hirdetés
hirdetés

Hétmilliárd forintból fejleszt a Leier Hungária Kft.

Az osztrák Leier építőipari cégcsoport magyarországi leányvállalata, a Leier Hungária Kft. 7 milliárd forintos beruházást hajt végre hat építőanyag-gyártó üzemében, a 101 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 1,28 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

hirdetés

Kitért arra is, hogy a Leier 1120 embernek ad munkát, és évente 2000 építőmérnök és építészmérnök számára szervez olyan képzéseket és tanfolyamokat, amelyek nyomán az építőipari szakemberek a legújabb építőipari technológiákkal ismerkedhetnek meg.

Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője elmondta: a beruházás a cég kilenc magyarországi telephelyéből hatot érint, és világszínvonalú technológiai és logisztikai fejlesztéseket eredményez. A Jánossomorján, Mátraderecskén, Hajdúszoboszlón, Devecserben, Pécsett, valamint Győrben található üzemek közül ismertetése szerint a legnagyobb fejlesztés a jánossomorjai üzemben lesz, ahol előregyártott fal- és födémelemeket, valamint egy sor olyan betonelemet gyártanak, amelyeket az építkezésre kiszállítva könnyen be lehet építeni. Ezekkel az elemekkel hatékonyan kiválthatók a mostanra elavulttá vált lassú és munkaerőigényes helyszíni építési technikák. Az új típusú Leier-építőelemekről folyamatosan képzéseket tartanak a tervezők, a kivitelezők és a diákok számára – tette hozzá.

A tájékoztatón részt vett a cégalapító Michael Leier unokája, Matthias Ebner is, aki hangsúlyozta: a cégcsoport nem években, hanem generációkban gondolkodik.

A Leier cégcsoport hét magyarországi betonüzemével és két téglagyárával a magyar szerkezeti építőanyag-gyártás meghatározó szereplője, az elmúlt tíz évben több mint 30 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra. A Leier Hungária Kft. 2016-ban 25,5 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 3,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el. A cégcsoport 40 üzemet és telephelyet irányít hét országban – Ausztriában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és Ukrajnában –, a foglalkoztatottak száma a szezonális csúcsidőszakokban meghaladja a kétezret.

(forrás: MTI/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés