hirdetés
hirdetés

Pályázat

Átadták az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseket

Idén 54 cég 57 pályázata nyerte el 21 kategóriában a Magyar Termék Nagydíjat, az elismerést és a különdíjakat szeptember 3-án adták át a Parlamentben. Nyert a Hajdu hőszivattyús forróvíz-tárolója, a Suzuki Vitara és a Lambda-Com közlekedésinformatikai megoldása is.

hirdetés

Ebben az évben 37 kategóriában lehetett pályázni a cím elnyerésére, a bírált pályaművek 79 százaléka nyert. A mostani díjazottakkal együtt 1998 és 2015 között 543-ra emelkedett a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegyet használók száma.

Az átadó ünnepségen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a Magyar Termék Nagydíj védjegyhasználatot elnyert termékek és szolgáltatások megálmodói, készítői képviselik azt a minőségi szemléletet, hosszú távú gondolkodást, fogyasztóközpontúságot, amely Magyarországot a gazdasági felemelkedéshez viszi közelebb. Szólt arról is, hogy a Magyar Termék Nagydíj pályázat társadalmi elismertsége egyre növekszik, az idei évtől a határontúli magyarok is pályázhattak.

Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy hazai fogyasztóvédelemben gyökeres szemléletváltozás következett be. Kiemelte, hogy a kormány kiáll a fogyasztói jogokért, fellép a kiszolgáltatott helyzetbe kerültek mellett.

Kiss Károlyné, a kiírói tanács nevében ismertette, hogy a legtöbb pályázat az élelmiszergyártás területéről nyerte nagydíjat, az értékelésben hangsúlyosan szerepeltek az egészséges táplálkozás szempontjai. Jó pályaművek érkeztek a tudásalapú termékek, szolgáltatások között is, illetve az idén kulturális rendezvények körében is hirdettek pályázatot - mondta Kiss Károlyné.

A szervezők bejelentették, hogy a Magyar Termék Nagydíj Pályázatot 2016. márciusában újra meghirdetik.

Nemzetközi sikerek után hazai elismerés

A Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. saját fejlesztésének eredményeként 2015-ben az export piacon évek óta versenyképes, nemzetközi tanúsításokkal rendelkező hőszivattyús forróvíz-tároló termékcsaládjával elnyerte a Magyar Termék Nagydíj védjegyet. Egy évvel korábban a termékcsalád passzívházak fűtésére alkalmas része Innovációs Díjat kapott.

Forrás: Hajdu
A vásárlók szempontjából a hőszivattyús forróvíz-tárolók legkézzelfoghatóbb előnye az a nagymértékű energiatakarékosság, hogy harmadannyi energia felhasználásával érik el ugyanazt a melegvíz-mennyiséget, mint az azonos űrtartalmú villanybojlerek. Ráadásul még – a melegvíz-előállítással egyidejűleg – egy kisebb helyiség hűtését/párátlanítását is biztosíthatják. Amennyiben a hideg levegőt kivezetjük, a helyiség szellőztetésébe segíthetnek be.

Jelenleg elmondható, hogy Magyarországon kizárólag a Hajdu gyárt ilyen készülékeket. A termékcsalád passzívház fűtésére is alkalmas, továbbá integrálható más megújuló energiás rendszerelemekkel, mint a napelem, vagy a napkollektor. Ezzel a megoldással egy rendkívül környezettudatos és hatékony rendszer építhető ki.  

A termék innovatív jellegét mutatja annak sokoldalúsága. A hőszivattyú a lakás környezeti levegőjét felhasználva melegíti fel a vizet 60 °C-ra, és akár –7 °C-os levegővel is képes üzemelni. A készülék a ház szellőztetőrendszeréhez is csatlakoztatható, így funkciójában szellőztetésre, páramentesítésre, légkondicionálásra is alkalmas, rendkívül energiahatékony, környezetbarát. A készüléken található légelvezető kürtő lehetőséget biztosít arra, hogy a kifújt hideg levegőt a nyári hónapokban klimatizálásra is használhassuk, a hőelvonás hűti a helyiséget. Amennyiben a kiáramló levegőt kivezetjük a készülékből a szabadba, akkor az a helyiség vagy lakás szellőzését szolgálja.

Kétféle elismerést is elnyert a Suzuki Vitara

A Magyar Suzuki Zrt. legújabb modellje, a Vitara elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat a pályázat Járművek főcsoportjában. A pályázaton feltétel volt, hogy a jármű Magyarországon gyártott, forgalmazott, sorozatgyártásra alkalmas késztermék legyen.

Forrás: Magyar Suzuki

Az Esztergomban gyártott Vitara a legnagyobb magyar hozzáadott értéket felvonultató autó: a magyar szakemberek nemcsak a gyártásból, de a fejlesztésből is kivették a részüket, a prototípust szinte teljes egészében hazánkban alkották meg a 2015. márciusi bevezetést megelőző két és fél évben.

A fődíj elnyerése mellett a Magyar Suzuki Zrt. elnyerte a Kiírók Tanácsa által 2010-ben alapított Magyar Termék Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjat is. Az innovációs nívódíjat azok a megoldások, termékek, illetve rendszerek kapják meg, amelyek újdonságértékük révén kiemelkedően példázzák a hazai vállalkozói kultúrában rejlő kreativitást.

Vezetésistílus-elemző szolgáltatás

A Lambda-Com Csoport egyedülálló közlekedésinformatikai megoldása, a vezetésistílus-elemző DrivingStyle szolgáltatás is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. A vezetésistílus-elemző segítségével a fuvarozással, szállítmányozással foglalkozó vállalatok vezetői pontos és naprakész információt kaphatnak az általuk alkalmazott pilóták vezetési szokásairól. A rendszer az értékelés során vizsgálja a gázpedál helyzetét, a tempomat és a retarder használatát, a fordulatszám megválasztását, a fékezések módját és gyakoriságát, a nyomatékeloszlást, illetve a saját súllyal történő kigurítást. A rendszerből kinyert adatokból pontosan kiderül, melyik járművezetőnek milyen területen van szüksége további oktatásra, és így a cégvezetők személyre szabott vezetéstechnikai képzéssel segíthetik a sofőrök vezetési stílusának javítását, illetve folyamatosan nyomon követhetik fejlődésüket. A telematikai megoldás használatával és helyes vezetési stílus elsajátításával a fuvarozók jelentősen visszaszoríthatják a nem megfelelő járműhasználatból eredő többletkiadásaikat, 5-12 százalékkal csökkenthetik az üzemanyagköltségeket, 15-20 százalékkal mérsékelhetik a járművek szervizköltségeit, illetve növelhetik a flottába tartozó tehergépjárművek élettartamát.

A 2015. évi díjazottak listája

Sorszám Pályázó Pályázat
1 Alveola Kft. Solanie Szõlõ-Hialuron termékcsalád
2 A.P.P. Kereskedõ és Szolgáltató Kft. DiaSafe leesés elleni termékcsalád
3 Batz Hungary Kft. Batz sport lábbeli család több színben
4 Beck and Partners Kft. HR Felhõ toborzási-kiválasztási szoftver
5 Bõr-Motor Bt. Turul hagyományõrzõ bõrdíszmû család
6 Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Zrt. - Rudas Gyógyfürdõ és Uszoda Rudas Gyógyfürdõ és Uszoda és szolgáltatásai
7 Csomiép Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. Omega szegélykõ-résfolyóka elemcsalád
8 Deka Union Kft. Csemege Debreceni páros kolbász
9 Dent-Art Technik Kft. Láthatatlan fogszabályozó és a kapcsolt szolgáltatások
10 Domi Fokhagyma Kft. Zúzott fokhagyma termékcsalád
11 Electrolux Lehel Kft. Ultra One Quattro porszívó
12 Ensi Kft. Az Ensi Kft. egyedi gépészeti megoldása a miskolci Takata projekttel
13 evopro Bus Kft. Modulo moduláris felépítésû autóbuszok
14 Foton Nyílászáró Szerkezeteket Gyártó és Forgalmazó Kft. Foton Expert mûanyag nyílászáró
15 Funkció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Darnói Múltidézõ termékcsalád
16 Funkció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Darnói Egészségforrás termékcsalád
17 Gész Gaál és Sziklás Kft. Flavon Green Plus+
18 Gyulahús Kft. Gyulai Szalámi
19 Gyulahús Kft. Gyulai Kézmûves termékcsalád
20 Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. Hajdu hõszivattyús forróvíztárolók
21 Hajnal Húskombinát Kft. Füstölt-fõtt sonkák
22 Hajnal Húskombinát Kft. Pácolt, elõkészített húsok: magyaros és mustáros ízesítéssel
23 Hawle Szerelvénygyártó és Forgalmazó Kft. Hawle golyós visszacsapószelep termékcsalád
24 Hungaro-Food 2009 Kft. Szentandrási szeletelt száraz- és félszáraz kolbászok, szalámik és csomagolásuk
25 Hungaro-Food 2009 Kft. HungaroLife, HungaroFitness és HungaroVitality termékek
26 Ilcsi Szépítõ Füvek Kft. Csicsókás termékcsalád
27 K9-SPORT Kft. IDC (Innova Dog Comfort) powerhám
28 Komfort Style Kft. Pedikomfort-Hallux termékcsalád
29 KRL Kontrol Kft. FO típusú fázisjavító berendezés család
30 Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. Egerszeg Fesztivál
31 Lambda-Com Mûszaki Fejlesztõ Kft. / WebEye Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. / WebEye International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Webeye DrivingStyle
32 Legrand Magyarország Villamos Rendszerek ZRt. Valena Life, süllyesztett kivitelû villamos szerelvény család
33 Lissé Édességgyár Kft. Lissé szaloncukor család étcsokoládéval
34 Logo-Tex Ügyviteli Kft. „Mikrochipes azonosítási rendszer az egészségügyi textíliák mosásában
35 Lumill Kft. HappySkin natúrkozmetikumok
36 Madách Színház Nonprofit Kft. Catherine Johnson - Benny Andersson - Björn Ulvaeus: Mamma Mia! címû musical
37 Magyar Suzuki Zrt. Suzuki Vitara személygépkocsi család
38 Malibu Kft. Barocco Chocolates Kézmûves csokoládé - Egyedi díszdobozban
39 „Matias Borászat Kft. Matias borok
40 Nádudvari Élelmiszer Kft. Nádudvari sajtkrém termékcsalád
41 Nutritive Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Egészségkonyha Speciál az Egészségkonyha kínálatában
42 Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet Polgár Judit: Sakkpalota 1-2. Tankönyvek és képességfejlesztõ munkafüzetek
43 Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet Minőségi tankönyvekkel a magyar oktatásért - „Rácsodálkozni, megismerni, megszeretni, az OFI 3. évfolyamos, új kerettantervnek megfelelõ kiadványai
44 Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet Az OFI 7. évfolyamos új kerettantervnek megfelelõ kiadványai
45 Panyolai Szilvórium Zrt. Panyolai Elixír termékcsalád
46 Péter Impex Kft. „Solarkollektor
47 Pezomed Kft. Pezoderm termékcsalád
 48 Pipelife Hungária Kft. Pipelife gravitációs vízelvezetési termékcsalád
49 Poli-Farbe Vegyipari Kft. Cellkolor Brill magasfényû zománcfestékek
50 Rigo Szerszám és Formakészítõ Kft. Nyomdaipari könyvkötõgép család
51 Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Jászárokszállási Fogadó Kft. Szent Márton Újborfesztivál és Libator
52 Szamos Cipõipari és Kereskedelmi Kft. Szamos Kölyök supinált gyermek lábbeli
53 Terragro Kreskedelmi Kft. Biofil Talajoltó baktérium termékcsalád
54 Touch and Help Kft. Touch and Help szoftver és információs karszalag
55 Univer Product Zrt. Univer K'enni Jó zöldségkrém termékcsalád
56 VendelFood Kft. Buza kolbászvariációk
57 Zalaerdő Zrt. Zakatoló erdei iskola
(forrás: GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés