Gazdaság

15 milliárdos beruházást indít Debrecenben a Krones

Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, a következő években 500 munkahelyet létrehozó új üzem létesítéséhez a kormány 5,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a német vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

hirdetés

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a csomagoló és palackozó berendezéseket gyártó Krones AG gyártmányait a legfejlettebb élelmiszeripari vállalatok használják, a társaság éves bevétele megközelíti a 3,4 milliárd eurót, több mint 170 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, világszerte több mint 14 ezer embert foglalkoztat, és több mint 5 ezer szabadalommal rendelkezik. 

Ralf Goldbrunner, a Krones AG végrehajtó tanácsának képviselője fontos mérföldkőnek nevezte az új üzem felépítését, hiszen termelésüket nemzetközi szinten is erősíteni kívánják. Hozzátette, hogy a szigorú kiválasztási folyamatban Debrecen mellett szóltak a kedvező a logisztikai adottságok, a kiváló infrastruktúra és a jól képzett szakemberek. 

A vállalat képviselője ismertette, hogy az üzemben gépipari alkatrészeket és egyéb berendezési alkatrészeket gyártanak majd, és mérnöki munkát is végeznek, alkalmazottaiknak első osztályú munkakörülményeket és versenyképes fizetést kínálnak. Hozzátette, hogy a Krones AG piacvezető a folyékony élelmiszerek és italok csomagolása terén, a világon minden negyedik üveg vagy palack az általuk gyártott berendezéseken készül.

A német vállalat 2007-ben a szentkirályi, 2008-ban a sárbogárdi, 2010-ben a piliscsévi ásványvíz-palackozóba, 2011-ben pedig a Hell szikszói üzemébe szállított gépsort.

(forrás: MTI/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés