hirdetés
hirdetés

Energetika

Töredékére csökkentenék a fúziós reaktorok költségeit

Egy kínai tudóscsoport azt állítja, felfedeztek egy, a riválisokéinál sokkal költséghatékonyabb módszert a magfúzió mesterséges előidézésére.

hirdetés

A The South China Morning Post szerint a Kínai Tudományos Akadémia Fizikai Intézetének kutatói tavaly nyáron kezdték meg a fúziós energiával kapcsolatos kísérleteiket a Senkuang II lézerközpontban. A helyi kormány a hatéves projekt végrehajtásához csupán 156 millió dollárt bocsátott a csapat rendelkezésére – összehasonlításképpen a franciaországi Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) hasonló célú programja 45-65 milliárd dollár közötti költségvetésből gazdálkodhat.

Senkuang II lézerközpont (Forrás: Kínai Tudományos Akadémia)

Az olcsó(bb) kutatási projekt keretében a kínai tudósok két apró aranykúpra viszonylag gyenge lézersugarakat irányítottak, amelynek következményeként a kúpok hidrogénplazmát bocsátottak ki egymásra. Kiderült, hogy kellően pontos paraméterek alkalmazása mellett ilyen úton akár fúziós reakciót is elő lehet idézni. Bár a fúziót követően az aranykúpok elpárolognak, Csang Cse, a kísérlet vezető kutatója szerint a végső költség „egy jövőbeli erőmű működése során rendkívül alacsony – ha nem elhanyagolható – lesz”.

A kísérletek során felmerült néhány nehézség ellenére Csang azt állítja, hogy már most jelentős előrelépést tudtak elérni a területen. A szakember reményei szerint a kutatást a jövőben kifinomultabb eszközökkel és létesítményekkel is ki tudják majd bővíteni. Ha ez sikerül, optimális esetben a tudósok akár az ITER képességeivel vetekedő, ám töredék akkora költségeken üzemelő fúziós erőművet is kiépíthetnek majd.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Futurism)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés