hirdetés
hirdetés

Ipartámogatási stratégiák Európában

Eltérő körülmények, különböző koncepciók

Az ipartámogatás Európa-szerte egy komplex, ugyanakkor érzékeny téma. A főszabály szerint az unió ellenzi az ipartámogatásokat, hiszen ha egy-egy tagállam saját hatáskörben támogat egy iparágat, az inkorrekt versenyelőnyt jelent az unión belül az adott ország adott szektorának más tagországokkal szemben. Szervezeti szinten az Európai Bizottság feladata, hogy esetről esetre ellenőrizze az ilyen támogatásokat, csak azokat engedélyezve, amelyek a szélesebb értelemben vett közjó érdekében állnak. 

hirdetés

Az átláthatóság jegyében a bizottság weboldalán elérhető az a négy alapvető kérdés, amelyet mérlegelve a szervezet meghozza a döntését egy-egy konkrét esetben.

Történt állami szintű támogatás? Nem minden esetben egyértelmű, hogy állami támogatásról van szó, hiszen annak rengeteg közvetlen és kevésbé közvetlen formája van. Lehet szó konkrét anyagi transzferről, adókedvezményről, adó-visszatérítésről, garanciavállalásról, ingyenes vagy kedvezményes árú szolgáltatás nyújtásáról. Minden esetben mérlegelni kell, hogy az adott megoldás kimeríti-e az állami támogatás fogalmát.

Esélyes, hogy a támogatás befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet? A támogatások ellenzése mögött alapvetően a tagállamok közötti verseny torzulásának megelőzése áll, ezért értelemszerűen ennek esélye lényeges mérlegelési szempont a döntéshozatalban.

Szelektív a támogatás? Egy konkrét cégnek vagy iparágnak jelent előnyt a támogatás? Az általános támogatás vagy szabályozás, mint például a munkához kötődő törvények megváltoztatása nem okoz problémát, hiszen az jelenleg tagállami hatáskör. Sok esetben azonban ilyen jellegű intézkedések mögé bújtatva egy-egy tagállam egy-egy, számára stratégiailag fontos céget akar támogatni, amit viszont már meg kell a bizottságnak akadályoznia.

Forrás: 123.rf
Forrás: 123.rf

Torzul a támogatás révén a verseny, vagy fennáll a veszélye, hogy torzulni fog a jövőben? Az unió nem önmagáért, hanem annak piactorzító hatása miatt ellenzi a támogatásokat, így evidens, hogy vizsgálni kell, van-e ilyen esetben hasonló kockázat.

A főszabály szerint a tagállamoknak minden tervezett támogatást előre be kell jelenteniük, így a bizottságnak annak megítélése előtt lehetősége van a döntéshozatalra. Amennyiben ez nem történik meg, egy formális nyomozás kezdődik, amelynek keretében a bizottság felszólíthatja az adott tagállamot a jogtalan támogatás visszavonására, és az azáltal okozott károk helyrehozatalára.

Hogyan lett az iparpolitika uniós szintű kérdés?

Az Európai Unió ipartámogatásokkal kapcsolatos markáns véleményformáló szerepe és jogköre még az unió történetét tekintve is egy viszonylag új dolog. A szupranacionális szervezet közvetlen elődjének tekintett Európai Gazdasági Közösség (EGK) és Európai Atomenergia Közösség (EURATOM) semmilyen formában nem foglalkozott a kérdéskörrel, az iparpolitikát célok és eszközök szintjén is tagállami hatáskörben képzelte el.

A közösségi iparpolitika elképzelése mintegy húsz évvel később, a hetvenes években nyert teret. Az európai acélipar racionalizálását jelentő Davignon-tervet sokan tekintik afféle korai közösségi ipari válságkezelésnek, azonban átfogó iparpolitikai előrelépést leginkább az 1992-ben életbe lépett maastrichti szerződés jelentett, amely ugyan konkrét szakpolitikai javaslatok nélkül, mégis rendelkezett a közös iparpolitikáról, mint a hosszú távú versenyképesség egyik alapvetően szükséges eleméről.

A két kétezres években lezajlott tagbővítési hullám ösztönözte arra az uniót, hogy belássa: a fokozódó globalizáció és az Egyesült Államokkal szemben történő növekvő lemaradás ellensúlyozásához elengedhetetlenül szükséges a közös iparpolitika, amely az Európa 2020 stratégiai programnak alapvető és fontos eleme.

Eltérő stratégiák: tagállami iparpolitikák

Két alapvető csoportra szokták osztani az iparral kapcsolatos szakpolitikákat: horizontális és szektoriális támogatásokra. A horizontális kifejezés azokat a döntéseket foglalja magában, melyek a teljes piacra hatással vannak, így például ilyen a kutatási környezet, a hosszú távú piaci környezet, vagy éppen a cégalapítás szabályozása. A szektoriális, vagy sokaknál szelektív szakpolitikák azok, amelyek egy kimondott szektor felé irányulnak: ilyenek például az ipari kutatás-fejlesztést támogató programok, vagy éppen az agrártámogatások rendszere. Egy harmadik, jellemzően ideiglenes csoport a célalapú támogatás, amikor valamilyen konkrét cél megvalósítása érdekében teremt olyan környezetet az állam, amelyet felhasználva a piaci szereplők meg tudják valósítani a megálmodott fejlesztéseket. Utóbbi kategóriára talán a legjobb példa a fenntarthatóságot figyelembe vevő átalakulást motiváló irányzatok.

Az unióban új jövevénynek számító közép- és kelet-európai országok, névlegesen Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia példái jól mutatják az eltérő iparpolitikai megközelítéseket, hiszen a kiindulópont hasonló volt. Mindegyik ország alapvetően versenyképtelen, centralizált és kevéssé hatékony iparral rendelkezett a keleti blokk összeomlásakor, ami elsősorban nem a versengő piacokra, hanem a KGST bélelt piacaira termelt.

Forrás: 123.rf
Forrás: 123.rf

Példának okáért Csehország jellemzően támogatásorientált iparpolitikát folytatott, közvetlenül állami módon támogatva az ipar jelentősebb szereplőit a rendszerváltás után, míg Lengyelország a klasszikusabb iskolát követve alig-alig avatkozott be a piaci folyamatokba, hagyva így megerősödni a versenyképes és elhalni a kevésbé versenyképes üzemeket és vállalatokat. Ennek mentén jól ki is rajzolódik a két alapvető hozzáállás: a beavatkozó és a megengedő. Magyarország elsősorban a külföldi tőke bevonzására koncentrált, építve a rendszerváltás előtti ipar infrastrukturális és tudásbeli örökségére. Gyakori stratégia az új tagországokban, hogy a fenntartható fejlődést támogatni célzó intézkedések álcája mögé bújtatják ipartámogatási szándékaikat, így célorientált fejlesztésnek álcázzák a klasszikus, szelektív iparpolitikát.

A régi tagországokban sok esetben máshogy működik az iparpolitika és az ipartámogatás, mint az újakban. Az Egyesült Királyságban a kormány meghatározott egy viszonylag szűk számú stratégiai iparágat, amelyek jellemzően nagy érték-hozzáadású tevékenységet folytatnak, és ezáltal nagy mennyiségben alkalmaznak professzionális, felsőfokú végzettségű munkaerőt. Ezek közé tartozik példának okáért a fejlett gyártószektor, mint a repülőgépipar, vagy az élettudományokhoz kötődő eszközök előállítása.

Biztonsági játék

Két megfontolás áll ezen döntés mögött: egyrészt ezek azok az iparágak, melyek különösen érzékenyek az emberi és fizikai infrastruktúrára, az Egyesült Királyság hagyományosan fejlett ipara és világszinten is kiemelkedő oktatási rendszere pedig megteremti azokat az alapokat, amelyekre lehet építkezni. Másrészt üzleti megfontolásból úgy gondolják, az ezekbe a szektorokba fektetett pénz térül meg a leginkább. Sokan ezt úgy látják, hogy az állam pont azokat a szektorokat támogatja, melyeknek a legkevésbé van szükségük támogatásra, a döntés mögött viszont inkább egyfajta biztonsági játék figyelhető meg. Ezek az iparágak már bizonyítottak, így garantált, hogy a befektetett pénz hasznos helyre megy, és jó eséllyel megtérül.

A Brexit referendum és az ezt követő politikai irányváltás valamelyest módosította ezt a hosszabb távra megalkotott, és részben implementált koncepciót. A változás elsősorban radikalizációként fogalmazható meg, még inkább a már kiemelkedő szektorokat kívánja támogatni, immár az európai helyett a globális perspektívát tartva szem előtt. Ugyanakkor, legalábbis a tervek szintjén, az új elképzelések között megjelenik a célalapú, tágabb értelemben vett társadalmi kontextust figyelembe vevő gondolkodásmód, amely például adókedvezményekkel kívánja visszacsábítani a leszakadó területekre az ipari kapacitásokat. Érdemes hozzátenni, hogy hasonló elképzelés korábban is létezett, elsősorban az északi területek fejlesztését tartva szem előtt, de az még egy másik elképzelés mentén, elsősorban infrastruktúra-fejlesztés révén kívánta elérni a célját, nem pedig konkrét adókedvezményekkel és támogatásokkal. Összességében látható, hogy a stratégia megkísérel előnyt kovácsolni a Brexitből, ismét elkezdve olyan támogatási formákat alkalmazni, melyeket az EU inkább elkerülendőnek tart.

Senki sem tudja előre, hogy az aktívabb és nyíltabb ipartámogatás, amelyet az unió elhagyása lehetővé tesz az Egyesült Királyságnak, az erősen megváltozott, globalizált gazdasági környezetben mennyire fog működni, az azonban biztos, hogy a közeljövő eseményei új elemzési kategóriákat, elgondolásokat és támogatási formákat generálnak majd.

Kiss András
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[205192] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés