hirdetés
hirdetés

Kutatás

A digitalizáció fontosságát a járvány hónapjai megerősítették

A KPMG CEO Outlook 2020 a világ legjelentősebb piacainak meghatározó cégvezetői körében végzett felmérés, amelynek során a vezetőket három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról, valamint az ezeket meghatározó legfontosabb trendekről kérdezték.

hirdetés

A KPMG CEO Outlook 2020 a világ legjelentősebb piacainak meghatározó cégvezetői körében végzett felmérés, amelynek során a vezetőket három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról, valamint az ezeket meghatározó legfontosabb trendekről kérdezik. Nem meglepő, hogy a 2020-as évben ez a felmérés rendhagyóra sikerült. Mivel január és február folyamán 1300 vezérigazgató körében végzett véleménykutatás megállapításai a tavaszi COVID-19 járvány miatt hamar elavultak, ezért a nyár végén szűkebb körben megismételték a lekérdezést, hogy az eltelt hónapok tanulságai nyomán változó várakozások is beépülhessenek a kutatás eredményeibe.

A világgazdaság szempontjából borúlátóak, saját cégük fejlődésében bíznak

A KPMG CEO Outlook 2020 markáns szempontváltást tárt fel a cégvezetők hozzáállásában. Év elejéhez képest felerősödtek bizonyos meglévő trendek: a fenntarthatóság, a digitalizáció, a rugalmas foglalkoztatás – vezérfonallá váltak az üzleti stratégia kialakításában. Jelentősen csökkentek a növekedési várakozások. Míg az év elején a vezetőknek 46 százaléka bízott abban, hogy cége legalább évi 2,5 százalékos növekedést fog produkálni a következő 3 évben, addig nyár végére jócskán csökkent az arányuk: már csak 35 százalékuk tartotta ezt lehetségesnek. Ugyanakkor a vállalati kilátásokkal kapcsolatban még így is bizakodóbbak a vállalatvezetők, mint országuk vagy a világgazdaság sorsát illetően. A jövőben tervezett technológiai innovációkban látják vállalatuk üzleti folyamatainak stabilizálását, cégük alkalmazkodóképességének növelését és az előrelépést pl. az ügyfélélményben javításában.

Új kockázatok, új kihívások

Általánosan vélemény, hogy egy új üzleti stratégia bontakozik ki, ahol az eddigi felerősödő trendek mellett új szempontok formálják a vezérigazgatók hozzáállását. A tanulmány egyik legmeglepőbb eredményét talán a kockázatok újraértékelése hozta.

Év elején még 12. helyre rangsorolták a megkérdezettek a munkaerőbe történő befektetések értékmegőrzésének kockázatát, ez nyár végére az első helyre ugrott, megelőzve az ellátási lánc zavara és a klímaváltozás által okozott üzleti kockázatot is vagy az újjáéledő territorializmustól való félelmet.

Összesítés a  KPMG CEO Outlook 2020 kutatásból
Összesítés a KPMG CEO Outlook 2020 kutatásból

A klímakockázat sem szűnik meg

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a cégvezetők - a járvány hatására - átértékelték a kockázatokat, hanem arról, hogy a cégvezetők a koronavírus-járvány miatt sokkal egységesebben szemlélik a vállalatukat és annak környezetét. A klímaváltozás okozta aggodalmak továbbra is ugyanúgy megjelennek, ám beágyazva a kiemelt jelentőségű társadalmi hatásba.

A korlátozások klímaváltozásra gyakorolt pozitív hatásait a megkérdezett cégvezetők majd kétharmada megőrizné olyan intézkedésekkel, mint kevesebb üzleti utazás, rugalmasabb munkavégzés, lokális üzleti lehetőségek jobb kiaknázása. Egyes szektorokban kénytelenek elismerni, hogy a klímaváltozás komoly kockázatot jelent a vállalkozásukra, 65 százalék jelezte, hogy még a személyes pozícióját is veszélyeztetve érzi.

Összetettebb szerep, nagyobb felelősség

A társadalmi szerepvállalás személyes és vállalati szinten már év elején is kiemelt fontosságot élvezett. A jelenlegi kiélezett helyzetben a megkérdezett vállalatvezetők, úgy érzik, hogy erősebb elvárás van velük és a szervezetükkel szemben, 5-ből 4 vallotta, hogy újra meg kellett fogalmazni a vállalata küldetését, és hasonló arányban számoltak be arról is, hogy személy szerint is erősödött bennük a felelősségtudat, jobban azonosultak a válság következtében vállalataik társadalmi szerepének súlyával. Tovább csökkent azon cégvezetők aránya, akik vezetői szerepüket elsődlegesen a részvényesi érték maximalizálásában látják mérhetőnek. Immár csak a megkérdezetteknek kevesebb mint negyede értett ezzel egyet.

A világ legnagyobb vállalatainak vezetői közül 65 százalék gondolja, hogy amikor a kormányok válságkezelési képességébe vetett bizalom csökken, akkor az emberek joggal várják el a vállalkozások és a civil szféra erősebb együttműködését.

A távolságtartás közelebb hozta a digitális transzformációt

A megkérdezett topmenedzserek 80 százaléka vélte úgy, hogy a pandémia hatására felgyorsultak a digitalizációs folyamatok, 30 százaléka állította, hogy évekkel előbbre tartanak a digitalizációban, mint azt a normális üzletmenetben vizionálták. A válaszadók 69 százaléka számolt be arról, hogy valószínűleg csökkenteni fogja az irodaterületet, és kétharmaduk véli úgy, hogy a digitalizáció által szélesedett a potenciális munkaerő elérésének lehetősége. Összességében az olyan innovációk, mint a járvány nyomán felgyorsított digitalizáció, és egyéb technológiákba történő befektetés kiutat jelenthetnek a válságból. Erre vezethető vissza az is, hogy az egyes vállalati várakozások bizakodóbbak mint az országra, vagy a világra vetítve megfogalmazott előrejelzések.

(forrás: KPMG)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés