hirdetés
hirdetés

Régészet

Tényleg púpos volt III. Richárd

Úgy vélték, Shakespeare politikai okokból túlzott, amikor III. Richárdot szerencsétlen púposként ábrázolta. Ám most úgy látszik, erről szó sincs. A Leicesterben folytatott feltárás során előkerült egy megcsonkított csontváz.

hirdetés

A kutatók szerint minden jel arra vall, hogy az 1485. évi csatában megölt III. Richárd maradványait találták meg. Miként Királyt megtalálni nem kell félnetek című posztból kiderül, nemrégiben már találtak a lelőhelyen emberi csontvázakat, de azokról utóbb bebizonyosodott, hogy nem III. Richárd földi maradványai. A király a Rózsák Háborúja néven elhíresült, a Lancasterek és a Yorkok között folyt trónharcok egyik véres összecsapásában, a bosworth-i csatában halt meg 32 évesen.

Holttestét ellenfelei összekaszabolták, majd a leicesteri ferencesek templomába vitték. Miután azonban az anglikán VIII. Henrik leromboltatta a katolikus templomokat, a király maradványai eltűntek. A régészek nemrégiben Leicester egyik parkolója alatt azonosították a templom helyét, amit a feltárások igazoltak is. A most megtalált csontváz az első vizsgálatok szerint egy felnőtt férfié, akinek a koponyáján egy nagy vágás látható, amit akár kard is okozhatott, a csigolyák közé egy nyílhegy ékelődött.

A király a Rózsák Háborúja néven elhíresült, a Lancasterek és a Yorkok között folyt trónharcok egyik véres összecsapásában, a bosworth-i csatában halt meg 32 évesen
A király a Rózsák Háborúja néven elhíresült, a Lancasterek és a Yorkok között folyt trónharcok egyik véres összecsapásában, a bosworth-i csatában halt meg 32 évesen

Ugyanakkor a csontvázon súlyos scoliosis, gerincferdülés figyelhető meg, amitől a jobb válla magasabban állt a balnál. A kutatók szerint – írja a LiveScience – szinte bizonyos, hogy a király földi maradványai kerültek elő, de végleges választ a DNS-vizsgálat ad majd. Ha bebizonyosodik, hogy III. Richárdot találták meg, elkészítik a koponya 3D-s rekonstrukcióját.

Karosszékben
A Kanadában élő, de londoni születési Joyce Ibsen fia, Michael adott DNS-mintát, hogy felhasználhassák a csontmaradványok elemzéséhez. Joyce Ibsen 16. generációs közvetlen leszármazottja a gyermektelenül elhunyt Richárd nővérének, Anne of Yorknak.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés