hirdetés
hirdetés

Metav 2016

Új gyártástechnológiák pörgetik fel az üzletet

„Power your Business” mottóval rendezik meg a Metav 2016 nemzetközi fémmegmunkálás-technológiai szakvásárt. A februári rendezvény egyben a nagy múltú seregszemle újrapozicionálását is jelenti – hangzott el a vásár múlt heti nemzetközi sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Hogyan függ össze az EMO fémmegmunkálási világvásár aktuális helyszíne és a sokkal inkább a helyi és európai sajátosságokra összpontosító Metav szerepe, mérete, súlya, milyen várakozások elé néz a február 23. és 27. között 19. alkalommal tartott düsseldorfi Metav, illetve mit is jelent a szakmai rendező Német Szerszámgépgyártók Szövetsége (VDW) által meghirdetett újrapozicionálása? Ezekről és még számos más, például a legfontosabb, és így a vásár tematikájában is megkerülhetetlen technológia trendekről kaptak áttekintést a december eleji düsseldorfi nemzetközi sajtótájékoztató résztvevői.

A februári Metavon először fogják bemutatni a német és az érdeklődő nemzetközi piacnak azokat a gyártástechnológiai újdonságokat, amelyeket az októberi milánói EMO-ra időzítettek a fémmegmunkálási ágazat szereplői. Ez pedig mindazoknak igencsak fontos lehet, akik nem lehettek ott Milánóban, de a jövő évre vonatkozó beruházási döntéseiket átfogó piaci rálátásra kívánják alapozni. Ezért a VDW a szaklátogatók fokozott érdeklődésére számít a Düsseldorfi Vásárvárosban. A két évvel ezelőtti megelőző szakvásáron a 610 kiállító standjára közel 32 ezer látogató volt kíváncsi. Jövőre ezeket a számokat tervezik felülmúlni a szervezők, a várakozások szerint az érdeklődőkre vonatkozóan mintegy 10 százalékkal, éppen mert a legutóbbi EMO-t a Hannover–Hannover–Milánó hatéves ciklikusságot követve nem német földön rendezték meg. A kiállítói jelentkezések száma pedig már most 10 százalékos többletet mutat a 2014-es Metav hasonló megelőző időszakához képest – hangzott el Wilfried Schäfer, a VDW igazgatója előadásában.

Kiváló vásárhelyszín a repülőtér és a Rajna-part között (forrás: Messe Düsseldorf)
Kiváló vásárhelyszín a repülőtér és a Rajna-part között (forrás: Messe Düsseldorf)

Mindezen törekvéseket a Düsseldorfi Vásártársaság folyamatos fejlesztéseivel támogatja. A szerteágazó portfólióval rendelkező, kiállításain 2014-ben 1,4 látogatót fogadó Messe Düsseldorf 36 éve ad otthont városában a kétévente tartott Metavnak, és a múlt évben több mint 4 millió eurót ruházott be tevékenységeinek fejlesztésébe – foglalta össze köszöntőjében Joachim Schäfer, a vásártársaság igazgatója.

Az új vásári elv új tematikára alapoz

Az egyébként a fémmegmunkálási értékteremtési láncnak a forgácsoló és alakító szerszámgépektől és gyártórendszerektől a precíziós szerszámokon, a hő- és a felületkezelésen, az automatizált anyagmozgatáson, a gyártás- és folyamatautomatizáláson, a CAD/CAM és szimulációs eljárásokon, az ipari elektronikán és a minőségirányításon keresztül a kiegészítő termékekig terjedő teljes vertikumát átfogó szakvásár jövőre új, illetve kibővített témákkal is gazdagodik. Ezek közé tartozik az additív gyártásra, a minőségirányításra, a szerszámkészítésre, illetve az orvostechnikára fókuszáló külön bemutató. A négy kulcsponti terület a tervek szerint tartósan integrálódik a Metav keretei közé, és együttesen bekapcsolódik a jövő gyártástechnológiája, így az ipar 4.0, a dolgok internetje, a kiberfizikai gyártórendszerek, a teljes hálózatba kapcsolódás vagy a közvetlen 3D-s gyártás néven emlegetett irányzatok vérkeringésébe. A Metav keretei között a technológiatranszfer szervezését boncolgató témapark is jelentkezik, és itt adják majd át az IAMA nemzetközi additív gyártási díj 2016-os kitüntetéseit, valamint négy kategóriában a legjobb beszállítókat jutalmazó díjakat is – mondta el a VDW ügyvezetője.

A fémmegmunkálási technológia valamennyi vetületét átfogja
A fémmegmunkálási technológia valamennyi vetületét átfogja

A német kezdeményezésre indult és a kormányzat által is ösztönzött ipar 4.0 koncepció erősödésével szükség is lesz arra, hogy a fémmegmunkálási ágazat szereplői megismerjék és átvegyék a legkorszerűbb technológiákat – mutatott rá Uwe Kubach, az SAP SE termékekért és innovációkért felelős alelnöke a dolgok internetjével (IoT) mint a negyedik ipari forradalom alapvetésével foglalkozó előadásában. 2024-re vonatkozó becslések szerint mintegy 24 milliárd eszköz csatlakozik majd hálózatra. Az elkövetkező időszakban az M2M (machine-to-machine) kommunikáció piacán évente megközelítően 12 százalékos növekedés várható. Ez alatt az időszak alatt az önállóan intelligens gépektől a gépek egyes alrendszerei közötti kommunikáción és a gépek egymás közötti kommunikációján keresztül eljutunk a teljes hálózatosodásig.

Korszerű elvek a gyakorlatban

És hogy mindazoknak a legkorszerűbb irányzatokba illeszkedő gyártástechnológiai elveknek az előnyeit, amelyekkel februárban a Metav fémmegmunkálás-technológai szakvásáron is találkozhatnak majd az érdeklődők, hogyan lehet már ma az üzemi gyakorlatban kamatoztatni, a sajtóesemény szervezői a világszerte szerteágazó fémipari tevékenységéről ismert SMS Group mönchengladbachi telephelyén mutatták be az újságíróknak. A csak itt 42 ezer négyzetméternyi gyártóterületen a gép- és berendezésgyártást kísérő hegesztési, megmunkálási, szerelési tevékenység folyik. A gazdaságosabb működés, a versenyképesség megőrzése érdekében a vállalatnak csökkentenie kellett gyártási költségeit és az átfutási időket, miközben rugalmasabbá válik a termelése. Ezek a célkitűzések álltak a megvalósítás műszaki színvonalára utalva a 2020-as dátummal jelzett modernizálási offenzíva hátterében, amely 2010-ben indult, és kiteljesítése bő három évet vett igénybe – mondta el Wolfgang Rodde termelési igazgató.

A modernizálás a soktonnás darabok megmunkálását is érintette (forrás: SMS)
A modernizálás a soktonnás darabok megmunkálását is érintette (forrás: SMS)

A 60 millió euró költségvetésű modernizálás keretében a szerszámgépek technikai színvonalának növelésére és az ipar 4.0-nak megfelelő szervezeti és automatizálási struktúra kiépítésére 36,5 millió eurót költöttek. 15 szerszámgépet kis túlzással működés közben cseréltek ki, a termelés egy pillanatra sem állt le. A legnagyobb változást a nagy munkadarabok megmunkálása hozta, a logikusan megszervezett folyamatban az alkatrész csak akkor hagyja el a megmunkálási láncot alkotó szerszámgépekhez kapcsolódó, maximum 7 tonnás darabok kezelésére alkalmas automatizált magasraktárt, ha megmunkálása az egyes gépekhez automatikusan továbbítva teljesen befejeződött. 4000 négyzetméteren új szerelőcsarnokot építettek fel maximum 180 tonna kapacitású darukkal, az eddigi mechanikai műhelyben pedig 15 új megmunkálóközpontot, legkorszerűbb CNC szerszámgépeket helyeztek üzembe. Harminc szerszámgépével az SMS Group mönchengladbachi telephelyén 100 kg és 200 tonna közötti munkadarabok megmunkálására nyílik lehetőség – mutatta be a modernizálás legfontosabb eredményeit Judith Schmitt, a mechanikus gyártás vezetője.

Virágh Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés