hirdetés
hirdetés

Automotive Hungary 2018

Palkovics járműipari összefogást kezdeményezett

Ma délelőtt megnyílt az Automotive Hungary 2018 Nemzetközi autóipari beszállító kiállítás a Hungexpo budapesti vásárközpontjában.

hirdetés

Október 17–19. között rendezik meg az Automotive Hungary 6. Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást. Az eseményen a négy magyarországi autógyár – Audi, Mercedes, Opel és Suzuki – mellett számos, a saját területén meghatározó cég van jelen kiállítóként, Tier1-es, 2-es és 3-as beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek kollektív standjai várják a látogatókat. Összesen 254 kiállító várja az érdeklődőket 15 országból, többek között Angliából, Franciaországból és Németországból.

A rendezvény fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki a járműipar szereplőinek összefogását kezdeményezte az Automotive megnyitója kapcsán, hogy koalíciót alkotva tekintsék át a járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új európai szabályozás hatását a magyar autóiparra, és tegyenek javaslatot a célértékek megvalósíthatóságára. A miniszter a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy október elején a környezetvédelmi tanács luxembourgi ülésén  2030-ig a járművek károsanyag-kibocsátásának a 2021-es szinthez képest való 35 százalékos csökkentéséről született döntés, ez alól mentességet kaptak a kis volumenű, úgynevezett niche gyártók, Magyarországon ilyen a Suzuki. Döntöttek arról is, hogy a célokat félidőben, 2023-ban felülvizsgálják.

Palkovics László kiemelte, Magyarország fontosnak tartja a párizsi éghajlatvédelmi megállapodás végrehajtását, amihez szükséges a közlekedésben is a károsanyag-kibocsátás csökkentése. A magyar álláspontban 30 százalékos csökkentést szerepelt, Magyarország a szavazásnál tartózkodott, jelezve, hogy továbbra is a 30 százalékot tartja elfogadhatónak, nem támogat más értéket. A miniszter hangsúlyozta: elérték, hogy a niche gyártók mentességet kapjanak, ezért a luxembourgi döntést a Külgazdasági és Külügyminisztérium diplomáciai, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai sikereként értékeli.

Magazinunk információs pultnál várja többek között az Év Gyára verseny iránt érdeklődőket a szakkiállításon (fotó: GyártásTrend)
Magazinunk információs pultnál várja többek között az Év Gyára verseny iránt érdeklődőket a szakkiállításon (fotó: GyártásTrend)

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (Mage) ügyvezető titkára a sajtótájékoztatón azt mondta, szükséges az érintettek közötti együttműködés. Hozzátette, hogy a kutatás-fejlesztésben a károsanyag-kibocsátás csökkentését segítő új közlekedési technológiák fejlesztése, az alternatív hajtáshoz szükséges infrastruktúra, köztük a töltőállomások kiépítése, a jogi szabályozás megkerülhetetlen.

Nyírő József, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (Majosz) elnöke szerint is az alternatív hajtású járművek terjedése segítené a károsanyag-kibocsátás mérséklését. Felhívta a figyelmet arra is, hogy segíteni kell az autóipari beszállítók között jelentős részarány képviselő kis- és középvállalkozói szektor technológiai fejlődését, digitalizációját.

(forrás: MTI/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés