hirdetés
hirdetés

Elektromos repülő

A környezetbarátabb repülésért

A Rolls-Royce felvásárolta a Siemens korábban eAircraft részlegeként ismert elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát. Ezzel a lépéssel a Rolls-Royce magyarországi leányvállalatot hozott létre, ahol a Siemenstől átvett több mint 100 mérnök dolgozik majd. 

hirdetés

A Siemens szerint a repülőgépek számára elektromos és hibrid hajtásrendszereket fejlesztő területe jobb növekedési lehetőségekhez jut majd az új, a repülőiparban működő tulajdonos révén. Paul Stein, a Rolls-Royce műszaki igazgatója elmondta: „A most felvásárolt technológiai portfólió és készségek kiegészítik a jelenlegi elektromos fejlesztéseinket, amelyek magukban foglalják a mikrogrideket és a vonatokhoz fejlesztett hibrid és elektromos rendszereket, valamint repülőipari megoldásainkat. A villamosítás csak egyike azon törekvéseinknek, amelyekkel a repülést fenntarthatóbbá tesszük. Továbbra is azon dolgozunk, hogy növeljük gázturbináink üzemanyag-hatékonyságát, magasabb szintre emeljük a repülőgép és a hajtómű közötti integrációt és előmozdítsuk a fenntartható üzemanyagok fejlesztését.” A Siemens korábbi magyarországi és német üzletága mintegy 180 szakembert foglalkoztat, akik a teljesen elektromos és a hibrid megoldások széles skáláját fejlesztik a repülőipar számára. Ők továbbra is a jelenlegi helyszíneken folytatják a munkát.

A nemzetközi Siemens csapatot a Rolls-Royce már jól ismeri, hiszen korábban együtt dolgoztak az e-Fan X demonstrációs programon, amely már jelentős lépéseket tett a repülés fokozott villamosítása felé. A Rolls-Royce sikeres szárazföldi teszteket végzett egy hibrid hajtásrendszeren, amely számos kisebb platformon alkalmazható, ideértve az eVTOL járműveket (hibrid-elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes légi járművek), a kereskedelmi közforgalmú repülőgépeket és a hibrid helikoptereket. Ezek a tesztek a világ egyik legátfogóbb hibridrepülőgép-hajtómű fejlesztési és integrációs programjának részét képezik, előkészítve az utat a 2021-es kísérleti tesztrepülésekhez.

Az Accel kezdeményezés részeként pedig kifejlesztenek egy teljesen elektromos demonstrációs repülőgépet is, amellyel megkísérlik megdönteni a teljesen elektromos repülés sebességének világrekordját. A megállapodás a Rolls-Royce villamosítással kapcsolatos bejelentéseinek sorozatában a legújabb fejlemény. A vállalat augusztus végén Skandinávia legnagyobb regionális légitársaságával, a Widerøe-vel indított közös kutatási programot a kibocsátásmentes repülés kapcsán. A program része a légitársaság azon törekvésének, hogy 2030-ra lecseréli és villamosítja régi regionális flottáját. Ugyanazon hónap elején a vállalat Brandenburg szövetségi tartománnyal, a Cottbus-i Műszaki Egyetemmel és más ipari partnereivel közösen szándéknyilatkozatot írt alá egy szintetikus üzemanyagok előállítására szolgáló demonstrációs üzem felépítésére a németországi Lausitz régióban

 

(forrás: Rolls-Royce)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés