egyenként is igen kedvezőtlen feltétel mellett emlékeznek meg a német újraegyesülés 30. évfordulójáról. Az egyik - a koronavírus-járvány, amely folytán még az ünnep hetében is a megbetegedések megfékezését szolgáló, az emberek mozgását (és a közös ünneplés különböző formáit) szigorú korlátozásáról folytak a politikai viták, s születtek döntések; a másik - a járvány nyomán elmélyült válság évekkel vetette vissza Európa vezető hatalma gazdasági teljesítményét, s rontotta a költségvetési pozíciókat.

Három évtizeddel az egykori NDK területén újjáalakult tartományoknak a szövetségi köztársasághoz való csatlakozása után érdemes (terjedelmi okokból kétségkívül legfeljebb vázlatosan) visszatekinteni az egyesülési folyamat egyes eredményeire és azokra a kihívásokra, melyek megoldása a 2020 utáni időszakra húzódott.

Mint emlékezetes, az ottani állami vagyonügynökség, azaz a Treuhandanstalt volt az a szervezet, amely meghatározó szerepet játszott az állami tervgazdaság lebontásában és a szociális piacgazdaság kialakításában, a régi kombinátok felszámolásában és egy, a verseny feltételeinek megfelelő vállalati struktúra kialakításában. A német egységesülés folyamatról szóló, szeptember közepén nyilvánosságra hozott éves kiadvány szerint 1990 derekán mintegy 8.500 kelet-németországi üzem került a Treuhand fel-ügyelete alá, s ezek akkor több mint 4 millió munkavállalót foglalkoztattak.

Három év elteltével a keleti tartományokban a foglalkoztatottak száma 9,7 millióról 6,2 millió főre, azaz mintegy egy harmadával csökkent. 1,7 millióan áttelepültek valamelyik régi tartományba, jó félmillióan naponta ingáztak Keletről Nyugatra, a nyíltan vagy burkoltan munkanélküliek száma megközelítette a 3 millió főt, 800 ezren át- vagy továbbképzésben részesültek, s 850 ezren korkedvezménnyel nyugállományba vonultak.

Átalakult a gazdasági szerkezet

A német újraegyesülés gazdasági értelemben a termelési eszközök gyors korszerűsítésével és a kis- középvállalatok széles körének létrehozásával járt. A keleti tartományokban 1990 és 1995 között több mint félmillió jellemzően kisméretű vállalkozás alakult úgy, hogy azok 3,2 millió főnek, az új tartományok munkavállalói több mint felének biztosítottak munkát. Az ezer főre jutó kis- és középvállalkozások száma ma már megfelel a nyugati tartományok azonos mutatójának; igaz, a teljesítőképességük ma még jóval elmarad a régi tartományokra jellemzőtől.

Az átalakulással járó legsúlyosabb kihívásokat leküzdve az új tartományok ipara erőteljes fejlődésnek indult. Az egykori NDK iparosodottsága ugyan ma is elmarad a régi tartományokétól, de magasabb számos európai ország, illetve régió iparosodottságánál. Az átalakulás drámaiságára jellemző, hogy a korábbi NDK feldolgozóipari munkahelyeinek száma az 1990. évi 3,3 millió főről 1995-re 885 ezerre esett vissza. Jó egy évtizedet vett igénybe, mire eljutottak odáig, hogy újra érzékelhető emelkedésnek indult a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma. Az újraegyesülés óta eltelt időszakban a munkanélküliségi ráta 2005-ben volt a legmagasabb: a keleti tartományokban megközelítette a 19, a régiekben pedig a 10 százalékot; s ez 2019-re az új tartományokban (Berlint is beleértve) 6,4, míg a régiekben 4,7 százalékra mérséklődött.

A keleti tartományok felzárkózásában nagy szerepet játszott a vállalkozói szellem és a kutatási-fejlesztési fejlesztési tevékenység erősödése. Ipari központok egész sora jött létre. Ezek közé tartozik a „Silicon Saxony”, Európa vezető és egyben a világ ötödik legnagyobb mikroelektronikai telephelye.

Egy másik, a keleti tartományok gazdaságában kiemelkedő ágazat az autógyártás. Ez idő szerint csaknem 70 ezer főt foglalkoztatnak a keletnémet autóipari klaszterekben, s ma már minden hetedik, Németországban gyártott személyautót az Opel eisenachi, a Volkswagen zwickaui, chemnitzi és drezdai, a BMW és a Porsche lipcsei vagy a Mercedes ludwigsfeldei gyárában állítják elő úgy, hogy ezek tevékenységét a kis- és középvállalatok körébe tartozó beszállítók százai támogatják. A közelmúltban a Berlinhez közeli Grünheidében megkezdődött a Tesla új, európai gyárának építése, amely a tervek szerint évi 500 ezer elektromos meghajtású autóval látja majd el a kontinenst.

Tesla Gigafactory – Berlin
Tesla Gigafactory – Berlin

A különbségek tartósan megmaradnak

A keleti tartományok gazdasága, ezen belül ipara az elmúlt három évtizedben a legkülönfélébb jogcímeken biztosított támogatások ellenére sem közelítette meg a nyugat-európai, ezen belül a nyugatnémet szintet; igaz, a Kelet és Nyugat közötti különbség folyamatosan csökken.

Az egy lakosra jutó bruttó hazai termék (GDP) mennyisége az egykori NDK-ban 1995-ben a régi tartományok átlagának 58, (Berlinnel együtt 66) százalékánál tartott, s ez 2019-re is csak 69, (illetve Berlint hozzászámolva 75) százalékra emelkedett. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt fél évtizedben gyakorlatilag megállt a keleti tartományok felzárkózási folyamata: 2015 és 2018 között, négy év alatt nem fordult elő, hogy – az újraegyesült Berlin gazdasági teljesítményét figyelmen kívül – az öt keleti tartomány növekedési dinamikája elérte volna a régi tartományokét.

A régi tartományokhoz hasonlóan, (ahol a két tartományi ranggal rendelkező hanzaváros, azaz Hamburg és Bréma mellett Bajorországban és Baden-Württembergben a legmagasabb az egy lakosra jutó GDP), a keleti tartományok között is vannak fejlettségbeli különbségek, bár ezek mértéke jóval elmarad a „gazdag régi” és a „szegény régi” tartományok esetenként igen markáns, (példának okáért Bajorország és Schleswig-Holstein között meglévő mintegy 40 százalékpontos) különbségtől.

Az új tartományok sorában a legkedvezőbb mutatóval rendelkező Szászország és a sor legalján elhelyezkedő Szász-Anhalt egy lakosra jutó GDP-je között a különbség az elmúlt évben alig 9 százalékpont volt; miközben Bajorország 48,3 ezer eurós teljesítménye a szászországinak ma is több mint másfélszerese.

Az egy munkaórára jutó GDP, (azaz a termelékenység) a keleti tartományokban a nyugati színvonal 64, (Berlinnel együtt 69 százalékánál) tartott, ez 2005-re 68, 2010-re 70, 2019-re pedig 77, (Berlinnel együtt 81) százalékra emelkedett. A magánháztartások egy főre jutó jövedelme ugyanakkor 2000-ben a régi tartományok átlagának 79, (Berlinnel együtt 82), 2005-ben 80, 2010-ben 83, 2015-ben 84, 2018-ban pedig 85, (Berlinnel együtt 86) százalékát tett ki.

A két adatsort összehasonlítva a keleti tartományokban az egy lakosra jutó jövedelem és az egy munkaórára jutó termelékenység különbsége (a berlini adatokat figyelmen kívül hagyva) két évtizeddel ezelőtt 15 százalékpont volt, ami 2010-re 13, az évtized végéhez közeledve pedig 10 százalékpont alá mérséklődött. Az nyilvánvaló, hogy a keleti tartományoknak a régiekhez történő felzárkózása az elkövetkező időszakban folyamatosan lassulni fog, s a belátható időn belül aligha várható, hogy a keleti tartományok magánháztartásainak jövedelmei, de különösen a termelékenység megközelítse a nyugati tartományok átlagát.

Ami - többek között - az alacsonyabb hozzáadott értéket képviselő elő-gyártmányoknak előállítása a volt NDK területén tartásával magyarázható. A régi tartományok nagyvállalatai – bár számos új üzemet hoztak létre a keleti tartományokban -, a cégeik központját jellemzően a korábbi telephelyeken tartották, így viszont a keleti tartományokban létrehozott telephelyeknek jóval kisebb a mozgástere akár az innovációban, akár pedig az új piacokra történő kilépésben.

Így azután - számos egyéb mutató mellett - a két országrésznek a világgazdaságra való nyitottságában is nagyok a különbségek, bár az exportnak a feldolgozóipar teljes forgalmában elért részaránya az elmúlt másfél évtizedben valamennyi tartományban emelkedett. Az exportkvóta a nyugati tartományokban 2005-ben 42,5, 2010-ben 46,3, 2015-ben 49,1, 2019-ben pedig 50,5 százalék volt, miközben a keleti tartományokban 2005-ben csupán 27,6, 2010-ben 32,0, 2015-ben 35,8, 2019-ben pedig 37,0 százaléknál tartott. Így viszont a nagy világválságokat – ez leginkább 2009-ben volt így - az alacsonyabb exportkvótával rendelkező keleti tartományok gazdasága kevésbé érezte meg, mint ahogy azokat a régi tartományok vállalatai megszenvedik.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés