hirdetés
hirdetés

Szakkiállítás – Metav 2014

A tízperces város

Ha frappáns jellemzést akarnánk adni Düsseldorfról, adódik a tízperces város titulus: ilyen távolságra vannak egymástól a legfontosabb helyszínek, a repülőtér, a főpályaudvar, a belváros, a Rajna-part, valamint a Metav szakvásároknak is helyet adó vásárközpont. Itt rendezik meg 2014. március 11. és 15. között a következő nemzetközi gyártástechnológiai seregszemlét.

hirdetés

December elejéig 23 országból 450 kiállító jelezte részvételi szándékát a Metav 2014-en, 27 ezer négyzetméter kiállítási területet lefoglalva a Düsseldorfi Vásárközpont öt csarnokában. A szervezők várakozása szerint ez utóbbi adat hamar eléri majd a 30 ezer négyzetmétert – adott tömör áttekintést az előkészületek aktuális állásáról a közelmúltban a vásár városában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Wilfried Schäfer, a VDW ügyvezetője.

A szakember kiemelte a több mint 20 éves múltra visszatekintő Metav elsőrendű helyszínválasztását: Németországgal és a szomszédos országokkal Európa egyik legnagyobb horderejű gazdasági térségét célozza meg. Észak-Rajna-Vesztfália tartomány és a Benelux államok önmagában is hatalmas potenciált kínálnak a kiállítóknak. A szerszámgépek felhasználói közül több mint 11 ezer található a szakvásár közvetlen vonzáskörzetében.

Legutóbb több mint 40 ezren látogatták meg
Legutóbb több mint 40 ezren látogatták meg

Az európai gazdasági környezet meghatározó a rendezvény sikere szempontjából. A 2013-as esztendő átmeneti, stagnáló évnek tekinthető, de 2014-re a gazdaságkutatók ismét nagyobb lendületre számítanak a bruttó hazai össztermék, az ipari termelés és a beruházások tekintetében. A szerszámgépipar fontos európai felvevőpiacainak beruházásai az előrejelzések szerint ismét emelkednek, mégpedig 6,2 százalékkal.

Nagyban utaznak

Ha a Metav által érintett szélsőségekből való válogatás a cél, akkor a sajtóesemény rendezőinek kézenfekvő választása volt, hogy a legkorszerűbb és egyben a rendkívüli méretekre összpontosító gyártástechnológia gyakorlatát a Siemens turbinagyárában, a Ruhr menti Mülheimben szemléltessék a sajtó munkatársainak. Az energiaszektor üzletágba tartozó, energiatermelő berendezések, ezen belül is elsősorban méretes gőzturbinák fejlesztésére és gyártására szakosodott üzem a világ gigawattos erőműibe gyárt évente 60-80, akár közel 2000 MW teljesítményű turbinát.

A sokszor 600 tonna tömegű, 6-7 méter házátmérőjű, 15-17 méter hosszúságú, készre szerelt és tesztelt egységeket közvetlenül a gyártócsarnokból rakják rendkívüli teherbírású daruk az üzemi kikötőbe érkező hajókra, amelyek a Ruhron, majd a Rajnán szállítják Rotterdamba. Innen tengeri úton jutnak el a csúcsminőségű termékek a világ összes kontinensére.

Magyar lapátokkal szerelik

Az előrejelzések szerint – bár az atomerőművek jelentősége a következő évtizedekben csökkenni fog a villamos áram-ellátásban – a fosszilis energiahordozókra épülő energiaellátás megtartja jelentőségét, az alternatív forrásokra építőé pedig jelentősen növekedni fog.

E két területre összepontosít a Siemens energiatermelő üzletága is, amikor a mülheimi üzemben a környezet- és az egészségvédelmet, valamint a biztonságot messzemenően szem előtt tartva sikerrel fejlesztenek akár 60 százalék feletti hatékonyságú, eközben az eddigieknél lényegesen kevesebb szén-dioxdid-kibocsátású gőzturbinákat. A turbinatengely és a ház megmunkálásában teremnyi méretű, de akár századmilliméteres tartományban dolgozó maró-, eszterga- és fúrógépeket alkalmaznak. A kiváló minőséghez a magyarországi Siemens csoportba tartozó budapesti Késmárk utcai üzemben gyártott turbinalapátok is hozzájárulnak – mondta el Werner-Holger Heine, a gőzturbinák gyártósori vezetője.

A kísérőrendezvények a hiperekre összpontosítanak

A jövő évi Metav idején megrendezésre kerülő különbemutatóknak mindegyike külön is említést érdemel. Az olyan események, mint a VDW biztonságtechnikával először foglalkozó technológia napja, a befogástechnikai első vagy a jövő forgácsolástechnikájával foglalkozó második fórum, a Dortmundi Egyetem köszörülési szemináriuma, a gyártás közbeni minőségirányítás, amely Quality Road elnevezéssel először szerepel a Metav kínálatában, a második alkalommal programra tűzött, a kompozitok megmunkálásával foglalkozó CompositesWorld Area, a középiskolásokat megszólító gépgyártási különbemutató vagy Észak-Rajna-Vesztfália tartomány bemutatkozása mind napjaink kiemelten kezelendő témáira fókuszálnak.

A korszerű gyártástechnológia valamennyi területét átfogja
A korszerű gyártástechnológia valamennyi területét átfogja

De az igazi szenzációt mégsem ezek a területek szolgáltatják, hanem azok, amelyek különös hangsúllyal vesznek részt a 2014-es Metavon: az additív gyártás (más néven generatív eljárások vagy 3D-s nyomtatás) az először a programba vett Rapid.Tech különbemutatóval, illetve szorosan kapcsolódva hozzá ennek orvosi termékek előállításában való felhasználása, amelyet a Metavok történetében második Meetal meets medical különbemutató ölel fel.

Erfurt Düsseldorfba látogat

A 3D-s nyomtatás alapjában nem jelent újdonságot, hiszen gyors prototípusgyártásban való alkalmazása közel másfél évtizedes múltra tekint vissza. Sokkal időszerűbben a további fejlődési lépcsők: a közvetlen szerszámozás és a direkt (sorozat)gyártás profitálása a generatív eljárásokból és berendezéseiből. A Gartner információtechnológiai kutató és tanácsadó által 2012-ben kiadott „szenzációgörbén” a legnagyobb várakozásokkal övezett technológiák között már a csúcson szerepelt a 3D-s nyomtatás, az idei év azonban ennél is nagyobb figyelmet felkeltő eredményt hozott.

2013-ban először vált ketté a 3D-s nyomtatás területe a már viszonylag elterjed ipari alkalmazásokra és a legújabb szenzációt jelentő otthoni felhasználásra. Ezért is megalapozott a döntés, miszerint az Erfurti Vásár több mint tízéves rendezvénye, a gyors technológiákkal foglalkozó Rapid.Tech, valamint ennek fogyasztói vetületével foglalkozó új Fab.Con 3.D jövőre egy különbemutatóval Düsseldorfba látogat – tudtuk meg Wieland Kniffkától, a Messe Erfurt GmbH ügyvezetője. A szakember a 3D-s nyomtatás legfontosabb orvostechnikai területi között az egyedi fogpótlásokat, valamint a betegspecifikus (csont)protéziseket, implantátumokat és sebészeti műszereket emelte ki.

Méri a beruházási hajlandóságot
A Metav 1980 óta kétévente mutatja be az átfogó gyártástechnológiai folyamatok gépeit, gyártási rendszereit és megoldásait, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat. A kiemelt kínálati csoportok közé tartoznak a forgácsoló és alakító szerszámgépek, a gyártórendszerek, a precíziós szerszámok, az automatizált anyagmozgatás, a számítógépes technológia, az ipari elektronika és a kiegészítő termékek.
 
A seregszemle rendezője a Német Szerszámgépgyártók Szövetsége (VDW), együttműködésben a Messe Düsseldorf vásártársasággal és a Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége (VDMA) precíziós szerszámok tagozatával.
 
A megelőző Metavon 2012-ben 26 ország mintegy 700 kiállítója mutatta be újdonságait 36 ezer négyzetméternyi kiállítási területen. A kiállítók közel 30 százaléka Németországon kívülről érkezett. Az adott év első nagyszabású szakirányú rendezvényeként a Metav fontos indikátora a következő időszak beruházási hajlandóságának. 
Virágh Judit
a szerző cikkei

hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[142586] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés