hirdetés
hirdetés

Elektromobilitás Németországban

Elérik az egymilliót

A töltőpontok arányát tekintve Európa vezető gazdasági hatalma a mezőny második felében keresendő.

hirdetés

Mire e sorok az olvasó számítógépének képernyőjére kerülnek, valósággá válhat a Peter Altmaier (CDU) szövetségi gazdasági és energetikai miniszter által kilátásba helyezett ígéret, miszerint a Németországban forgalomba hozott elektromos meghajtású autók száma eléri az egymilliót. Az elektromobilitás terjedésének „apró szépséghibája“, hogy ezt a szép kerek számot a gazdasági kormányzat eredeti ígéretéhez képest féléves késéssel sikerült elérni.

A folyamat felgyorsulásához nagyban hozzájárult az értéktöbblet-adó 2020 második felévre szóló 3 százalékpontos mérséklése és az elektromos autók vásárlását ösztönző állami támogatás növelése: a 2021 első felében erre a célra kifizetett vásárlási prémium összege elérte az 1,25 milliárd eurót, ami több, mint amennyit 2020-ban az egész év folyamán e célra fordítottak. A támogatott járművek mintegy fele tisztán elektromos meghajtású jármű, a másik fele pedig ún. plug-in hibrid. A környezeti bónusz 2016 nyári bevezetése óta összesen több mint 530 ezer jármű megvásárlását támogatta az állam és arra mintegy 2,1 milliárd eurót biztosított.

Emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány nyomán bevezetett gazdaságélénkítő program részeként az elektromos autók térnyerését szolgáló támogatást a kormányzat jelentősen megemelte. A nettó 40 ezer eurónál alacsonyabb listaárú tisztán elektromos meghajtású autók esetében a maximális támogatás 9, a hibrid autók esetében 6,75 ezer euróra emelkedett. „A prémium sok embernek segített abban, hogy az elektromos meghajtású autók mellett döntsenek“, fogalmazott Altmaier egy, a napokban a Tagesspiegel berlini kiadású országos napilapnak adott interjúban.

Elektromos autóból Németországban elérik az egymilliós kibocsátási darabszámot. A képen: Peter Altmaier (CDU) szövetségi gazdasági és energetikai miniszter  (Foto: Jens Kalene/dpa)
Elektromos autóból Németországban elérik az egymilliós kibocsátási darabszámot. A képen: Peter Altmaier (CDU) szövetségi gazdasági és energetikai miniszter (Foto: Jens Kalene/dpa)

Aki meg van győződve arról, hogy akár meg is haladható az a némi nagyvonalúsággal 7 és 10 millió közé becsült kibocsátási darabszám, amit 2030-ig kellene elérni. „A Szövetségi Alkotmánybíróság döntése alapján jelentősen szigorítottuk az éghajlati célkitűzéseinket és már 2045-ben klímasemlegesen akarunk élni és működni”, mondta a miniszter; megjegyezve, hogy ez az elektromos meghajtású autók terjedésének gyors növekedését fogja eredményezni, amihez a támogatási program 2025-ig történt meghosszabbítása is nagyban hozzá fog járulni.

„A következő lépés a használt elektromos járművek piacának létrehozása lesz”, mondta a miniszter; tekintettel arra, hogy ma még nem minden polgár engedheti meg magának új jármű megvásárlását, s ez természetesen nem csak a belső égésű motorral működő, hanem az elektromos meghajtású autókra is igaz. Az elektromos autók iránti kereslet élénküléséhez – a már említett állami ösztönzésen túlmenően – hozzájárul az elsősorban a Tesla által végzett innováció – az a gyár, amely Berlin közelében egy új, elsősorban az európai piacot ellátó üzem építésébe kezdett, s ami a versenytárs Volkswagennél és az Audinál folytatott innovációs tevékenységnek is új lendületet kölcsönzött.

A töltőállomások létesítése is felgyorsult. A közlekedési minisztérium adatai szerint a szövetségi köztársaságban ez idő szerint 37,7 ezer normál töltőpont és 6,4 ezer gyorstöltő működik; mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy ezek 85 százaléka magánterületen, azaz munkahelyeken és magán háztartásokhoz kötődően található.

Altmaier igazolva látja a szövetségi kormány azon, 2018-ban hozott döntését, amely alapján támogatni kezdték az akkumulátorok németországi gyártását. Az akkumulátor – mivel egy-egy elektromos meghajtású autó értékének az egy harmadát teszi ki – a jármű legnagyobb hozzáadott értéket képviselő alkotóeleme. „Ezért fontos, hogy a legmodernebb és fenntarthatóbb akkumulátorokat építsék Németországban és Európában" - mondta Altmaier, aki szerint ezzel a szövetségi köztársaságban az évtized végéig 20 ezer új munkahely fog létrejönni.

 A töltőhelyek száma tekintetében Németország az európai átlag alatt áll

A Német Autóipari Szövetség (VDA) által június utolsó napjaiban nyilvánosságra hozott, az Európai Unióra, továbbá az Egyesült Királyságra, Svájcra és Izlandra kiterjedő felmérés azt mutatja: az elektromobilitással kapcsolatos célkitűzésekhez képest ma még rendkívül lassú a töltési infrastruktúrának a kereslet emelkedésével lépést tartó bővítése. Európában ez idő szerint minden 887 autóra jut egy töltési pont, de az egyes országok ellátottságában markáns különbségek tapasztalhatók.

A forgalomban lévő összes autó és a nyilvános töltési pontok számát egybe vetve az első helyet Hollandia foglalja el – a 2021 első negyedévi adatok szerint - a legalacsonyabb, 109 autó/töltési pont mutatóval, (azaz 8,9 millió autóhoz 82,3 ezer töltési pont tartozik). A második helyet Norvégia foglalja el töltési pontonként 147 autóval, (azaz 2,8 millió autóhoz 19,1 ezer töltési pont tartozik); a harmadik helyezett pedig Svédország, töltési pontonként 353 autóval, (azaz 4,9 millió autóhoz 13,9 ezer töltőponttal).

A töltőponttal való ellátottságot tekintve a negyedik helytől lefelé – az európai átlagnál kedvezőbb mutatóval - Luxemburg, Belgium, Izland, Svájc, Ausztria, Franciaország, Dánia a sorrend, míg az európai átlagtól rosszabb mutatót elért országok sorában az európai átlaghoz legkedvezőbb helyzetben - 951 db/töltőpont mutatóval - Finnország van.

Töltési pontonként 1.014 autóval Németország továbbra is az európai átlag alatt van, s az országok sorrendjében csak a 12. helyet foglalja el, megelőzve az Egyesült Királyságot, Szlovéniát, Portugáliát, Írországot és a 17. helyen álló Magyarországot, ahol 3,8 millió autóhoz 2,1 ezer töltőpont tartozik és az egy töltőpontra jutó 1.813 autó az európai átlag kétszerese. Hazánk szomszédai közül Szlovákia a 18., Horvátország a 20., Románia pedig – többek között a 21. helyezett Olaszország, a 25. Csehország, a 26. Lengyelország és a 27. Bulgária mögött, a sereghajtó Görögországot megelőzve - a 30. helyet foglalja el.

Az európai töltési infrastruktúra kiépítése a klimasemlegesség elérésének feltétele

Hildegard Müller, a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnöke szerint „jelenleg nincs európai szintű töltési infrastruktúra, sajnos az egész országra való kiterjedés még nagyon távol van. Ha viszont az Európai Bizottság az elektromos autók forgalomba hozatalának kizárólagosságát fontolgatja, akkor Európa egészére kiterjedő töltési hálózatról kell gondoskodni. Ennek érdekében az Európai Bizottságnak minden ország számára kötelező érvényű bővítési célokat kell meghatároznia. Ebbe tartoznak az otthoni, a munkahelyi, a kiskereskedelmi és a közutakon kialakítandó töltési pontok, melyek mindegyikét zöldárammal kell ellátni. Ha sem elegendő töltési pont, sem elegendő zöld energia nem áll rendelkezésre, akkor a klímasemlegességre történő áttérés sem fog sikerülni. Egy, az Európai Bizottság által kidolgozott hibás terv Európa sok országában sok munkahelybe kerülne, s jelentősen korlátozná az állampolgárok mobilitásának szabadságát”, figyelmeztetett a VDA elnöke.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés