hirdetés
hirdetés

Zöld energia

Éjjeli napenergia

A napenergia hatékony eltárolására képes akkumulátorokkal lép piacra a Tesla. Az új elemekkel a lakások környezetkímélő energiaellátása éjszaka is könnyen megoldható marad.

hirdetés

Egy ideje már érezni lehetett a levegőben, hogy a Tesla valamire készül (ha másért nem, azért, mert beharangozták). A vállalat vezérigazgatója április 30-ra ígérte, hogy fényt derít az energia-egyenlet hiányzó darabjára (The Missing Piece). A meghirdetett sajtókonferencián, némi csúszás után Elon Musk megjelent a színpadon, és bejelentette a cég „Tesla Energy” nevű termékcsaládját, amely lakások, vállalkozások és közművek „meghajtását” végző akkumulátorokból áll össze.

Az elemek gyártását végző óriásgyár (Gigafactory) alapkövét már 2014-ben letették, és az üzem állítólag egyszer majd a világszinten produkált 2013-as mennyiségnél is több akkumulátort fog előállítani. Ezeknek egy része a Powerwall termékvonalat gazdagítja majd, és a lakásokat látja majd el árammal. A 7, illetve 10 kilowattórás modellek helytakarékos (kb. 130 x 84 x 18 cm) és viszonylag könnyű (kb. 100 kg) dobozolásban kerülnek kereskedelmi forgalomba. Az egységeket a lakások külső és belső falán is fel lehet szerelni.

Az akkumulátorokkal Musk először az USA, később pedig a világ többi részének zöldenergia-felhasználását szeretné fellendíteni. Az egész termékcsalád lényege, hogy a Nap(elemek) által nappal megtermelt energia tárolását éjszakai használatra (7 kWh-s verzió) és vészhelyzetekre (10 kWh-s verzió) is végre hatékony módon meg lehessen oldani. Összehasonlításképpen egy hűtőszekrény kb. 0,2, egy szoba megvilágítása pedig kb. 0,1 kWh-t használ el.

Powerwall (Forrás: Tesla)

A jelenlegi hasonló megoldások töltésmegtartó-képessége idővel elvész (Musk szavai szerint, khm – rosszak), az egységek pedig drágák. Áruk 10 000-től akár 30 000 dollárig (vagy tovább) terjedhet. A 10 kWh-s Powerwall 3500 dollárba fog kerülni, és a vezérigazgató reményei szerint a használata a jövőben az egész világon elterjedhet. A Powerwall nagytestvére a Powerpack lesz, amely például a hálózatfüggetlenségre áhítozó nagyvállalatok számára kínálhat vonzó alternatívát. Ez utóbbiakból kétmilliárddal Musk szerint már az egész földkerekség (az autókat is beleértve) cakkumpakk működtethető lehetne. A Tesla vezérigazgatójának elszántságát figyelve ez nem is tűnik annyira abszurd törekvésnek.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Popular Science)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés