hirdetés
hirdetés

Szerinted

Vajon érdemes-e boldogabbá válni?

Tanulható, tanítható-e a boldogság, és ha igen, érdemes-e boldogabbá válni, vagy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a boldog ember értetlenül áll mások szenvedéseivel szemben, és különben is, ahogy öregszünk, úgy peregnek le rólunk a tanultak, és kerül előtérbe génjeink által meghatározott temperamentumunk?

hirdetés

A kutatások szerint a boldogabb ember jobban gyógyul, tovább él, tehát pusztán egészségügyi szempontból megéri boldogabbá válni. A boldogság-kutatók, az alig tíz éve alakult pozitív pszichológia egyes képviselői szerint ráadásul a boldogság tanulható, tanítható. Sonja Lyubomirsky pszichológus professzor arról ír Hogyan növelik az egyszerű pozitív cselekedetek a jóllétet? című cikkében, ami a napokban jelenik meg a Current Directions in Psychological Science című szakfolyóiratban, hogy olyan „apróságok”, mint hálánk rendszeres kifejezése vagy a kedvesség napi gyakorlása mérhetően boldogabbá teszi nemcsak a másik embert, hanem minket is. Ha pedig nem apróságokról van szó, akkor azt ajánlja, hogy a látásmódunkat változtassuk meg: előzzük meg a hedonikus adaptációt. Mint Előnyök és kockázatok az élet győzelmeiről és kudarcairól való írás, beszéd és gondolkodás során című tanulmányában (Journal of Personality and Social Psychology) írja, a hedonikus adaptáció modelljét Frederick és Loewenstein (1999) dolgozta ki a közgazdasági Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman munkássága nyomán. A hedonikus adaptáció azt jelenti, hogy az emberek egy-egy örvendetes vagy szomorú életesemény után rövid ideig a rájuk jellemző boldogság-szinthez (set point) képest jobban, illetve rosszabbul érzik magukat, azonban hamar hozzászoknak az új helyzethez, és boldogság-szintjük újra beáll a megszokott értékre. A hedonikus adaptáció jelensége olyan alapvető életesemények esetén is működik, mint amikor valaki megbénul egy balesetben, elveszti közeli hozzátartozóját – vagy megnyeri a lottó-ötöst.

Lyubomirsky szerint azonban a hedonikus adaptáció kicselezhető – ezt bizonyító kutatásainak eredményét nemrég tette közé a Personality and Social Psychology Bulletin című szaklapban (The Challenge of Staying  Happier: Testing the Hedonic Adaptation Prevention Model). Mint bemutatja, lehetséges megelőzni a pozitív esemény által generált pozitív érzelmek csökkenését, folyamatosan méltányolni az eredeti pozitív eseményt, és ellenállni a másik negatív hatású viszonyulásnak: annak a vágynak, hogy egyre többet akarjunk ugyanabból a jó dologból, és minduntalan felemeljük elvárásaink szintjét. Többek között felhívja a figyelmet arra, hogy ez utóbbi helyett inkább fedezzük fel az eredeti pozitív esemény által lehetővé tett élmények, tapasztalatok újabb és újabb szintjét.

A hedonikus adaptáció elleni harc eszköze a pozitív aktivitás modellje is, amely arról szól, hogyan lehet a pozitív cselekedeteket úgy végrehajtani, hogy maximalizáljuk boldogságokozó hatásukat (Layous, K., & Lyubomirsky, S: The how, why, what, when, and who of happiness: Mechanisms underlying the success of positive interventions).

A boldogabbá válásban az is segít, írja honlapján a professzorasszony, ahol minden cikke szabadon olvasható, ha tudjuk, milyen gondolati működés jellemzi azokat az embertársainkat, akik a leginkább, illetve a legkevésbé boldogok: hogyan hasonlítják össze magukat másokkal, hogyan igazolják saját döntéseik helyességét, hogyan gondolkodnak a többi emberről – hogyan konstruálják meg a tapasztalataikat.

A már idézett Előnyök és kockázatok az élet győzelmeiről és kudarcairól való írás, beszéd és gondolkodás során című tanulmányában például kimutatja, hogy az írás és beszéd során jellemző szisztematikus elemzés hasznos, ha negatív, szomorú, traumatikus életeseményekről van szó, azonban káros pozitív életesemények kapcsán. Ezzel ellentétben, az ismétlés, az „újralejátszás”, ami a belső monológokra, a gondolkodásra jellemző, a pozitív események kapcsán hasznos, de kártékony, ha negatív események körül forog (a korábbi kutatások csak a negatív élmények feldolgozásával foglalkoztak).

Sonja Lyubomirsky amellett érvel – bemutatva a véleményét alátámasztó tudományos vizsgálatokat –, hogy az egyén boldogsága a család, a tágabb közösség és az egész társadalom számára hasznos. A boldogság nagyobb kreativitással, produktivitással jár együtt, jobb szociális kapcsolatokat eredményez, amellett, hogy serkenti az egyén immunrendszerét, csökkenti stressz- és fájdalom-szintjét, azaz javítja egészségét.

Boldogság

A fenntartható boldogság érdekében azonban rendszeres, napi erőfeszítéseket kell tenni, egyre ügyesebbé kell válni az önszabályozásban, lépésről lépésre haladni kell kitűzött életcéljaink felé (fontos, hogy legyen jelentős életcélunk).

Christopher Peterson és Martin Seligman az International Society of Quality of Life Studies kutatói – köztük Sonja Lyubomirsky és a flow/áramlás/boldog tevékenykedés elméletét kidolgozó, ezzel a pozitív pszichológia tudományát megalapozó Csíkszentmihályi Mihály segítségével – kidolgozták az emberi jóság taxonómiáját: leltárba vették a jó tulajdonságokat, pozitív viselkedésmódokat, amelyek nem pusztán lelki egészséget eredményeznek, de jó életet is. A Character Strengths and Virtues: A Handbook and Classification (CSV) című kézikönyv Sue Halpern, a The New York Review of Books szemleírója szerint (Are You Happy?) a mentális betegségek és a kétségbeesés kézikönyve, a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM) méltó pozitív párdarabja.

A CSV hat alapvető erény, illetve jó tulajdonság mentén építi fel rendszerét, ezek:

  • bölcsesség és tudás
  • bátorság
  • emberség
  • igazságosság
  • türelmesség
  • transzcendencia

A szerzők minden tulajdonsághoz feltüntettek egy-egy személyiséget is, aki életével kitűnően példázta az adott erényt.

Egy kérdőív kitöltésével mi magunk is meghatározhatjuk, hogy melyek az erősségeink, és milyen karaktervonásokat érdemes fejlesztenünk, hiszen a pozitív pszichológia egyik legfőbb mondanivalója épp az, hogy a karakter fejleszthető.

Persze olyanok is vannak, akik szerint ez nem igaz. Ma David Lykken és Auke Tellegen ikerkutatásai alapján elterjedt az a nézet, hogy a boldogság átlagosan kb. 50 százalékban öröklődő (az általános feltételezések szerint 10 százalékról tehet a környezet, 40 százalékért mi magunk vagyunk a felelősek), és e kutatók állítják azt is, hogy hiába teszünk erőfeszítéseket, ahogy idősödünk, boldogság-szintünk visszaáll a velünk született értékre (idézi a The New York Review of Books már említett cikke).

Vagyis nincs szabad akarat? Ezen a kérdésen talán azóta töprengünk, amióta emberré váltunk, és ezt boncolgatja egy másik neves boldogságkutató, az eredetileg genetikus, majd buddhista szerzetessé vált Matthieu Ricard is a libertariánus filozófus édesapjával, Jean Francois-Revellel folytatott beszélgetéseit tartalmazó könyvben (The Monk and the Philosopher: A Father and Son Discuss the Meaning of Life). Egyéb témák is szóba kerülnek, amelyeket át kell gondolnunk ahhoz, hogy boldogak lehessünk: Van-e értelme az életnek? Mi a tudat? Mi a tudományos és anyagi haladás értéke? Miért van a világon háború, szenvedés, gyűlölet? Hogyan gazdagíthatjuk életünket? Matthieu Ricard ugyanis a „tanulással átformálhatjuk agyunkat” jelenségének, vagyis a neuroplaszticitás tudományának egyik legfőbb kutatója is, és Happiness: A Guide to Developing Life's Most Important Skill című könyvében részletesen kifejti, hogyan fejleszthetjük e legfontosabb készségünket. Egy apró részlet: már heti háromszor 20 perces meditációs gyakorlattal is látványos (a szubjektív élmény neurális korrelátuma fMRI-n detektálható) boldogságfokozódást lehet elérni.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés