hirdetés
hirdetés

Gazdaság

15 százalékkal nőtt a német cégek nyeresége

A német gazdaság összteljesítményében és –exportjában kiemelt szerepet játszó, a DAX-index alakulását meghatározó 30 nagy német ipari és banki vállalatcsoport együttes nettó nyeresége 2014-ben 67,6 milliárd eurót tett ki, ami 14,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. 

hirdetés

Ennél magasabb összesített nettó nyereséget csupán egyetlen évben, 2007-ben, vagyis a nagy gazdasági és pénzügyi világválság kitörése előtti évben ért el a szóban forgó vállalatcsoport. Ennek az összegnek a nagysága persze viszonylagos, mert mindössze két amerikai székhelyű cégcsoport, nevezetesen az Apple és az Exxon tavalyi nyeresége megegyezik azzal, mint amennyit 2014-ben a DAX-cégek „megkerestek”.

Fenti nyereségtömeg a múlt évben mindössze 2,6 százalékkal, 1.300 millió euróra bővült forgalomból adódik, ami – szintén összehasonlításul –nagyságrendileg megegyezik Németország múlt évi teljes áru- és szolgáltatás-exportjával. Mivel pedig a DAX-vállalatok éves nettó nyereségtömege a forgalomnál 12 százalékponttal erőteljesebb ütemben növekedett, a nettó nyereségráta számottevő mértékben, 4,5 százalékról 5,0 százalékra emelkedett.     

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Pedig a szóban forgó, globális méretekben tevékenykedő vállalatok az elmúlt évben kedvezőtlen nemzetközi keretfeltételekkel szembesültek: az euró-övezet összességében nem tudta túltenni magát a válságon; az oroszországi üzleti lehetőségek – részben a korlátozó intézkedések, részben az orosz gazdaság válsága folytán - erősen beszűkültek; s olyan, az elmúlt egy-másfél évtizedben különösen fontos termelési és értékesítési piacokká előlépett országok gazdasága, mint Kína – legalábbis korábbi önmagukhoz képest – gyöngélkedtek.

A korábbinál magasabb jövedelmezőség a munka hatékonyságának növeléséből, a takarékossági programokból, valamint abból adódik, hogy az adott célországokban sokszor az alacsonyabb bérek miatt olcsóbb a termelés, mint Németországban, ráadásul ezen esetekben a szállítási költségek is alacsonyabbak vagy teljesen kiesnek.

Nem mindenki nyereséges

A 30 DAX-konszernegyüttes nyereségének jó egyharmadát, 23,6 milliárd eurót három autóipari vállalatcsoport, nevezetesen a (minden harmadik gépkocsiját Kínában értékesítő, ráadásul az európai piac gyöngeségeit mind inkább az Egyesült Államokban kompenzáló) Volkswagen-csoport, továbbá a Daimlerés a BMW érte el.

A BMW, az autóipari beszállításokban jeleskedő Contiés a Fresenius gyógyszeripari vállalatcsoport története során még sosem ért el olyan nagyságú nyereséget, mint amilyet tavaly sikerült; s az SAP szoftver-fejlesztő és a Henkel vegyipari konszern is alig maradt el korábbi rekordjától. A DAX-vállalatcsoport több mint fele azonban távol került attól, hogy akár megközelítse korábbi legmagasabb nyereségét, sőt vannak olyanok is, amelyek veszteséggel zártak. Utóbbiak közé tartozik az E.ON, továbbá a Thyssen-Krupp, a Lufthansa, a Lanxess és a Deutsche Bank. Nehézségeik okai a Handelsblatt gazdasági és pénzügyi napilap elemzője szerint jellemzően az új üzleti modell keresésében, a fölösleges kapacitásokban, a verseny keménységében vagy éppenséggel a nem elégséges vállalati stratégiában keresendőek.

Informatikusokat és szoftvereseket keresnek

A DAX-indexet alkotó vállalatok az elmúlt évben több mint 40 ezer új munkahelyet hoztak létre a szövetségi köztársaságban, többet, mint korábban bármikor; s a harminc érintett vállalatcsoport 70 százalékánál, azaz 21 cégnél vagy cégcsoportnál ma nagyobb a foglalkoztatottak száma, mint 2013-ban volt. 2014-ben a BMW, a Daimler, a Volkswagen, továbbá a Continental 17.539 új németországi munkahelyet hozott létre, s meghaladta az ezres számot a DAX-csoporthoz nem tartozó, de a járműiparban nagy fontosságú ZF-nél újonnan keletkezett állások száma is.   

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Az előrejelzések szerint a foglalkoztatottak számának emelkedése 2015-ben is folytatódik; annak legfeljebb a szakemberhiány szab határt. A Handelsblatt által idézett szakértők szerint a német gazdaságban az idén 170 ezer új állás jön létre, s a foglalkoztatási boom motorja – a múlt évhez hasonlóan – a közútijármű-gyártás lesz. A DAX-vállalatoknál be nem töltött állások száma meghaladja a 10 ezret, ezen belül a Freseniusnál több mint 800, a BMW-nél pedig jó 700 főt „soron kívül” alkalmazni tudnának. A nyitott helyekre jórészt mérnököket, mechatronikusokat, marketing-szakértőket, de főként informatikusokat és szoftvereseket várnak. 

Számos vállalatnál – Bosch, Jungheinrich, Kuka– úgy tűnik, hogy ma már egyre kevésbé a szalagmunkások száma nő, hanem sokkal inkább olyan informatikusokra és szoftveres szakértőkre van szükség, akik tevékenysége egyre nélkülözhetetlenebb vállalataik digitalizációs feltételek közötti működéséhez.

Az elbocsátások ellenére is pozitív az összkép

Kétségtelen, a német gazdaságban tapasztalható „foglalkoztatási csoda” nem minden vállalatot érint egyformán, sőt vannak olyanok is, amelyek létszámleépítésekre kényszerülnek. Ezek közé tartozik a Siemens, ahol tavaly 2 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, míg a Telekom belföldi szervezeténél – ugyancsak az elmúlt évben – csaknem 1900-an, külföldön pedig további 785-en szorultak a vállalaton kívülre. Az E.ON és az RWE belföldön összesen 3.125, míg a külföldi érdekeltségeken további 8.848 főt veszített; a leépítések okai alapvetően a németországi energiafordulat után bekövetkezett vállalati eredmények romlásában keresendőek.  

Az összkép azonban összességében továbbra is pozitív. „A vállalatok globalizációja és a külföldön elfoglalt erős helyük több növekedést eredményez, s munkahelyeket teremt a magas bérszínvonalú Németországban” – idézi a Handelsblatt Thomas Kautzsch, a müncheni székhelyű Oliver Wyman ipari tanácsadó cég partnerének szavait.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés