hirdetés
hirdetés

Amerikából ki, Magyarországra be

A kínai kormányhoz kötődő kapcsolatai miatti amerikai félelmek, és az ebből fakadó sorozatos kudarcok után a Huawei nem próbálkozik többet az Egyesült Államok telekommunikációs szolgáltatói piacán.

hirdetés

A lépés kedvezően befolyásolja majd a kínai-amerikai kapcsolatokat, s a kölcsönös bizalom erősödését hozhatja – idézi a kínai 163.com internetes újság Zsen Cseng-fejt, a vállalat alapító-vezérigazgatóját. A régiós központjául Magyarországot választó Huawei csupán a telekommunikációs szolgáltatói ágazatról mondott le az amerikai piacon, mobilkészülékeit továbbra is árusítja majd ott. A telekommunikációs berendezésekkel ellentétben a telefonok egyértelműen nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot, hiszen azokat amerikai szoftverrel látták el – fűzte hozzá Zsen.

A Huawei megpróbáltatásai 2011-ben kezdődtek az Egyesült Államokban. A világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártóját később, tavaly októberben az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította. Az amerikai döntéshozók annak ellenére tették mindezt, hogy – mint utóbb kiderült – semmilyen konkrét kémtevékenységre utaló bizonyítékot nem tudtak felmutatni, csupán a felszerelések biztonsági védelme bizonyult sérülékenynek.

A Huawei megpróbáltatásai 2011-ben kezdődtek az Egyesült Államokban
A Huawei megpróbáltatásai 2011-ben kezdődtek az Egyesült Államokban

A cég a kongresszusi határozat nyilvánosságra hozatala után gyakorlatilag minden üzleti lehetőségtől elesett az Egyesült Államok piacán, s nemzetközi színtéren is heves kereszttűzbe került: Kanadában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is vizsgálták. Ausztráliában szintén kizárták a céget a nemzeti szélessávú rendszer kiépítésére kiírt pályázatból. Az amerikai veszteséget a vállalat kínai sajtóértesülések szerint az európai piacon igyekszik ellensúlyozni.

A China Daily napilap egy szeptemberi cikke szerint a Huawei a következő öt évben mintegy öt és félezer új munkahelyet szándékozik létrehozni a vén kontinensen. Az ott jelenleg mintegy 7 500 munkavállalót foglalkoztató Huawei európai telekommunikációs cégekkel kívánja szélesíteni kapcsolatát, emellett vállalati ügyfeleknek nyújtana információtechnológiai megoldásokat – írta a China Daily vállalati forrásokra hivatkozva.

Biatorbágyon átadják a Huawei Technologies regionális logisztikai központját
Elkészült a Huawei Technologies regionális logisztikai központjának bővítése Biatorbágyon, a beruházást ma Orbán Viktor miniszterelnök és Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság nagykövete adja át.
 
A Huawei Technologies Hungary szeptember elején jelentette be, hogy közel 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon. A bejelentés szerint a Huawei több összeszerelő és logisztikai üzemet, csarnokot magában foglaló magyarországi európai ellátóközpontjának teljes szállítási és raktározási tevékenysége Biatorbágyra kerül át. 
 
A kínai távközlési cég ekkor jelentette be azt is, hogy termelését is növeli Magyarországon, és az eddigi, jórészt vezeték nélküli távközlési hálózatokhoz szükséges berendezéseken kívül megindul Magyarországon 2015-ig szinte valamennyi, a Huawei portfóliójában szereplő - vezetékes, mobil, optikai, adatforgalmi és egyéb más - távközlési berendezés összeszerelése. A termelésbővítés keretében a Huawei által közvetlenül és közvetve Magyarországon foglalkoztatottak száma a tervek szerint az eddigi másfél ezer duplájára fog emelkedni. A Huawei Technologies Co. kínai multinacionális mobil és távközlési hálózati berendezéseket gyártó vállalat a világ 150 országában 150 ezer embert foglalkoztat. Ügyfelei között van a világ ötven vezető távközlési szolgáltatójából 45, így termékeivel és berendezéseivel a világ lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül vagy közvetve. 
 
A Huawei Technologies Hungary 2005 óta működteti Magyarországon európai ellátó központját, amely a budapesti központ irányítása alatt a pécsi és komáromi összeszerelő üzemet és a biatorbágyi logisztikai központot foglalja magában.
(forrás: MTI)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés