hirdetés
hirdetés

Esemény

Elkezdődött az Automotive 2017 járműipari szakkiállítás

Mától három napon át látogatható a Hungexpo budapesti vásárközpontjában. A GyártásTrend magazin Év Gyára lounge-on várja az érdeklődőket.

hirdetés

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kiállítás megnyitóján.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a járműipar fejlesztése szerteágazó feladat, egyszerre érinti a gyártókat, a beszállítókat, az energetikai szektort, a kutatási és fejlesztési ágazatot, valamint a kormányt és az önkormányzatokat. Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy mások előtt járjon ezen a téren, de aki nem reagál elég gyorsan a változó körülményekre, lemarad az autóipar világméretű versenyében - tette hozzá. 

Varga Mihály kiemelte, hogy a kormány 2020-ig 3 milliárd eurót költ kutatási és fejlesztési innovációs területekre, az összeg jelentős része a járműipart fogja segíti.

A kiállításon szakmai konferencia és számos kísérő rendezvény várja a látogatókat.

A GyártásTrend magazin a hazai gyártó cégek körében meghirdetett Év Gyára versenyt népszerűsíti a kiállításon. 

Az Év Gyára lounge a kiállításon
Az Év Gyára lounge a kiállításon

GyártásTrend
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés