hirdetés
hirdetés

Bérköltségek az EU-ban

Vesztes pozícióban a német ipar

Az EU-s országok költségversenyében a német ipar pozíciója egyre romlik, miután a november közepén napvilágot látott jelentés szerint 2012 második negyedévében Németországban a munkaerőköltségek 8,5 százalékkal magasabbak voltak, mint négy évvel korábban, azaz a világméretű pénzügyi válság kirobbanását közvetlenül megelőző időszakban.

hirdetés

Miközben az elmúlt négy évben Németországban a bérköltségek 8,5 százalékkal növekedtek, a spanyol iparra jellemző munkaerőköltség 10 százalékkal esett vissza – áll a Capital gazdasági magazin által a Conference Board kutatóintézetnél megrendelt friss elemzésben. Eközben Görögországban 2008 nyara óta mintegy negyedével csökkentek a bérköltségek, Írországban pedig a korábbinak kevesebb mint kétharmadára zsugorodtak az egy órára jutó munkaköltségek.

Ez segíti az exportot és a termelés folyamatos fenntartását, és a déli eurózóna-országok versenyképessége a bérköltségek lefaragásának köszönhetően jelentősen javult. Egyedül Olaszország maradt adós a bérek lefaragásával, itt négy év távlatában az elemzők 13 százalékos munkaerőköltség-növekedést találtak. Szakértők véleménye szerint többségében azok a vállalatok javították versenyképességüket, amelyek többé-kevésbé szinten tartották tevékenységüket, miközben csökkentették alkalmazottaik számát.

A német bérköltségek négy év alatt 8,5 százalékkal nőttek, miközben Spanyolországban tizedével estek vissza
A német bérköltségek négy év alatt 8,5 százalékkal nőttek, miközben Spanyolországban tizedével estek vissza

Más szóval gyorsabban javult termelékenységük, mint amilyen tempóban visszaesett a termelésük. Egyébiránt a bérköltségek csökkentése a válságkezelés egyik fontos momentuma, hiszen a bajban lévő gazdaságok igyekeznek megtalálni a gazdaság növekedés serkentésének módjait adósságuk növelése nélkül.

Gyorsul a bérköltség növekedése

Egy korábbi jelentés szerint a második negyedévben gyorsult a bérköltségek növekedésének üteme az Európai Unió 27 tagállamában. A második negyedévben 1,6 százalékkal emelkedtek az egy munkaórára jutó munkát terhelő költségek, az első negyedévi 1,4 százalékpontos növekedés után – derült ki az unió statisztikai hivatalának még szeptemberben közzétett adataiból. 2012 második három hónapjára Németországban 2,5 százalékos bérköltség-növekedést mértek az előző év azonos negyedévéhez képest, ugyanebben az időszakban például Magyarországon ez a mutató 4,3 százalékos volt.

Mit mutat a bérköltség?
A bérköltség azt mutatja meg, relatívan milyen magasak a bérek a foglalkoztatottak termelékenységéhez képest, azaz az árakban kifejezésre jutó versenyképesség fontos indikátora. Az exportra termelő német ipar, amely az elmúlt években nagyban hozzájárult a gazdaság fellendítéséhez, most a gyengülő kereslet és több külföldi piacon is előretörő versenytársak kétoldali csapdájába került.
Virágh Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés