hirdetés
hirdetés

Utolérni a nyugatot

A felzárkózás csak részben köszönhető a gazdaságnak

A piacgazdasági feltételek megteremtése után, az újraegyesülés utáni első évtizedben az új tartományok gazdasági növekedési dinamikája általában meghaladta a régi tartományokét, s csökkenni kezdett az újak és régiek közötti fejlettségbeli különbség.

hirdetés

Az ezredforduló és 2009 között a 16 tartomány közül kétségtelenül Szászország produkálta a leggyorsabb növekedési dinamikát (11,2 százalék), de a második helyre feljött Bajorország (10,2 százalék), a harmadik helyen Türingia „végzett” (8,8 százalék), de a negyedik helyre „bejött” Bréma (8,1 százalék), megelőzve Mecklenburg-Elő-Pomerániát (6,7 százalék) és Szász-Anhalt tartományt (5,1 százalék). Németország teljes összesített növekedési dinamikája 4,8 százalék volt, ezzel azonos növekedési ütemet produkált Brandenburg, attól jóval alacsonyabbat az újraegyesült Berlin (1,3 százalék).

2009-re a keleti tartományokban az egy lakosra jutó bruttó hazai termék mennyisége a nyugati átlag 70 százalékára emelkedett, megjegyezve, hogy – Nyugat-Németországhoz hasonlóan – a volt NDK-ban is markáns fejlettségbeli különbségek tapasztalhatóak az egyes országrészek között. Az egy órára vagy egy foglalkoztatottra jutó termelékenység ma már a nyugati 70-80 százaléka között mozog (az egy órára jutó a hosszabb munkaidő miatt a 70, az egy foglalkoztatottra jutó a 80 százalékhoz van közelebb). Az öt keleti tartomány gazdasági erejét tekintve ma is az utolsó öt helyet foglalja el a német tartományok sorában.

Német egység: közös teher közös haszon

A nyugati tartományokkal összehasonlítva Szászország jutott a legtovább, ahol a 22.230 eurós egy lakosra jutó GDP a régi tartományok átlagának 72, ezen belül Schleswig-Holstein színvonalának 86 százaléka. A másik véglet Mecklenburg-Elő-Pomeránia, ahol az egy lakosra jutó gazdasági teljesítmény ma sem több a régi tartományok átlagának kétharmadánál. Két évtized alatt a leggyorsabb növekedési dinamikát Türingia érte el (de az egy lakosra jutó gazdasági teljesítmény nagyságát tekintve Szászország és Szász-Anhalt még mindig megelőzi); az a Brandenburg viszont, amely 2000-ben még vezető helyet foglalt el az öt keleti tartomány sorában, az átlagosnál szerényebb növekedési dinamika következtében visszaesett az utolsó előtti helyre, s ma már csak Mecklenburg-Elő-Pomerániát előzi meg.

Az új tartományok kezdetben jobban fejlődtek, mint a régiek
Az új tartományok kezdetben jobban fejlődtek, mint a régiek

Hangsúlyozni kell, hogy a felzárkózás csak részben köszönhető a gazdasági teljesítmény tényleges növekedésének. Az egy lakosra (vagy foglalkoztatottra) jutó teljesítményjavulás nem kis mértékben az elvándorlásokból adódó lélekszámcsökkenés következménye: 1991 és 2009 között a volt NDK lélekszáma 15,9 millió főről 14,3 millió főre mérséklődött, a jobb megélhetés reményében ki- és be-, illetve visszatelepülők különbsége meghaladta a másfél milliót. Ez – közvetett módon, statisztikai értelemben – szintén pozitív hatást gyakorolt az egy lakosra jutó termelési mutatók alakulására. A keleti tartományok társadalmának és gazdaságának talán legneuralgikusabb eleme a foglalkoztatás.

A szocialista ipar összeomlása nyomán rövid időn belül két és fél millió, a volt NDK iparában foglalkoztatott munkavállaló került az utcára, s az állás nélkül maradottak nagy száma csak nagyon lassan vagy egyáltalán nem jutott új munkahelyhez. A munkanélküliségi ráta 2005-ben még mindig megközelítette a 19 százalékot (csaknem két és félszerese a nyugati tartományok átlagának), s csak az elmúlt öt évben esett vissza 12 százalékra (a régi tartományok kevesebb mint kétszeresére). Ha folytatódik a gazdaság élénkülése és az eddig tapasztalt demográfiai trend, rövid időn belül 10 százalék alá eshet az állás nélküliek aránya. Ráadásul az egységre jutó bérköltségek a keleti tartományokban ma már nem haladják meg a nyugatiakét, s ezzel megszűnt a keleti tartományokban végbemenő munkahelyteremtések egyik fő akadálya.

Lemaradás a kutatásban és fejlesztésben

A keleti tartományok egyelőre messze vannak attól, hogy beérjék a kutatásra és fejlesztésre fordított összegeknek a (vezető) nyugati tartományok által elért arányát. Míg 2007-ben a nyugati tartományokban (és a volt Nyugat-Berlinben) az állami szervezetek a GDP 0,7, míg a vállalkozói szféra 1,9 százalékát fordította k+f célokra, a keleti tartományokban (és az egykori Kelet-Berlinben) az állami szektor k+f célú kiadásai ugyan elérték a GDP 1,2 százalékát, a vállalkozói szféra mindössze 1,0 százalékot ért el.

Ez utóbbin belül Berlin k+f-ráfordítása 1,40, Szászországé 1,34, Türingiáé 0,93 százalék volt, ám a másik három tartomány fél százalék körüli k+f-részesedéssel a keleti tartományok átlagától is jelentős mértékben elmaradt. (Összehasonlításul: ugyancsak 2007-ben a nyugati tartományok közül a legmagasabb, 3,57 százalékos GDP-hez viszonyított k+f részarányt Baden-Württemberg érte el, megelőzve Bajorországot – 2,21 százalék, Hessent – 2,14 százalék – és Alsó-Szászországot – 1,72 százalék.)

3. rész: Strukturális átalakulás

Juhász Imre, Berlin
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Utolérni a nyugatot
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés