hirdetés
hirdetés

Kihirdettük az Év Gyára nyerteseit

Ők 2020 legjobb gyártói

Az utóbbi hónapokban egy sor kiváló gyár mutatta be tevékenységét és fejlesztéseit, hogy összemérjék eredményeiket egymással. A sokszínű mezőnyben a zsűrinek, a korábbi évekhez hasonlóan, nehéz dolga volt, az összetett díjasok kiválasztásában.

hirdetés

Az immár hatodik alkalommal megrendezett, a GyártásTrend Magazin és kiadója, a PPH Media Kft. által kiírt Év Gyára versenyen a 2020-ban pályázott gyártóegységek mérettették meg magukat. A vállalatokat idén két nagy csoportra bontottuk: a kkv-k és a nagyvállalatok külön szekcióban indulhattak.

A gála felvétele visszanézhető az esemény weboldalán.

Ami nem változott, hogy idén is kilenc különböző kategóriában hirdettünk győzteseket az összetett nyertesek mellett. A versenyben részt vevő vállalatok hét különböző iparágban tevékenykednek, a díjazottak között hat kkv és négy nagyvállalat található. A zsűri döntése értelmében a három összetett díj mellett tizenhat kategóriadíjat, illetve egy különdíjat ítélt oda a bírálóbizottság. 

 „A gyárak kiemelt szereppel bírnak az ipari forradalom óta az értékteremtésben, a biztos munkahelyek létrehozásában, a közösségépítésben és a szakmai kapcsolatok ápolásában. Bízunk abban, hogy a jó példa is ragadós, a kiválóságokat ezért el kell ismernünk” – értékelte a versenyt Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. értékesítési igazgatója.

 

Az összetett győztesek

Az Év Gyára versenyen három összetett nyertest hirdettünk. A 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevételű vállalatok között a Hirschler Glas Kft., a 3 és 15 milliárd forint közötti éves nettó árbevételű cégek között a Viterra Növényolajgyártó Kft., míg a 15 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű nagyvállalati mezőnyben a Continental Automotive Hungary Kft. szerezte meg az első helyet.

A vállalatok egytől egyig figyelemre méltó fejlesztéseket mutattak be az auditbizottságnak, az elismerések tükrözik az elmúlt években zajló folyamatjavításokat és azok eredményeit. „Öröm volt látni, hogy a gyárak számára a nehéz 2020-as évben sem csak a szükséges minimumról vagy a túlélésről szólt a működés, hanem komoly fejlesztések zajlottak, és innovációra törekedtek” – értékelte az online díjátadó gálán a résztvevők hozzáállását Horváth Barbara a Process Solutionstől. A Process Solutions a kezdetek óta az Év Gyára verseny szakmai partnere, munkatársai végzik el a vállalatok rangsorolását a benyújtott pályázati anyagok alapján. A kidolgozott módszertan szerint objektíven értékelhetők a beadott dokumentumok, így születik meg a shortlist, a végső sorrendet pedig az aduitokon szerzett tapasztalatokat beépítve állítja fel a zsűri.

Szoros verseny a kategóriagyőzelmekért

A zsűrinek nem csak az összetett nyertesek, illetve a kategóriagyőztesek kihirdetésekor volt nehéz dolga, már a shortlist felállítása sem volt egyszerű. A szakértői csapat, amelyben a támogató vállalatok, az E.ON Hungária Zrt., a Com-Forth Kft. és a T-Systems képviselői, továbbá a partnerek, az Ipar Napjai, az Automotive Hungary kiállítások, valamint a SZTAKI és az EPIC InnoLabs összetett szempontrendszer alapján értékelte a versenyzőket. Az egyes kategóriákban több esetben alakult ki holtverseny, így a végső eredményben egyértelműen az auditokon szerzett tapasztalatok váltak döntővé. „Izgalmas versenyt tapasztalhattunk meg mi, zsűritagok is, amelyben jó volt látni a fejlődést, a sokszínűséget. Megtiszteltetés számunkra, hogy a kezdetek óta részt vehetünk az Év Gyára zsűrizésében, ami valódi kihívás volt egy ilyen erős mezőny esetén” – foglalta össze Nyírő József, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének elnöke a tapasztalatait.

Mind tanulunk belőle

Az ipar 4.0-ban rejlő előnyöket hangsúlyozta Bóna Péter, a Com-Forth Kft. ügyvezetője: „Büszkén szponzoráltuk ezt a kategóriát. Minden résztvevőnek gratulálunk, hiszen mindannyian tettek egy újabb lépést az ipar 4.0 megvalósítása felé.” A verseny fontos üzenetét pedig Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke fogalmazta meg: „A pandémia alatt is van élet. A kategóriadíjak jól kifejezik az elmúlt évben zajló fejlesztések eredményeit. Példaértékű termelési kultúrájú vállalatok mutatkoztak be.”

Gratulálunk a nyerteseknek és minden induló vállalatnak egyaránt. Köszönjük, hogy részvételükkel színvonalasabbá, izgalmasabbá és értékesebbé tették a 2020-as versenyt. Bízunk benne, hogy a következő években is találkozhatunk velük, és minden olyan új nevezővel, akik az eredményeiket a versenyben szeretnék megmérettetni!

Az ünnepélyes díjátadó gála felvétele újranézhető az esemény weboldalán.

Kun Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés