hirdetés
hirdetés

Crew Dragon

Történelmet írhat a SpaceX

Elon Musk vállalata és a NASA közös programja keretében először szállíthat magáncég által előállított jármű embereket az űrbe. magyar idő szerint 22:33-kor kezdetét veszi a NASA Demo-2 nevű küldetése.

hirdetés

Ha minden jól megy, ez lesz az első alkalom, hogy a szervezet magáncég által gyártott járművön bocsát fel az űrbe asztronautákat.

Ha a megbízatás alatt a SpaceX Crew Dragon nevű, személyszállító űrkapszulája beváltja a hozzáfűzött reményeket, később a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szervezett, hosszabb időtartamú missziókat is végrehajthatnak majd vele.

Új projektje kezdetén a NASA a Boeinget és a SpaceX-et bízta meg a célra alkalmas űrhajók megépítésével. A cégek Starliner, illetőleg Crew Dragon nevű kapszuláinak személyzet nélküli tesztrepüléseire 2019-ben került sor.

Crew Dragon (Forrás: Wikimedia)

A Crew Dragon tavaly márciusban sikeresen dokkolt az ISS-en, egy másik, áprilisi tesztrepülésen viszont egy robbanás miatt nem tudott a levegőbe emelkedni. Idén a NASA és a SpaceX végrehajtott egy sor repülés közbeni megszakítási tesztet, illetve az evakuációs rendszerét is próbára tette. Ezen akciók sikeres lebonyolítása elhárította az akadályokat az elől, hogy a Crew Dragon két emberrel – konkrétan Douglas Hurley űrhajóparancsnokkal és Robert Behnken közös műveleti parancsnokkal – a fedélzetén útnak induljon az ISS felé.

Hurley és Bahnken (Forrás: NASA)

A kapszulát egy Falcon-9 rakéta fogja felrepíteni az űrbe, ahol is elválás után a jármű több mint 27 000 kilométer per órás átlagsebességgel fogja megközelíteni az űrállomást. Dokkolás után az asztronauták számos kísérletet el fognak végezni a helyszínen, majd pedig a Crew Dragon visszahozza őket.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: New Atlas)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés