hirdetés
hirdetés

ClearSpace

Űrhulladékgyűjtő akciót indít az Európai Űrügynökség

A Föld körül keringő ember alkotta tárgyak száma rohamosan növekszik, és így az űrrepülés is egyre veszélyesebbé válik.

hirdetés

Egy, a Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem (EPFL) oldalhajtásaként létrejött céget fog megbízni új, űrszemétszedő küldetésének kivitelezésével az Európai Űrügynökség (ESA). A ClearSpace nevű vállalat 2025-ben vághat neki a misszió végrehajtásának.

Az ESA Vega hordozórakétája még 2013-ban hagyta Föld-körüli pályán saját Vespa (Vega Secondary Payload Adapter) nevű második fokozatát, és az űrügynökség most ezt a részegységet kívánja letaszítani a keringési útvonaláról.

Az eltakarításhoz kifejlesztett űrhajó a tervek szerint első lépésben egy 500 kilométer magasan húzódó, alacsony Föld körüli pályára fog felkapaszkodni, és ténylegesen innen vág majd neki a 660-800 kilométer magasságban sodródó objektum becserkészésének. Miután sikeresen megközelítette, négy robotkarjával az űrhulladékgyűjtő a Vespát magával fogja rántani, majd pedig a zsákmányával együtt a mélybe veti magát, hogy aztán zuhanás közben, az atmoszférában vele együtt szépen elhamvadjon.

Forrás: École Polytechnique Fédérale de Lausanne/J. Caillet

Jelenleg közel 2000 aktív és 3000 meghibásodott műhold, illetve rengeteg másfajta űrszemét kerülgeti a Földet, és ez a szám a közeljövőben várhatóan egy nagyságrenddel még növekedni is fog. Egy nem túl találó hasonlattal élve a szatellitek övezete éppen ezért az űrrepülők számára egy egyre veszélyesebb aknamezővé kezd válni, és így egyre sürgetőbb feladat a zóna lomtalanítása.

A jelenlegi projekt elsősorban egy ebből a célból kifejlesztett technológia tesztelése lesz.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: The Engineer)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés